A barista lelkész, aki a rockzenéből nyer impulzusokat

2021. január 30. – 20:15

A barista lelkész, aki a rockzenéből nyer impulzusokat
Fotó: Haász János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egy versből írt dal, aminek minden versszaka úgy kezdődik, hogy Nem volt isten. Egy templomkert, ahol ezt eljátsszák, ahol erről beszélgetnek. Egy kávézó, amit egy egykori református lelkészlakban nyitottak meg. Egy igehirdetés-sorozat, amihez QR-kódon magyar alterzenéket kínálnak. És egy lelkész, akinek a személyében ezek összekapcsolódnak.

Farkas Gergellyel Pápán, a református ótemplom egykori lelkészlakja előtt találkoztam először. Azzal a Beck Zoltánnal beszélgetett, aki jellemzően nem annyira református közegekben, mint színpadon szokott előfordulni. Aznap viszont a Farkas Gergely által kitalált Szívemhez szorítom rendezvénysorozat vendége volt, ennek a bizonyos ótemplomnak a kertjében, az Óterasz nevű helyen.

Már az sem tűnt mindennapinak, hogy egy református lelkész, aki egyben a Dunántúli Református Egyházkerület hivatalvezetője, egy olyan Háy János-versfeldolgozásból kölcsönözzön rendezvénycímet (Szívemhez szorítom), aminek minden versszaka úgy kezdődik, hogy „Nem volt isten”, és hogy egy templomkertbe rockzenészt hívjon beszélgetni és gitározni. Ezek után kevésbé volt meglepő, hogy amikor a beszélgetés előtt a kávézásra terelődött a szó, kiderült, hogy Gergely képzett barista, az ominózus egykori lelkészlakban kialakított Pannonia Reformata Kávézó koncepciójának ötletgazdája.

Kapszulás meglepetés

Néhány hónappal később – ebben a néhány hónapban még egyszer futottunk össze, akkor Körmenden, egy rockkoncerten – ismét Pápán vagyok, ismét egy lelkészlakásban, de nem egy egykoriban, hanem Farkas Gergelyében. Amerikai konyhás nappali, a sarokban kávéfőző – mondjuk egyszerű kapszulás, nem olyan eszpresszófőző csodamasina, amit egy baristától elsőre várna az ember. Legalábbis az az ember, aki én vagyok, aki még sosem járt a reggeli órákban se baristáknál, se református lelkészlakásokban.

Mondjuk legalább a kapszula nem hétköznapi Illy vagy Segafredo, a Steamhouse Cafétól van, amit történetesen ismerek, abban a messzinek tűnő covid előtti időkben, amikor az ember még irodában dolgozott és reggelente munka előtt be tudott ülni valahová egy kávéra, irodába menet olykor-olykor beültem oda egy kávéra. Már kezünkben a kávé, de én kicsit beleragadtam a kávészagú Batthyányi téri reggelek emlékébe, így már mesél, amikor eszembe jut, hogy nem tettem fel azt adekvát kérdést: hogy ébredés után mi az első gondolata, Isten vagy a kávé?

A matek kettes mint hitélmény

Az életében természetesen az Isten jött hamarabb, bár ez jó eséllyel akkor is így lett volna, ha nem hívő családban nő fel. De történetesen abban nőtt fel, „édesanyám katolikus, édesapám református. A bátyámat katolikusnak keresztelték, engem reformátusnak, bár kis koromban, nem tudom, miért, talán logisztikai okokból, egy időben én is misére jártam.” Aztán amikor jött a nagy keresztyén-keresztény vízválasztó, hogy tudniillik bérmálás-e vagy konfirmáció, „akkor dőlt el, hogy a reformátusokhoz kötelezem el magam”. A pasaréti közösségbe járt, „ott nagyon komoly élet folyt, olyan hiteles lelkészekkel, mint például Cseri Kálmán, az évszázad második felének egyik legnagyobb református igehirdetője”.

Bár a református közegből még nem feltétlenül következett volna a teológia mint életpálya, neki nem volt kérdés, hogy ebben az irányba induljon el. „Hiszek a transzcendensben, hiszek abban, hogy vannak dolgok, amiket nem látunk, de attól még léteznek, hiszem, hogy a személyes Isten szeretettel van felénk, és vezet minket. Ez nem azt jelenti, hogy a hangok szólnak a fejemben, hanem hogy egy belső békesség van bennem. Tudom, hogy nekem ezt kell tennem.”

