A budapesti BLM-szobor alkotója arra számít, hogy baltával verik szét a művét

2021. január 05. – 17:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyméteres, szivárványszínű, térdelő New York-i Szabadság-szobor parafrázist fognak két hétre kiállítani Budapest IX. kerületében. A Black Lives Matter (BLM) mozgalom inspirálta installációt Szalay Péter készítette, amelyről a Guardian is beszámolt. A térplasztikát már a kihelyezése előtt támadások érik a jobboldaltól, ellenzői a szobor ledöntésével fenyegetőznek.

Az önkormányzat nemrég nyilvános művészeti pályázatot hirdetett köztéri installációk tavaszi felállítására. Ezen hét alkotás nyert, amiket Ferencváros különböző pontjain fognak elhelyezni a kéthetes időszakban. A nyertes pályázatok egyike a BLM-szobor.

A művészeti pályázatot Baranyi helyettese, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyik vezetője, Dada Suzi szervezte. Azt mondta, ezzel a pályázattal újra akarja teremteni a köztéri művészet hagyományait, amire a kormánynak szerinte kevés ideje van. „A Fidesz számára a kultúrpolitika a történelmi emlékezetről és az emlékművekről szól, relativizálja Magyarország szerepét a második világháborúban, és áldozatként fest le bennünket” – mondta Dada Suzi.

Szalay Péter: Prizma (2020) / 3D print, pla műanyag, méret: 100cm – Fotó: Tóth Dávid

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy decemberi kormányzati tájékoztatón azt mondta, hogy a Black Lives Matter az Egyesült Államokban alapvetően egy rasszista mozgalom, amely nem ismeri el egyenjogúaknak a színesbőrűeket és a nem színesbőrűeket, ami minden normális, a 20. század mércéit elfogadó emberi jogi gondolkodással ellentétes. Ezért nem az a rasszista, aki a BLM-mozgalomnak állítandó szobrot ellenzi, hanem az, aki szobrot állít – mondta Gulyás.

Az alkotó, Szalay Péter az Euronewsnak azt mondta, számított rá, hogy belpolitikai ügy lesz a szoborból. „Az én szempontomból ez jó, mert a sajtó ezáltal élénkebben foglalkozik a témával, a művel és áttételesen a képzőművészettel is.” A végleges installáció 3D-nyomtatással készül, „a különböző színek különböző printelési szakaszokat jelentenek majd, kialakítva a mű jelentésének rétegeit is.”

Nem baj, igazából számítok rá, hogy baltával verik szét

– válaszolta arra a kérdésre, nem fél-e, hogy valakik megrongálják az alkotását. Ha ez bekövetkezik, akkor a sérült darab utólag is pótolható. Szalay azt mondta, nincs azzal baja, ha szétverik a szobrot, csak azt tartja furcsának, hogy már azelőtt ezzel fenyegetőznek, mielőtt látták volna a kész művet.

„Az USA-ban a mozgalom részeként elkezdtek szobrokat ledönteni, itt pedig egy szobrot inspirál a téma. Fontos megemlíteni, hogy az alkotás mind a két narratívát hordozza, tehát nem egyértelműen egy BLM-propaganda szobor. Úgy értelmezhető, hogy megjeleníti mindazt, ami felforgatta az Egyesült Államokat” – mondta Szalay, aki állítása szerint már fenyegető emailt is kapott egy ismert szélsőjobboldali személytől a szobor miatt.

A Telex friss híreit itt találja >>>