Meghalt Mary Wilson, a hatvanas évek egyik legsikeresebb amerikai énekesnője

2021. február 09. – 11:48

Másolás

Vágólapra másolva

76 évesen váratlanul meghalt Mary Wilson soulénekesnő, a The Supremes együttes alapító tagja, aki az 1960-as évek egyik legsikeresebb amerikai női zenésze volt. Az énekesnő halálhírét publicistája, Jay Schwartz jelentette be, annak oka egyelőre nem ismert – írja az MTI.

Mary Wilson 1944. március 6-án született Mississippi államban, és még csak 15 éves volt, amikor Diana Ross-szal, Florence Ballarddal és Barbara Martinnal 1959-ben megalapította a The Primettes nevű együttest. Barbara Martin még azelőtt távozott, hogy befutottak volna, így később The Supremes néven, trióban lettek sikeresek. A The Supremes az amerikai soulzene legjelentősebb női énekegyüttese és az afroamerikai zenére szakosodott Motown lemezkiadó egyik ékköve volt, 1964 és 1969 között az együttesnek 12 dala vezette az amerikai slágerlistát, csaknem ugyanannyi, mint a Beatlesnek.

Az énekesnő egészen a The Supremes 1977-es feloszlásáig az együttes tagja maradt, 1979-ben szólóalbumot adott ki, és 1988-ben bekerült a Rock & Roll Hírességek Csarnokába. Wilson máig aktív maradt, mindössze két nappal a halála előtt töltött fel egy videót a YouTube-ra, melyben bejelentette, hogy új szólóanyagon dolgozik.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!