Meghalt Alexi Laiho, a Children of Bodom alapítója és frontembere

2021. január 4. – 12:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

41 éves korában elhunyt Alexi Laiho, a legendás Children of Bodom finn metálzenekar alapítója, gitárosa és frontembere, ezt a zenekar jelentette be a közösségi felületein. Laihót otthonában érte a halál, és a zenekar azt írja, hogy régóta tartó betegséggel küzdött.

A zenekart – akkor még Inearthed néven – Laiho és Jaska Raatikainen dobos a finnországi Espoo városában, majd pár évvel később változtatták meg a nevüket Children of Bodomra. A Magyarországon is rendkívül népszerű, gyakran koncertező Children of Bodom az elmúlt évtizedekben a dallamos death metal műfaj egyik legismertebb zenekarává nőtte ki magát, 1997 és 2019 között összesen 10 nagylemezt hoztak ki.

Az elmúlt években aztán egyre jobban erősödött a széthúzás a tagok között, végül – egyes pletykák szerint Laiho miatt – hárman is távoztak az együttesből, és csak Laiho és Daniel Freyberg gitáros maradtak a 2019 novemberi búcsúkoncert után. Később több ismert metálzenész is beszállt Laiho mellé, mint például Waltteri Väyrynen, a Paradise Lost dobosa, de végül a kilépő tagok nyomására nem tarthatták meg a Children of Bodom nevet, és Bodom After Midnight néven folytatták. Ezen a néven az első koncertjüket 2020 október végén tartották.

Laiho a Bodomon kívül játszott még a Sinergy, a Local Band, és a Kylähullut zenekarokban is, illetve hébe-hóba felbukkant a Thy Serpent, az Impaled Nazarene, a Warmen és a Hypocrisy soraiban is.

A finn zenészt a metál egyik legtechnikásabb gitárosai között tartották számon. Több metálzenei magazinban is minden idők legjobbjai között emlegették. A Guitar Worldnél bekerült minden idők 100 legjobb heavy metal gitárosa közé 2004-ben, majd klsőbb ugyanitt beválasztották a világ leggyorsabb gitárvirtuózainak 50-es listájára is, illetve a Total Guitar magazin annak idején megválasztotta minden idők legnagyobb metálgitárosának is Laihót.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!