Farkas Gergely az ÉNTE böjti hitmélyítő alkalmon a Pannonia Reformata Múzeumban – Fotó: pannoniareformata.hu

A humán pálya felé lökték a valóság szikár tényei is. „A matek érettségin kapott kettes is egy hitélmény volt, egy isteni csoda, de egyben jelezte, hogy milyen irányba kell mennem. És mivel éreztem, hogy nekem van egy küldetésem – nem feltétlenül azért, mert én annyira ezt akarnám, hanem mert Isten ezt akarja tőlem, vagy inkább velem elérni, a teológiai felvételi mellett döntöttem. Amire úgy készültem, az istrángot nem nagyon szaggatva, hogy amikor felvettek, azt szintén egy kisebb isteni csodának éltem meg.”

Akit a kávé gőze megcsapott

Az egyetem aztán nemcsak a teológiát hozta magával, hanem a kávézást is. „Volt, hogy kollégiumban laktam. Emlékszem a kollégiumi forró vizes csapból a neszkaféra engedett forró vízre – nagyjából ez volt nekem a kávé és a kávékultúra annak idején”. Igazából nem is volt nagy kávés. Amikor a főiskola elvégzése után megházasodott, „akkor vettünk egy kávéfőzőt, mert annak lennie kell egy családban. De mittudomén, hetente egyszer ha főztünk, volt, hogy a zaccot napokra benne felejtettük”.

Aztán amikor „ez az egész kávéházi kultúra megindult, olyan 2004-5 körül, akkor alakult ki az bennem, hogy ez azért biztos lehet jobb. Akkor jött, hogy vegyünk egy jobb kávégépet, meg jobb kávét bele, mint amit addig főztünk”. Az evolúció lassú folyamat volt, amikor a kávéházak.hu társaságával kapcsolatba került, „akkor én még a kávét két cukorral meg tejszínnel ittam. Előbb-utóbb kikopott a tejszín, aztán az egyik cukor, aztán már csak barnacukor volt, már csak fél barnacukor, és végül valahogy eljött, hogy üresen iszom.”

Innen már nem volt megállás. Hamarosan olyan gyakori vendége volt a Barista Hungarynek – az általa akkor ismert egyetlen budapesti kávésboltban –, hogy egyszer megkérdezték: „bár tudják, hogy én enyhén szólva sem ezen a pályán mozgok, de nem lenne-e kedvem egy barista tanfolyamot elvégezni.”

Végül el is végezte, „ez a mai napig nagy büszkeségem”, meg később részt vett jegesital-képzésen, és más speciális tanfolyamokon is. „Elkezdtem ebbe belemerülni, és a lehetőségeimhez képest rengeteg időt és pénzt öltem bele. Gépeket, őrlőt vettem, csomó mindent beszereztem”. Az otthoni presszózás azonban folyamatos kudarcélmény volt. Nagyon sok mindenre kell figyelni, ha az ember jó kávét akar főzni, „nagyon fontos, hogy meddig áll egy kávé, hogy milyen kávét hogyan főzök, például milyen őrlésfinomságú kávét használok”. Az otthoni kávéfőzés így változott „nagyon minimálban egy Aldi kapszulás gépre” – a kávés tudásának viszont hamarosan már a hivatásában vehette hasznát.

A gyülekezeti lelkészi állást időközben püspökségi hivatalvezetői munkára, kőröshegyi otthonát pedig pápaira cserélő Farkas Gergely részese lehetett ugyanis az első dunántúli református kávézó megalapításának. 2016-ban a központi költségvetés maradékból kapott pénz lehetővé tette a korábban már említett ótemplomban lévő, nem túl jó állapotú múzeum felújítását, valamint azt, hogy megvegyék hozzá az előtte lévő utcafronti lelkészlakot és a mellette lévő épületet. Ebbe az épületegyüttesbe, az utcafronti épületrészbe álmodtak meg egy kávézót.

Fotó: Pannonia Reformata Kávézó és Vinotéka / Facebook

„Volt egy megbeszélésünk Steinbach József püspökkel és Köntös László püspökhelyettessel, és mindketten panaszkodtak, hogy a fáj a fejük. Felszaladtam ide, a lakásba, csináltam nekik egy kávét, levittem, megitták, és nem sokkal később mondták, hogy te, Gergő miért nem csinálod meg te azt a kávézót?” Nagyon fontos volt a nyitottságuk és a támogató hozzáállásuk, mondja, de emellett kellett a szakmai segítség is, amit nemcsak a Barista Hungarytől kapott meg, hanem „a legjobb hazai kávés arcokkal ismerkedtünk meg, a kávét Szekszárdról, Tóth Sándoréktól hozhattuk, akik a Costa Rica-i Bányai-kávét importálják”.

