Csuja Imre: Ha egy hatalom eldönt valamit, akkor úgyis az lesz

2021. február 27. – 06:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Én most zavarban vagyok az Istennel kapcsolatban. Zavarban vagyok, hogy hogy is vagyunk mi. Bizonyos kérdésekre nincs válasz, még tőle sincs. Tőle főleg nincs. Ezt az embernek fel kell dolgoznia magában

- mondja Csuja Imre Veiszer Alinda legújabb műsorában, viszonylag az elején a beszélgetésnek. Nem mondja ki sem ő, sem a műsorvezető, mintha tabu lenne a szó, a név, vagyis a nevek. Aki ismeri a Jászai Mari-díjas színművész életét, tragédiáit, az persze tudja, kihallja a kimondatlanból is, a be nem fejezett mondatokból, a levegővételekből is, hogy itt a két elhunyt fiáról van szó, úgy is, hogy nincs szó róluk.

„Munkával dolgozom fel, sok mindent ki tudok játszani magamból a színpadon, szomorúságot, meg a dühömet” – mondja nem sokkal később. A beszélgetés ezután így folytatódik:

- Segíts! Én, a néző hol, miben láthatom ezt meg?
- A Tótékban van egy pillanat, amikor megláthatod, nem is egy...
- Abban mit láthatok, dühöt?
- Nem, nem. A gyerek iránti szeretetet meg féltést. Amikor mondja a nagy monológját, hogy hogy kell állni a tűzoltósapkájának, és akkor elhangzik, hogy

„Mariska tekintetéből mintha a szeretett fiú szeme nézett volna vissza rá”. Mindig ilyen nagy csöndben hangzik el ez a mondat, és áll a levegő a nézőtéren. Itt ki tudok játszani bizonyos dolgot a személyes életemből. Ez nagyon belülről jön.

Forrás: Veiszer Alinda

A beszélgetés későbbi szakaszában, Csujának az Örkény színházban futó Secondhand – Szovjetetűdök produkciója kapcsán előjön Csernobil és az 1980-as évek közepe (1985-ben született az idősebb, 2003-ban öngyilkosságot elkövető fia, Gergő). Felidézi, hogy 1986. május 1-jén a pécsi színészek és bólyi állami gazdaság majálisi focimeccsét játszották, amikor „jött egy felhő, és abból egy soha nem látott mértékű felhőszakadást képzelj el. Három héttel korábban volt a csernobili robbanás, de akkor még nem tudtuk, hogy mi ez. Az utólag eléggé megrázó volt, amikor megtudtuk”, mondja, és meséli, hogyan igyekezett a babakocsit tolva valamilyen védett helyre eljutni.

Szintén a múltidézés során kérdezi Veiszer Alinda a rendszerváltásról és a politikához, hatalomhoz fűződő viszonyáról:

– Nagyon optimistán néztünk elébe mindnyájan, az egész ország szerintem.
– Voltál olyan politikus, hogy elmenj tüntetni?
– Nem, nem. Soha nem jártam semmiféle tüntetésre. Meg azt hiszem, már nem is fogok. Abban mindig van a tehetetlenség érzéstől egy ilyen hiábavalósága. Ha egy hatalom eldönt valamit, akkor úgyis az lesz. Ha lehet befolyásolni, akkor az egy jó eset.
– Inkább színpadon kell erről beszélni?
– Igen. A világirodalom tele van olyan darabokkal, amik pontosan... Az általános emberi értékekről tudok beszélni, a hatalom, apa-fiú viszonya, anya-fiú viszonya, szerelem, gyűlölet, barátság, árulás – ezeket feszegeti a világirodalom tulajdonképpen minden egyes műve.
– Most rosszabbul érzed magad, mint mondjuk tíz éve? Vagy úgy érzed, erősebben kellene beszélned a hatalom természetéről?
– Nem... Beszélek én, a Hamletben is beszélek én a hatalom természetéről.
– De mennyire hat a közélet rád?
– Persze, érzékelem. De ezt ugyanúgy, mint a bánatomat, ki tudom fogalmazni a versekben, a szerepeimben. Ott van benne, nem kell rányálazni.

Később arra a kérdésre, hogy melyik vers illik legjobban a mostani hangulatához, „és akkor most mindent beleérthetek, ami körülöttünk történik”, így válaszol:

– Hát azért több ilyen van...
– Most pörgeted a könyvtárat a fejedben.
– Igen... Ugorjunk!
– Nem tudsz most ilyet, nem jut eszedbe, vagy nem akarod mondani?
– Nem akarom mondani.
– A címét se? Kíváncsiságból...
– Álmodom. Ady. Nézzék meg a nézők...
– Nézze meg mindenki otthon.
– Igen, és olvassa el a saját értelmezésében.

A legjobb persze az lenne, ha sikerült volna a mediaklikk.hu oldalán elérni azt, amikor Csuja Imre el is szavalta ezt a verset, de nem sikerült. És mivel amúgy is azt tanácsolta, hogy mindenki a saját értelmezésében olvassa el, kattintsanak ide, és olvassák el (aztán jöjjenek vissza, higgyék el, megéri).

A beszélgetésben elmeséli, mit csinál az „ízirájder gyerek” egy komoly Arthur Miller-darabban. Törőcsik Marival közös filmje, a Hosszú alkony miatt megtanult buszt vezetni, élete egyik legemlékezetesebb dicséretéhez egy kecskének is köze volt. Veiszer Alinda a művészfilmes és a tömegfilmes, sorozatos szerepvállalásáról is kérdezi a nagyjából háromnegyed órás műsorban, amit ezen az oldalon lehet megnézni egy jelképes támogatásért cserében. És ami ezekkel a mondatokkal ér véget:

– És az emberi életben szomorú vagy?
– Megvan a szomorúságra az okom, de nem engedem eluralkodni. Van három csodálatos unokám, ott van a feleségem, menni kell tovább.