Fellebbezést adtak be a nemi erőszak miatt elítélt Harvey Weinstein ügyvédjei

2021. április 5. – 23:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Harvey Weinstein amerikai filmproducert 2020 februárjában ítéltek el szexuális bűncselekmények miatt, de most ügyvédjei fellebbezést adtak be az ítélet ellen.

Weinsten éveken keresztül rendszeresen molesztált és erőszakolt meg nőket, majd áldozatait megfenyegette, hogy hallgassanak a történtekről. Egy 2017-es New York Timesban megjelent cikk azonban elindította a lavinát, és kiderültek a Miramax filmproducerének piszkos ügyei. Weinstein ellen nyomozás, majd bírósági eljárás is indult. Végül 2020 februárjában New York Cityben 23 év börtönre ítélték nemi erőszak miatt.

A producer az elmúlt években többféle taktikával is próbálkozott, kezdetben mindent tagadott, később beismerő vallomást is tett, bár megjegyezte, más producerek is szexért cserébe adtak szerepeket, és elnézést is kért áldozataitól, akik többségével peren kívül megegyezett.

Harvey Weinstein a bírósági tárgyalásán 2020-banFotó: Johannes Eisele/AFP
Harvey Weinstein a bírósági tárgyalásán 2020-banFotó: Johannes Eisele/AFP

Az elítélt producer azt is jelezte, hogy tisztára akarja mosni a nevét, így nem olyan meglepő, hogy fellebbezéssel élnek jogászai. Az ügyvédjei azt állítják, hogy az ügy bírája számos olyan hibát követett el az eljárás során, ami lehetetlenné tette Weinstein számára a fair tárgyalást.

(via BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!