Meghalt Révész László László képzőművész

2021. március 12. – 14:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2021. március 11-én, 63 éves korában meghalt Révész László László festőművész – közölte a Magyar Képzőművészeti Egyetem pénteken. A Munkácsy-díjas festőművész Angliában, Rómában, Portóban, New Yorkban, Bécsben és Budapesten is dolgozott. „Révész László László művészete és individuális oktatói programja meghatározta egyetemünk szellemi és alkotói profilját. Igazi mesterként alkotott és tanított, kiváló művészek kerültek ki az osztályáról az elmúlt években” – írták róla azzal, hogy az egyetemre hagyott „művészeti és oktatási programja elpusztíthatatlan, mert a hatása örökké megmarad.”

Tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő és murális szakán, majd pedig a Magyar Iparművészeti Főiskola, a későbbi Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs szakán végezte. 1978-1986 között tagja volt az Indigo csoportnak.

Fotó: Adrienndorsanszki / Wikimedia Commons
Fotó: Adrienndorsanszki / Wikimedia Commons

Az Artportal szerint 1990-ig Böröcz Andrással készített dadaista, intellektuális performanszokat, utána a festészet és a film vált meghatározóvá a művészetében. A portál szerint festészete a 80-as évek narrativitását alakította át a klasszicizáló kompozíció irányába, illetve létrehozta a combined painting módszerét is, ami az egymás mellé helyezett képek montázsára épült. Filmjei és videói a festészeti témáinak voltak változatai.

Dolgozott a Pannónia Filmstúdiónál, a Magyar Televíziónál, 1993-ban a kölni VOX TV-nél készített animációs kisfilmeket, 1995-96-ban római ösztöndíjas volt, majd az olasz Faro Disegninél dolgozott. Portóban alkotott a Joao Silva Galériával, 2005-2006-ban pedig a New York-i Magyar Kulturális Intézet munkatársa volt.

2009 óta tanított a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol egyetemi docens volt a festő tanszéken. 2018-ban Munkácsy-díjat kapott.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!