Én most zavarban vagyok az Istennel kapcsolatban. Zavarban vagyok, hogy hogy is vagyunk mi. Bizonyos kérdésekre nincs válasz, még tőle sincs. Tőle főleg nincs. Ezt az embernek fel kell dolgoznia magában
– mondja Csuja Imre Veiszer Alinda legújabb műsorában, viszonylag az elején a beszélgetésnek. Nem mondja ki sem ő, sem a műsorvezető, mintha tabu lenne a szó, a név, vagyis a nevek. Aki ismeri a Jászai Mari-díjas színművész életét, tragédiáit, az persze tudja, kihallja a kimondatlanból is, a be nem fejezett mondatokból, a levegővételekből is, hogy itt a két elhunyt fiáról van szó, úgy is, hogy nincs szó róluk.
„Munkával dolgozom fel, sok mindent ki tudok játszani magamból a színpadon, szomorúságot, meg a dühömet” – mondja nem sokkal később. A beszélgetés ezután így folytatódik:
- Segíts! Én, a néző hol, miben láthatom ezt meg?
- A Tótékban van egy pillanat, amikor megláthatod, nem is egy...
- Abban mit láthatok, dühöt?
- Nem, nem. A gyerek iránti szeretetet meg féltést. Amikor mondja a nagy monológját, hogy hogy kell állni a tűzoltósapkájának, és akkor elhangzik, hogy
„Mariska tekintetéből mintha a szeretett fiú szeme nézett volna vissza rá”. Mindig ilyen nagy csöndben hangzik el ez a mondat, és áll a levegő a nézőtéren. Itt ki tudok játszani bizonyos dolgot a személyes életemből. Ez nagyon belülről jön.
A beszélgetés későbbi szakaszában, Csujának az Örkény színházban futó Secondhand – Szovjetetűdök produkciója kapcsán előjön Csernobil és az 1980-as évek közepe (1985-ben született az idősebb, 2003-ban öngyilkosságot elkövető fia, Gergő). Felidézi, hogy 1986. május 1-jén a pécsi színészek és bólyi állami gazdaság majálisi focimeccsét játszották, amikor „jött egy felhő, és abból egy soha nem látott mértékű felhőszakadást képzelj el. Három héttel korábban volt a csernobili robbanás, de akkor még nem tudtuk, hogy mi ez. Az utólag eléggé megrázó volt, amikor megtudtuk”, mondja, és meséli, hogyan igyekezett a babakocsit tolva valamilyen védett helyre eljutni.
Szintén a múltidézés során kérdezi Veiszer Alinda a rendszerváltásról és a politikához, hatalomhoz fűződő viszonyáról:
– Nagyon optimistán néztünk elébe mindnyájan, az egész ország szerintem.
– Voltál olyan politikus, hogy elmenj tüntetni?
– Nem, nem. Soha nem jártam semmiféle tüntetésre. Meg azt hiszem, már nem is fogok. Abban mindig van a tehetetlenség érzéstől egy ilyen hiábavalósága. Ha egy hatalom eldönt valamit, akkor úgyis az lesz. Ha lehet befolyásolni, akkor az egy jó eset.
– Inkább színpadon kell erről beszélni?
– Igen. A világirodalom tele van olyan darabokkal, amik pontosan... Az általános emberi értékekről tudok beszélni, a hatalom, apa-fiú viszonya, anya-fiú viszonya, szerelem, gyűlölet, barátság, árulás – ezeket feszegeti a világirodalom tulajdonképpen minden egyes műve.
– Most rosszabbul érzed magad, mint mondjuk tíz éve? Vagy úgy érzed, erősebben kellene beszélned a hatalom természetéről?
– Nem... Beszélek én, a Hamletben is beszélek én a hatalom természetéről.
– De mennyire hat a közélet rád?
– Persze, érzékelem. De ezt ugyanúgy, mint a bánatomat, ki tudom fogalmazni a versekben, a szerepeimben. Ott van benne, nem kell rányálazni.
Később arra a kérdésre, hogy melyik vers illik legjobban a mostani hangulatához, „és akkor most mindent beleérthetek, ami körülöttünk történik”, így válaszol:
– Hát azért több ilyen van...
– Most pörgeted a könyvtárat a fejedben.
– Igen... Ugorjunk!
– Nem tudsz most ilyet, nem jut eszedbe, vagy nem akarod mondani?
– Nem akarom mondani.
– A címét se? Kíváncsiságból...
– Álmodom. Ady. Nézzék meg a nézők...
– Nézze meg mindenki otthon.
– Igen, és olvassa el a saját értelmezésében.
A legjobb persze az lenne, ha sikerült volna a mediaklikk.hu oldalán elérni azt, amikor Csuja Imre el is szavalta ezt a verset, de nem sikerült. És mivel amúgy is azt tanácsolta, hogy mindenki a saját értelmezésében olvassa el, kattintsanak ide, és olvassák el (aztán jöjjenek vissza, higgyék el, megéri).
A beszélgetésben elmeséli, mit csinál az „ízirájder gyerek” egy komoly Arthur Miller-darabban. Törőcsik Marival közös filmje, a Hosszú alkony miatt megtanult buszt vezetni, élete egyik legemlékezetesebb dicséretéhez egy kecskének is köze volt. Veiszer Alinda a művészfilmes és a tömegfilmes, sorozatos szerepvállalásáról is kérdezi a nagyjából háromnegyed órás műsorban, amit ezen az oldalon lehet megnézni egy jelképes támogatásért cserében. És ami ezekkel a mondatokkal ér véget:
– És az emberi életben szomorú vagy?
– Megvan a szomorúságra az okom, de nem engedem eluralkodni. Van három csodálatos unokám, ott van a feleségem, menni kell tovább.
