Nem halt meg a Bond-lányként ismertté vált Tanya Roberts, az intenzív osztályon kezelik

2021. január 05. – 05:42

Másolás

Vágólapra másolva

Tévesen köztölték Tanya Roberts halálhírét, a színésznő életben van, súlyos állapotban fekszik az intenzív osztályon – közölte Mike Pingel, a művésznő barátja és képviselője a BBC-vel.

A 65 éves Tanya Robert a James Bond: Halálvágta című 1985-ös film Bond-lányaként lett világszerte ismert. Haláláról január 3-án terjedtek el a hírek elsősorban férje beszámolója alapján.

Tanya Roberts 2006-ban – Fotó: Chris Delmas/AFP

Akkor annyit lehetett tudni, hogy december 24-én, szenteste kutyasétáltatás közben esett össze. Roberts férje, Lance O'Brien korában azt mondta Pingelnek: kezében tartotta feleségét, és „úgy tűnt neki, hogy eltávozott”.

Tanya Roberts képviselője, Mike Pingel a BBC-nek azt mondta: a színésznő súlyos állapotban fekszik az egyik Los Angeles-i kórházban. Hétfőn a kórház telefonon erősítette meg a kérdésére, hogy Tanya Robert életben van. O'Briennek, aki a koronavírus-járvány elleni korlátozások miatt nem látogathatta a kórházban feleségét, vasárnap engedélyezték, hogy elbúcsúzzon tőle – tette hozzá Pingel, aki közölte azt is, hogy Roberst nem fertőződött meg a koronavírussal.

Tanya Roberts eredeti nevén Victoria Leigh Blum modellként kezdte a karrierjét, és tévéreklámok után kezdett a filmezésbe a '70-es években. Több kisebb szerepe mellett Bond-lányként lett híres Roger Moore partnereként.

Később szerepelt A vadak urában, az egyik főhőst alakította a Charlie angyalai-tévésorozatban, a Sheena, a dzsungel királynője filmmel pedig elkészítettek vele egy női Tarzan-filmet is.