Havas: Fábry Sándor egy olvasatlan, műveletlen hülye

2020. december 28. – 21:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Partizán összeültette az egykori Heti Hetes néhány tagját, Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Hajós András, Havas Henrik és Kéri László mellett Ónodi György, a műsor főszerkesztője beszélgetett Gulyás Mártonnal, aki igyekezett összegyűjteni a műsor legemlékezetesebb, legvitatottabb ügyeit.

Nem „műhülye” volt

„Elnézték neki, hogy ennyire hülye” – ezt mondta Ónodi György Csiszár Jenőről, a Heti Hetes első műsorvezetőjéről. Havas szerint Csiszár azért tudott működni, mert nem „műhülye” volt, hanem ő „biológiailag volt ilyen”. A meghívottak azt mondták, nem játszottak rá Csiszár „hülyeségére”, és amúgy sem voltak soha kiosztva szerepek, „mindenki olyan volt, amilyen” – mondta Gálvölgyi, aki szerint a Csiszárt váltó Jáksó László viszont már szerepet játszott, de ez csak a Heti Hetes vége után derült ki Gálvölgyi számára.

Az első években a műsornak 2-2,5 millió nézője volt – mondta Kéri. Ónodi szerint a műsor soha semmilyen utasítást nem kapott az RTL vezetésétől, sem hírszerkesztésben, sem vágásban. Gulyás viszont felidézte, hogy az RTL egyik akkori vezetője, Árpa Attila azt mondta: mivel egy idő után már nagyon sok politikai témájú dologról volt szó a műsorban, egyre többen akartak ott lenni a vágószobában, egyre többen akartak beleszólni abba, hogy mi marad benne a műsorban.

A Heti Hetes indulásakor az RTL tanácsadója volt Schmidt Mária is – kezdte válaszát Ónodi, aki szerint se Schmidt, se mások nem szóltak bele a műsorba. Gulyás szerint Árpa azt is mondta, hogy az első Orbán-kormány idején komoly feszültséget okozott a tévé és a műsor készítői számára, ha elhangzott a műsorban Pintér Sándor neve. A meghívottak teljesen értetlenül álltak a dolog előtt, ők semmi ilyesmiről nem tudtak.

Az első Orbán-kormány tagjai gyűlölték a műsort

Gulyás még egy olyan Népszabadság-cikket is felelevenített, amelyben arról volt szó, hogy 1999-ben Schmidt Mária kérésére – akinek akkor nemcsak az RTL-ben lehetett szerepe, hanem Orbán Viktor tanácsadója is volt – a műsor készítőit berendelték a Miniszterelnökségre, és ezután át kellett vágniuk az egyik adást. A Partizán műsorának vendégei ismét teljesen el voltak képedve, „egy szó nem igaz ebből” – mondták. De Kéri szerint az igaz, hogy az első Orbán-kormány tagjai nagyon gyűlölték a műsort, a Fidesz vezetése szerint a Heti Hetes is közrejátszott abban, hogy elveszítették a 2002-es választást – mondta.

Gulyás szerint akkoriban az volt a közvélemény álláspontja, hogy a műsor „kabarékormányként” mutatta be az első Orbán-kormányt. Kéri azt mondta erre, hogy nem erről volt szó, csak nem akarták, hogy a kormány hülyének nézze az embereket. De Hajós szerint ők nem tanárok voltak, hanem egy szórakoztató műsor szereplői, akiknél nem elvárható, hogy kiegyensúlyozottak legyenek, Hajós szerint bátran fel lehet vállalni az elfogultságukat.

Fotó: Partizán/Youtube

Hét vödör szar

Ónodi arról is beszélt, hogy sok dicséretet kaptak, de voltak kellemetlen kritikák is, például

az első évadban hét vödör szart érkezett hozzájuk „megcímkézve”, „ruszlisvödrökben”, névre szólóan.

Szóba került a Heti Hetesbe időnként meghívott Fábry Sándor is, akivel kapcsolatban Havas elmesélte, hogy egyszer meghívták őt meg Fábryt egy vitára, ahol Havas szerint Fábry olyan képtelenségekről beszélt, hogy a magyarországi rendszerváltást valójában a KGB és a Moszad csinálta.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Havas azt mondta, ezt ott a helyszínen is megkérdőjelezte, most a Partizán műsorában pedig „olvasatlan, műveletlen hülyének” nevezte Fábryt, aki szerinte a rendszerváltásos sztori óta nem is áll vele szóba. Ónodi szerint Fábry nem illett a műsorba.

Hajós a Hír TV-n

Szóba került Hajós 2006-os beszéde is, amikor az őszödi beszéd után a Hír TV-n arra kérte Gyurcsány Ferencet, hogy mondjon le, majd bevágták, hogy a többi vendég akkor mennyire nem értett egyet vele, az volt például a problémájuk, hogy miért nem a Heti Hetesben mondta el a mondandóját, hiszen ott is elmondhatta volna. És ezt a véleményüket továbbra is tartják, szerintük jó szándékú volt Hajós, de naiv.

Ónodi szerint akkor az RTL ki is akarta rúgatni Hajóst a műsorból, de ők nem hagyták. Hajós most azt mondta, ma sem csinálná másként. Szerinte egy „tiszta, emberi elégedetlenség” volt akkor a Gyurcsány lemondásáért tüntetőkben. Gálvölgyi viszont olyan tüntetőket látott, akik „összeszarták a Kossuth teret”, Kéri meg olyanokat, akik „fizetett statiszták voltak”, Hajós viszont azt mondta, ő mást látott a tüntetőkben, mint Gálvölgyiék.

Fotó: Partizán/Youtube

A Partizán által meghívott vendégek szerint a legnagyobb vitájuk a Világkereskedelmi Központ elleni 2001. szeptember 11-i támadás utáni műsorban bontakozott ki. Verebes akkor arról beszélt, hogy a terroristák indítékai főként a nyomorukban, a szegénységükben keresendők, de ebben törésvonal alakult ki a műsor akkori részvevői között, Farkasházy például azt mondta, a terrorizmust nem megérteni, hanem felszámolni kell. Havas most azt mondta, „brillíroztak” abban a műsorban, Ónodi szerint az volt az egyik legnézettebb adás.

Macsóizmus

Gulyás szerint komoly vád a műsorral kapcsolatban, hogy túlzott „macsóizmus”, szexizmus volt benne. Ezzel kapcsolatban olyan felvételeket válogatott össze a Partizán, amikor például azzal viccelődtek a Heti Hetesben, hogy nem baj, ha egy férfi megveri a feleségét, vagy amikor Szili Nórának – a kezét csókolgatva – azt mondták, hogy gyönyörű, csak „ehetne”, hogy „szedjen magára valamit”.

A Heti Hetes szinte egyetlen állandó női szereplője, Hernádi Judit szerint azért volt szinte minden adásban csak egy női vendég, mert a műsor által képviselt humorra „ a férfiak agya sokkal jobban rááll”. Hajós szerint azóta megváltozott a világ, volt például egy Me Too-mozgalom, és szerinte igazságtalanság mai szemmel szexizmussal vádolni a 20 évvel ezelőtti műsort.

A Partizán teljes adása itt nézhető meg:

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!