Otthonosság, kávézó, hit

A kávézó végül 2018 májusában nyílt meg, kezdetben főleg Gergely és a felesége vitte a kávézót tanácsadóként és üzletvezetőként. „A kávéházi környezet nekem nagyon kapcsolódik a hithez, az otthonosság, amit a kávé jelent és az a miliő, amit a kávéházak jelentenek, szerintem a hit és Isten is azt a fajta otthonosságot adja meg.”

Végig az a jézusi mondás járt a fejében, hogy „több az élet”. Az volt a céljuk, hogy aki bemegy a kávézóba, ezt érezze, hogy érintse meg az, amit a hit jelent, ami ott van a kávézó mögött – de nem erőszakosan, „nem rátrompfolva arra, hogy mi egy egyházi hely vagyunk”.

Bár a kezdetektől minden támogatást megkaptak az egyházkerület vezetésétől, hamarosan kiderült, hogy fő foglalkozásuk mellett, nem tudnak úgy jelen lenni a kávézóban, ahogy szeretnének. „Egy idő után azt is éreztük, hogy ezt túl sok energiát visz el tőlünk, nem akartuk az egész életünket erre napi 24 órában feláldozni.” 2018 őszén másnak adták át a kávézót, „ezzel az, aminek mi megálmodtuk, egy kicsit elveszett, de lehet, hogy ez nem is baj”, egy olyan kávézót talán el se tud tartani egy harmincezres kisváros.

„A »több az élet« gondolatban benne volt az is, hogy a specialityban induljunk el, próbáltam sokféle italt kitalálni – úgy, hogy közben bennem volt, van egy minimalista irány –, egy olyan újhullámos helyet csinálni, amire büszkék lehetünk szakmailag is. De ez nem futotta ki magát, nem volt idő arra, hogy ezeket kikísérletezzük. Számomra, számunkra ez kicsit szomorú véget ért, de amit letettünk, az nagyon jó volt, arra nagyon büszke vagyok.”

Dalok arról, ami benne van

A kávézós történetet kudarcként élte meg, „voltak szomorúságaim, csalódásaim, szólt a hangszórómból a Hiperkarma, a Quimby, a 30Y és akkor döbbentem rá, hogy ezek a dalok mennyire meg tudják fogalmazni, ami bennem van.” Furcsán kötődött ez a korábbi terveihez, „ebbe a kávézóba sok mindent elképzeltünk”, például a Quimby-frontember Kiss Tibiék Aranyakkord projektjének szerinte „itt nagyon jó helye lett volna”.

Farkas Gergely püspöki titkár beszélgetett Beck Zolival, a 30Y frontemberével a Pannonia Reformata Múzeum udvarán – Fotó: pannoniareformata.hu


Közben megismerte Beck Zoltánt, a 30Y frontemberét, akinek többek között szólóestje, illetve Háy János íróval egy Háy come Beck nevű kétszemélyes projektje is van. Ez utóbbival az első találkozása „akkora élményt jelentett, olyan mondatok hangoztak el Jánostól is, Zolitól is, hogy azóta táplálkozom abból.” Néhány újabb találkozó után 2019 júniusában volt egy olyan koncert, ami épp a születésnapjára esett. A fia megszervezte, hogy felköszöntsék őt, de ez elmaradt, „és a gyerek úgy érezte, megint csalódtam egy sztárban”.

Ezt a történetet egy adventi igehirdetésben elmondta, azzal kiegészítve, amit a fiának mondott utána. „Azt mondtam neki, hogy ha végiggondolja az életét, gondoljon arra, neki milyen tök sok jó dolog adatott, ami nekünk nem. És hogy én annak örülök, ami megadatott, hogy megismertem a feleségemet, hogy azon a pályán vagyok, amin vagyok, és persze ez nagy pillanat lett volna, de nem biztos, hogy baj, ha a nagy pillanatok elmaradnak”. (A nagy pillanat aztán végül mégis megvolt, néhány nap múlva videóüzenetben kapták meg a köszöntést.)


Ahogy a kutya néz a húsra

Hogy miért éppen a rockzene, ami megtalálta magának őt? És ha már rockzene, miért nem a keresztyén rock? Hogyan férnek össze a hittel a Hiperkarma kezdeti dalai, például a Lidocainból a „szépen lassan mindenünk leépül” sor, hogyan fér meg a Háy come Beck-féle, már említett Szívemhez szorítom?

Elindulunk a kávézó felé, Gergely közben a hitről mesél – mert szerinte az, amiben mindezek találkoznak.

