Ez a karácsony tényleg más

– Kitaláltad már a menüt? – December eleje óta nem telt el nap, hogy Rékát ne kérdezte volna meg a férje. Sose kimondottan követelőzőn, érezhetően ügyelt rá, hogy a hangját ne emelje föl, és ne is legyen éle a kérdésnek. Ennek ellenére Réka nem bírta nem kihallani a számonkérést. Hogy valós volt-e, vagy csak ő gondolta bele, nem tudta eldönteni.

Az, hogy az anyósa végül nem jön, borítékolható volt, noha sokáig lebegtették a dolgot. Napról napra követték a járvány adatait, falták a híreket, és újra meg újra sorra vették, hogy mit lehet csinálni és mit nem.

Nem csak a rendeleteket kell ám nézni – hangoztatta Sanyi, Réka férje. – Mert azokban nem mindig van logika. Ellenben ott vannak az észérvek. Aki nem hülye, az rendeletek nélkül is tudja, mi a helyzet.

Márpedig Sanyi nem volt hülye. A saját szemében biztosan nem. Másokat ugyanakkor rendszeresen kiosztott, mert legalábbis szerinte hülyeségeket csináltak. Mások alatt leginkább a családja értendő, akikkel Sanyi sokat elégedetlenkedett. A felesége logikátlan sorrendben teregeti és vasalja a tiszta ruhát, amivel nemcsak időt veszít, de a dolgát is megnehezíti. Mármint Sanyiét, akinek újra meg kell csinálnia és nem mellesleg megmutatnia ezeket az aprónak tűnő, ám valójában fontos és hasznos trükköket. A gyerekek hol a telefont nyomkodják, hol a számítógép előtt ülnek, fejhallgatóval a fejükön, hogy ne hallják az apjukat, amikor az a még mindig el nem készült házi feladat miatt pöröl. Na de hát azért van a routeren gomb, hogy ki lehessen nyomni. A húgáék bezzeg túl engedékenyek a saját kölkeikkel, ráadásképpen ott a kétbalkezes férje, akit arra is figyelmeztetni kell, hogy elvigye az autót föltetetni rá a téli abroncsot. Tényleg, ők megvették már a fát? Vagy ezért is szólnia kell nekik?

– Szerintem elég pár nappal ünnep előtt beszerezni – vélte Réka. – Akkor lehet, hogy olcsóbban odaadják. A végén úgyis meg akarnak szabadulni a készlettől.

– Hogyisne! – horkant föl Sanyi. – Addigra elviszik a legszebbeket.

– Nem kell most ebből akkora ügyet csinálni. Ez a karácsony más lesz. Elég egy kisebb fa, minek a plafonig érő.

– Lehet, hogy neked nem kell, de a gyerekeknek fontos…

– A gyerekek már nem olyan kicsik. Nekik az a lényeges, hogy amit akarnak, az ott legyen a fa alatt.

– Akkor se szeretnék valami csoffadt fát. Tényleg, akkor megrendeljük végre, amit megbeszéltünk? Úgy kell ideérniük, hogy ki is lehessen próbálni őket. Nem szeretném, ha az ajándékosztás után derülne ki, hogy valamit vissza kell cserélni.

Réka az ünnepi menüvel állt leginkább hadilábon. Eddig simán ment minden. Az anyósa által diktált tradíciók szerint ebédre mákos guba, este rántott hal, egybesült hús és krumplisaláta, utána bejgli és mézes sütemény. Az anyósa viszont most nem jön. Bárhogy is mondogatták egy ideig, hogy meglátják, karácsonykor mi lesz, jó előre lehetett sejteni, hogy végül úgyis azt fogják meglátni, hogy járvány idején egy hetvenhez közelítő embernek nem kéne utazgatnia, pláne vonattal nem. Sanyi ugyan megpendítette, hogy elugorhat érte, de aztán ezt is elvetették. A veszély nem volna sokkal kisebb. A gyorstesztek állítólag nem pontosak, úgyhogy az se jelent egyértelmű biztonságot, ha közvetlenül az anyós érkezése előtt letesztelik magukat. Egyébként meg a tesztelés az adott pillanatot mutatja, úgyhogy ha pontosabb tesztet is csináltatnak, rögtön utána be kéne zárkózniuk, ami majdhogynem lehetetlenség. Sanyi nem egyszer elmondta, hogy a karácsony előtti napokban még fölpörög a cég, hogy mindent elrendezzenek az év végi pihi előtt, úgyhogy ő biztos nem tud itthon lenni. Ezért kell mindent előre elintézni. Fát, ajándékot, mindent.

– De én ezeket megcsinálom, te azt a rohadt menüt találd már ki végre.

Réka a mosogató felé fordult, hogy a férje ne lássa az arckifejezését.

