Meghalt Mihály Tamás, az Omega együttes basszusgitárosa

73 évesen meghalt az Omega basszusgitárosa, közölte a zenekar Facebook-oldalán. Ahogy írják,

“Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa elhunyt. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak.”

Mihály Tamás 1967-ben lépett be az Omegába és 2014-ben játszott utoljára együtt az együttessel. 2015-ben, az Omega együttes felcsúti fellépését például azért utasította vissza, mert, ahogy azt az ATV interjújában akkor elmondta,

Ha valaki közpénzen a háza végébe építtett egy stadiont, az igenis politika. Mindegy, ki tervezi. (…) Lehet, hogy az Omega már nincs annyira távol a politikától, mint korábban.

Mihály Tamás 1947-ben született, apja, Mihály András szintén zenész, illetve az operaház vezetője is volt. Mihály Tamás is klasszikus zenét tanult, majd az Omega előtt játszott a Scampolo és a Non-Stop együttesekben is. A zenei konzervatórium gordonka-szakán ismerte meg Presser Gábort, akit később az Omega egyik próbájára is elhívott.

Mihály Tamás (j) és az Omega együttes többi tagja 2014-ben a Hősök terén tartott Szabadságkoncerten. - Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Presser távozása után Mihály Tamás írta az Omega számainak nagy részét. 2006-ban ő komponálta az 1956-os forradalom emlékére készült 56 csepp vér című musicalt is. Több szólóalbumot is adott ki, 1983-as albumán például olyan klasszikusokat dolgozott fel, mint Liszt Ferenc vagy Richard Wagner. Az Omegában töltött éveiről írt könyvét 2014-ben adta ki Basszus! Omega! címen.

Az Emmi szombat délután közölte az MTI-vel, hogy Mihály Tamást a minisztérium saját halottjának tekinti.

Az Omega egyik alapítótagja, Benkő László három nappal korábban, november 18-án vesztette életét.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Iratkozz fel a Telex hírlevelére!

Belső infók, tartalomajánlók a szerkesztőktől, csodálatos digitális apróságok!

Feliratkozom