„Én abban hiszek, hogy van egy személyes megszólítás, ami Istentől jön. És van valami, ami engem megszólít ezeknek az alkotóknak a munkáiban. Emlékszem, volt egy Grecsó-interjú nem sokkal a gyógyulása után az És-ben, ahol említette Szilasi László Luther kutyái regényét. Luther mondta azt, hogy bárcsak úgy tudnék imádkozni, ahogy ez a kutya néz a húsra – hogy nem érdekli semmi, csak az, hogy megkapja. Így volt Szilasi a gyógyulással, nekem meg ez valahogy az advent üzenetét hordozta. Ahogy Beck Zoli szövege is, az Ül és vár. Az olyan erővel szólt, és a mondanivalója, a szövege megfelelő kontextusba helyezve, az nekem nem más, mint az istenkereső ember. Azt mondja, lehetsz háziállat, ha rossz voltál gazdának – ha én akarok a saját életem gazdája lenni, és a hiúságom egy kávézóban akar megvalósulni, az egy vacak dolog, ott félresiklik az egész. De Isten a gazdám, és ő majd megoldja nekem, amire vágyom.”

Hülye vagy, Gergő

Dilemmák, belső vívódások persze maradtak így is. „Nekem az nagy kérdés, hogy amit csinálok, az vajon jó-e. Hiszem, hogy jó, de közben ott van bennem a kétely magammal szemben, hogy biztos jó úton vagyok-e, és néha felmerül bennem a gondolat, hogy hülye vagy, Gergő.” De ugyanakkor nem tudja magát eltávolítani attól, hogy ezekben a dalokban, művekben valami lényegit ragadnak meg a szerzők. „Szabó István, korábbi dunamelléki püspök mondta, hogy a minőség református erény. Ezek az emberek, ezek a szövegek a minőséget képviselik, valami lényegire, minőségire kérdeznek rá az emberben, és közben segítenek a ma embere, köztük a fiatalok felé nyitni. Úgy, hogy nem azt mondjuk, gyertek ide, mert mi milyen jó keresztyén zenét csinálunk, hanem azt mondjuk, hogy gyertek ide, mert itt vannak azok az emberek, akik fontosak nektek, és akiket foglalkoztatnak olyan gondolatok, amik minket is és ebben közösek vagyunk!”

Ami őt megfogta ebben a közegben, az az, hogy itt „feltesznek kérdéseket és keresnek válaszokat. Nem mondom, hogy mindenben egyetértek velük, sőt, nagyon sok mindenben nem. De legalább foglalkoztatja őket az, ami engem is, ezért tudok innen szellemi táplálékot szerezni”. Kevés helyen látja, hogy mernek igazi kérdéseket feltenni, inkább csak válaszok, sokszor erőből megfogalmazott válaszok vannak, „de az erő lélek nélkül, az nagyon gáz.”

Majd jövök – ez épp elég

Amikor 2019-ben felkérték adventi igehirdetésre, ezek a dalszövegekből nyert impulzusok olyan mélyen benne voltak, hogy az „Ül és vár” címet adta egy igehirdetés sorozatnak, amelyre felkérték a Pápai Református Gyülekezetben, de egy betegség miatt abból végül is csak egy alkalom valósult meg. Tavasszal viszont volt további négy igehirdetés, annak a sorozatnak azt Énte címet adta. Az előző adventivel együtt az öt igehirdetés egy kis kötetben meg is jelent kinyomtatva, és a kötetnek nemcsak az a különlegessége, hogy Beck Zoltán írt hozzá előszót, hanem azt is, hogy QR-kódok is vannak benne az egyes igehirdetések után azokhoz a dalokhoz, amelyeket legmeghatározóbbnak tartott abban a témában. „Soha nem szeretnék unalmasan beszélni Istenről, nem szeretném, hogy mások unalmasan éljék meg a hitet miközben a számomra legfontosabbról szólok közöttük”.

Három lelkész – három dal címmel a Szívemhez szorítom sorozat egyik beszélgetése – Fotó: pannoniareformata.hu

Ennek a része a cikk elején említett Szívemhez szorítom beszélgetéssorozat is, amelyen az Ül és vár mellett a Kispál és a Borz az Égbolt zár és Egyedi Péter Türelem című daláról, de a Rolling Stones Sympathy for the Devil számáról egyaránt beszélgettek két lelkésztársával együtt. A dalszövegekben, az egyes műsorokban mindig megtalálja a maga olvasatát. „Amikor a Nemzedék nélküli emberben elhangzik a cetlis családoknak az a mondata Zolitól, hogy ‘majd jövök’ – hát ez nem maga az advent, maga Jézus Krisztus? Nem tudsz róla semmit, csak hogy majd jön – de ez épp elég, ebbe lehet kapaszkodni.”