Meghalt Pierre Cardin

2020. december 29. – 13:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt Pierre Cardin világhírű francia divattervező, írja aBBC. A dizájner és divatház tulajdonos 98 éves volt, a Párizstól nyugatra fekvő Neuilly-i kórházban halt meg – közölte családja.

Pierre Cardin, eredeti nevén Pietro Cardini Olaszországban, 1922. július 2-án született, egy borkereskedő hetedik, egyben legkisebb gyerekeként. 1944-ben költözött Párizsba, ahol rajzoló lett a Paquin-divatháznál, de már rögtön lehetőséget kapott, hogy tervezhesse Jean Cocteau Szépség és a szörnyeteg c. filmjének jelmezeit (1946). A következő évtől Christian Diornál dolgozott, az aktuális női New Look-kollekcióba tervezett rövid, az alakot hangsúlyozó szoknyákat.

Pierre Cardin francia tervező párizsi üzletében – Fotó: Bertrand Guay / AFP


Cardin az üzletszervezésben is példaadónak bizonyult, a mérvadó divattervezők közül elsőként használta márkanevét (voltaképpen személynevét) licencüzletek nyitásához, eleinte Franciaországban, majd világszerte. Ezzel az haute couture-t a szélesebb közönség számára is közelebb hozta.

A Wikipedia-életrajza szerint Cardin üzleti tehetsége máskülönben is egyedülálló, amennyiben a divat közvetlen területéről is elmozdult, vállalkozása karóráktól lakberendezési tárgyakon, porcelánokon, kerámiákon és bútorokon át elektromos cikkekig, autók belső térkialakításáig terjed. Már az 1970-es években kapcsolatot keresett a Kínai Népköztársasággal, egyenruhát tervezett a kínai posta, rendőrség és hadsereg számára. 1977-ben kosztümöket és koronázási ruhát készített Jean-Bédel Bokassa közép-afrikai diktátor császárrá koronázására. 1965-ös André Courrèges tervezővel közös elhíresült párizsi bemutatóján elsőként küldött gumicsizmás manökeneket a kifutóra, fényes, műanyag kabátban és nadrágban. Ugyancsak ő hozta divatba a kötényruhát.

1981-ben Párizsban megvásárolta a Maxim's éttermet, majd továbbiakat Moszkvában, New Yorkban és Pekingben. Pierre Cardin Théoule-sur-Merben élt, Cannes mellett, gömb alakúra kialakított szobákból álló háza maga is látványosság. Ugyanakkor az ő tulajdonában van ma Marquis de Sadedélfranciaországi kastélya is.

Cardin a kétezres évek elejére mintegy 800 céget birtokolt 180 országban, ahol mintegy 200 000-en dolgoztak, egyebek mellett négy színháza is volt (így a párizsi Théâtre des Ambassadeurs), de szállodákat, más kastélyokat is birtokolt, és médiaérdekeltségekkel is rendelkezett.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>