Meghalt Bunny Wailer, a reggae legendája

2021. március 2. – 23:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

73 éves korában meghalt Bunny Wailer világhírű jamaicai reggae-zenész, a legendás The Wailers együttes egykori tagja, Bob Marley volt zenésztársa.

Wailer kedden hunyt el egy kingstoni kórházban, halálának okát a jamaicai kulturális minisztérium nem közölte. A zenész az elmúlt három évben kétszer is szélütést szenvedett, emiatt többször került kórházba.

Bunny Wailer Neville Livingstone néven született 1947. április 10-én, 1963-ban Bob Marley-val és Peter Toshsal, a reggae későbbi szupersztárjaival alapította a Bob Marley and The Wailers együttest. Debütáló albumukat, a The Wailing Wailerst 1965-ben adták ki, ami után egy ideig szünetet tartottak. Marley az Egyesült Államokba költözött, míg Wailert marihuána birtoklása miatt 1967-ben 14 hónapos börtönbüntetésre ítélték, írja a Guardian.

Később újra összeálltak Marley-val, az igazi nemzetközi áttörést és sikert az ötödik albumuk, a Catch a Fire hozta el a zenekarnak 1973-ban. Wailer a lemez megjelenése előtt azonban nem sokkal kivált az együttesből, mert úgy ítélte meg, hogy a szubkultúrához tartozó amerikai klubokban tervezett fellépések ellentétesek rasztafári hitével. Ezután hosszú és sikeres szólókarrierbe kezdett, 1991-ben, 1995-ben és 1997-ben is Grammy-díjat nyert.

Marley és Wailer gyerekkorától, még a kingstoni nyomornegyedből ismerte egymást, és rokoni kapcsolatba is kerültek egymással, mert Marley anyjának és Wailer apjának született egy közös lánya. Az együttesük fontos szerepet játszott az új jamaicai zenei stílus, a reggae globális népszerűsítésében.

Andrew Holness jamaicai miniszterelnök Wailer halálát az ország és a reggae nagy veszteségének, Wailert pedig a jamaicai zene „köztiszteletben álló rangidős államférfijának” nevezte. Olivia Grange kulturális miniszter azt mondta, hogy „bár Wailerrel a legendás zenekar utolsó, még élő tagja távozott, mindaz, amit a jamaicai zene úttörőjeként és zászlóvivőjeként tett, tovább él”.

Wailer a világ minden részén turnézott, de a legjobban mégis otthonában, a jamaicai hegyek között érezte magát. Földműveléssel is foglalkozott, miközben dalokat és zenét vett fel lemezkiadója, a Solomonic számára. (MTI)

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!