Nobel-békedíjra jelölték a Black Lives Matter mozgalmat

2021. január 29. – 23:49

Nobel-békedíjra jelölték a Black Lives Matter mozgalmat
Fotó: Artur Widak/NurPhoto/AFP)

Másolás

Vágólapra másolva

Petter Eide, norvég parlamenti képviselő nevezte a mozgalmat a 2021-es Nobel-békedíjra, a nevezési papírjain pedig azt írta, azért fontos a mozgalom, mert az Egyesült Államokon kívül is felhívta a figyelmet arra, hogy küzdjenek az országok a rasszizmus ellen.

Azt mondta, világszerte az egyik legnagyobb probléma az egyenlőtlenség, és a BLM nagyon sok rétegét tudta megmozgatni a társadalomnak, nem csak az afroamerikaiakat, és az elnyomásban élőket, és sokkal tovább is jutott mint az eddigi kísérletek a hasonló problémák kezelésére.

A Black Lives Matter mozgalmat 2013-ban alapította Alicia Garza, Patrisse Cullors és Opal Tometi, miután felmentették az Egyesült Államokban azt az önkéntes polgárőrt, aki megölte Trayvon Martint, egy fekete kamaszfiút. 2014-ben tovább terjedt, a Michael Brown és Eric Garner halála utáni tiltakozások miatt, akik szintén rendőri túlkapás áldozatai lettek. Végül 2020-ban George Floyd és Breonna Taylor halála után lett globális szinten népszerű.

Az idei Nobel-békedíj jelölések benyújtásának határideje február 1., március végéig pedig a bizottság elkészíti jelölésekből álló szűkített listát. A nyertest októberben választják, a díjátadót december 10-re tervezik. A tavalyi díjra több mint 300 jelölés érkezett, a díjat végül az ENSZ Világélelmezési Program nyerte el.

(The Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!