Meghalt a death metal legendás énekese, LG Petrov

2021. március 8. – 19:09

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt a skandináv death metal egyik úttörője, a svéd Lars-Göran Petrov. Az Entombed énekes 49 évet élt, rákos betegségben halt meg.

Az LG Petrovként is ismert énekes tavaly jelentette be, hogy olyan daganatot találtak az epevezetékében, amit nem lehet eltávolítani, de az orvosok kemoterápiával próbálják kontrollálni a betegséget.

Lars-Göran Petrov az Entombed A. D. egyik fellépésénFotó: Peter Troest/Getty Images
Lars-Göran Petrov az Entombed A. D. egyik fellépésénFotó: Peter Troest/Getty Images

Hétfőn aztán az Entombed A.D., amit az Entombedból kivált tagok alapítottak 2014-ben, közölte LG Petrov halálhírét.

„Nagyon sok életet változtatott meg a hangjával, zenéjével, karakterével és egyedülálló személyiségével. LG mosolyát mindig magunkkal hordozzuk majd a szívünkben. Amikor egy interjúban megkérdezték tőle, hogy milyen sírfeliratot szeretne majd, mi az ő öröksége, azt mondta: «️Én sosem fogok meghalni, sosem fog elmúlni. »És tényleg nem fogsz, örökké élsz a szívünkben” – írta jelenlegi zenekara.

A death metal skandináv ágának az Entombed az egyik alapzenekara, az 1980-as évek végén indultak még Nihilist néven. Kezdetben több énekest kipróbáltak, de első albumukat, az 1990-ban kiadott Left Hand Path-t már Petrovval vették fel. Az énekes egy rövid időre aztán kikerült a zenekarból, de a következő hét lemezt már vele rögzítették.

Az Entombed mellett más zenekarokban is játszott, a Firespawnnal, a Morbiddal, a Comeconnal és az Allegiance-szel is vett fel lemezeket.

Petrovtól sok pályatársa búcsúzott a közösségi médiában, a kanadai Danko Jones szerint például ő volt a death metal műfajának legjobb hangja.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!