Meghalt Sylvain Sylvain, a New York Dolls gitárosa

2021. január 15. – 12:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

69 éves korában meghalt Sylvain Mizrahi, a nagyhatású és merész külsejű New York Dolls zenekar Sylvain Sylvain néven ismert gitárosa, írja a Rolling Stone.

A zenész halálát felesége, Wanda O’Kelley Mizrahi jelentette be a gitáros Facebook-oldalán. A közlemény szerint Sylvain Sylvain szerdán vesztette életét, halálát rák okozta, két és fél évig küzdött a betegséggel.

A legendás amerikai zenekar gitárosa Kairóban született 1951 februárjában, majd a családja Franciaországba költözött, később pedig New Yorkban telepedett le. Társaival – Arthur Kane-nel, Johnny Thundersszel és Billy Murciával – itt indította el zenei karrierjét 1971-ben.

A New York Dolls 1973-ban megjelent, cím nélküli debütlemezét máig a könnyűzene legfontosabb lemezei között jegyzik, szerepel többek között a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albuma listáján, valamint az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című kötetben is.

Bár a zenekart a Velvet Underground és a Stooges mellett máig a punk egyik legfontosabb előfutáraként jegyzik (lásd. protopunk), a New York Dolls épp a nagy punkáttörés kapujában fejezte be a zenélést – két lemezzel (az 1973-as New York Dolls és az 1974-es Too Much Too Soon) a háta mögött.

A New York Dolls évtizedekkel később, 2004-ben újra összeállt, ezzel a felállással három lemezt jelentettek meg: a One Day It Will Please Us to Remember Even This 2006-ban, a Cause I Sez So 2009-ben, a Dancing Backward in High Heels pedig 2011-ben jött ki.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!