A DK kezdeményezi, hogy Törőcsik Mariról közterületet nevezzenek el a VIII. és a IX. kerületben

2021. április 16. – 12:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Felveszem a kapcsolatot Pikó András és Baranyi Krisztina polgármesterekkel, hogy javaslatot tegyek arra, méltón emlékezzünk rá, kapja meg a nevét egy közterület.”

-írta Manhalter Dániel, a DK józsefvárosi és ferencvárosi országgyűlési képviselő-jelöltje Facebook-oldalán.

A képviselő hozzátette, két javaslata van a polgármesterek felé,

  • az egyik a Rákóczi út mellett lévő park, ahol Szűz Mária szobra található (az SzFE mellett),
  • a másik a történelmi Vágóhíd elé tervezett új közpark a Nemzeti Színház közelében

Törőcsik Mari nyolcvanöt éves korában halt meg. A háromszoros Kossuth-díjas, számos szakmai elismeréssel kitüntetett, egészen 2017-ig aktív színésznő egy hónapja került kórházba, végül hosszú betegeskedés után hunyt el.

A színésznő korábban A 2008-ban összeomlott, napokig küzdöttek az életéért, és nemcsak sikerült megmenteni, de utána tudata, emlékezőképessége, mozgásképessége is visszatért, a 2009-es Filmszemle megnyitóján már ő mondott beszédet.

„A legszebb halálból jöttem vissza. A legszebb, mert észre sem vettem. Félek a haláltól, félek a szenvedéstől, és most azt gyanítom, másfajta halál vár még rám”

– mondta a 2008-as rosszullétéről. Ezután közel egy évtizeden keresztül újra színpadon játszott. Halálhíre után Magyarország politikusai, Törőcsik színésztársai és barátai is búcsúztatták a színésznőt, erről itt írtunk.