A Károlyi-kerthez költözik a járványra reflektáló Standby szabadtéri kiállítás

2021. február 09. – 10:30

frissítve

A Károlyi-kerthez költözik a járványra reflektáló Standby szabadtéri kiállítás
Fotó: Bődey János

Másolás

Vágólapra másolva

Hat művésszel és összesen tizenegy alkotással kibővülve két hónapra az V. kerületi Károlyi-kerthez költözött a korábban a Kodály köröndnél, majd a MOM Kulturális Központnál látható Standby szabadtéri galéria, melyben több mint ötven kép, kortárs festőművészek és fotósok reprodukciói reflektálnak a pandémiára, mint világjelenségre.

Ahogy azt közleményükben a projekt gazdái, Szilléry Éva és Raden Hannawati írták, az autonóm művészi gondolatok egybehangzó kiáltássá nemesültek, közösségi erejükben átható kiáltást fogalmaztak meg: itt vagyunk, együtt vagyunk és közösen kell túlélnünk a világot rettegésben tartó kórt! A koronavírus-járvány szülte kortárs reflexiókból született válogatás több generáción átívelő izgalmas képet ad a művészek változatos alkotói tendenciáiról és egyéni válaszokat keres gyorsan változó jelenünk legaktuálisabb jelenségére.

A járvány második hulláma miatt a közösségi programokra még várnunk kell, de a közlemény szerint a szabadtérre vitt galéria lehetőséget ad a művészettel való találkozásra. A vándorló kiállítás a Károlyi-kerthez érve új alkotókkal bővült, néhány, a tárlatban már szereplő művész pedig újabb képekkel csatlakozott. A fotósokhoz Dobos Tamás, SZIKO (Szilágyi Gábor) és Bődey János csatlakoztak, a festők közül pedig Incze Mózest, Gerber Pált és Dávid Zitát hívták meg a kiállításra.

Bach Máté – Anyáknapja
Méhes Lóránt Zuzu – Móriczka és Jánoska Zuzu-szemüvegmaszkban /38 évvel a koronavírus-járvány előtt/
Szikra Ágnes – Hope
Kovalovszky Dániel – Őri Kiss Zsolt (46) portréja a pandémia idején, aki 21 éve dolgozik mentőtechnikusként
Szabó Ábel – Baross tér
Fehér László – Önarckép tablettel
Csudai Sándor – Andrássy út
Verebics Ágnes – Szőrmaszk
Móricz-Sabján Simon – Uzsoki Utcai Kórház
Péterfi Ábel – Horgászok
Stiller Ákos – Belvilág és külvilág