Tényleg, mi legyen? A halat a gyerekek nem szívesen eszik meg. Utálnak piszmogni a szálkával, az ő világuknak az ilyesmi túl lassú. Az egybesült húst is unják. Töltött káposzta és halászlé lesz Réka szüleinél. Ami megint csak képlékeny ügy, a legvalószínűbb, hogy majd a kertben váltanak pár szót, miközben kicserélik az ajándékokat. Na és a kaját, ami megint csak fura szitu lesz, Rékának biztosan az egyetemista évei jutnak majd róla az eszébe, a vasárnap délutánok, amikor ugyanígy pakolta az ételhordó edényeket a következő hétre a sporttáskába. Valahogy így lesz az anyósnál is. Dobozol a család.

Minden évben pedzegették, hogy máshogy kéne. Hetekkel előtte vásárlási őrület, a plázák és az internetes oldalak bújása, utána az egyensúlyozás a rokonok között, hogy kinél mikor és mennyi időt töltsenek el. Abba inkább már nem is gondoltak bele, hogy mennyi ételt kellett kidobni még úgy is, hogy napokon át maradékokon éltek, és a közeli hajléktalanoknak is jutott. A sértődést se lehetett megúszni, az emberből pedig végül óhatatlanul föltört a kérdés, hogy megérte-e ez a két és fél nap az előtte lévő konzumelmebajt. Talán nem is akkora hülyeség a gyakran hangoztatott frázis, miszerint nem erről kell szólnia az ünnepnek.

Hát, ez a karácsony tényleg más.

Még szerencse, hogy Réka ki tudott venni előtte néhány napot, pedig az ő cége is fölpörgött még utoljára az ünnepek előtt. Így viszont volt, aki átvegye a futártól a megrendelt ajándékokat. A gyerekek előre deklarálták, hogy nem hajlandók, a nagyobbiknak, aki érintett volt a digitális oktatásban, amúgy is annyira elege lett az otthonlétből – leginkább abból, hogy nem találkozhatott napi szinten a haverokkal –, hogy alig lehetett hozzászólni, mindenért fölcsattant.

Sanyi porszívózott. Nagyjából ez volt az egyetlen rendszeres házimunka, amelynél úgy érezte, hogy férfi mivolta ettől nem szenved csorbát, úgyhogy Réka ezúttal igyekezett maximálisan a férje elképzelései szerint teregetni, nehogy Sanyi úgy gondolja, hogy neki újra kell csinálnia. Nem gondolta, bár lehet, hogy csak azért nem, mert eltöltött egy órát azzal, hogy belefaragta a talpba a fát, amely nem volt se túl nagy, se túl kicsi, és a karácsony előtti hétvégén sikerült beszerezni. Réka addigra már fejből tudta az internetes oldalak javaslatait, és mivel nem bírt egyik mellett se dönteni, ünnepi menü gyanánt összeállított egy tálat, amelyen mindenki megtalálhatja az ínyének valót. Kósza ötletként a rendelés is átfutott a fején, de elvetette, mivel a munkahelyi ebédeknél is majdnem az egész év a rendelésről szólt, úgyhogy a karácsony legyen ebben is más. És miután több mindenféléből csinált keveset, nem érzett monotonitást és elveszített időt sem. A tálra pedig még egy kevés hal is odafért, természetesen nem a gyerekeknek.

Ellenben nekik tűnt föl először a csönd. A kisebbik jegyezte meg két falat között, hogy elmaradt a szenteste előtti szokásos ordítozás.

Réka is ekkor döbbent rá, hogy igazából kisimultak az idegei. A fa beállításával járó szentségelést követően Sanyi is nyugodtnak tűnt, ezúttal azt se nehezményezte, hogy ki melyik díszt aggatja, és hova. Az ajándékokkal is mindenki elégedett volt, Réka mindössze azon izgult egy kicsit, hogy – miután Sanyinak nem árulta el, hogy megspórolta a kütyük kipróbálását – működik-e minden. Szerencsére flottul ment ez is.

– Talán mert most kisebb volt rajtunk a nyomás – jegyezte meg Réka, már a kanapén, miközben a gyerekek immáron pusztán fizikailag voltak jelen a szomszéd szobában, egyébként elmerültek egy virtuális valóságban. – Most egyedül magunknak kellett megfelelnünk.

Sanyi valamit dünnyögött, miközben a televízió képernyőjére meresztgetve tekintetét a streamkínálatot böngészte. Réka a férje vállára hajtotta fejét. Arra gondolt, most mégse áll neki holnapra és holnaputánra ételt dobozolni, mondván, hasznosan teljen az idő, míg Sanyinak sikerül valami úgymond normálisat és nézhetőt választania. Elvégre idő bőven van. Előttük a teljes csöndes éj.