Kizárták Roman Polanskit a francia filmakadémiából

2020. november 12. – 20:00

Másolás

Vágólapra másolva

Kizárta Roman Polanski filmrendezőt tagjai közül a francia filmakadémia új vezetése, írja az MTI. A kedden meghozott határozat értelmében Polanski és a bizottság még további 17 történelmi tagja nem vehet részt a döntéshozatalban, akik eddig elismeréseik alapján automatikusan helyet kaptak a közgyűlésben.

A szeptember végén megválasztott új igazgatóság célul tűzte ki a belterjesség és a szexizmus felszámolását a testületben. A 164 tagú új közgyűlésben 82 nő és 82 férfi foglal helyet, élén egy női és férfi elnök.

A 18 történelmi tag kizárásáról szóló módosítást 134 szavazattal fogadta el a közgyűlés, azonnali hatállyal. A vezetőség közleménye szerint a múlt öröksége a történelmi tagok befolyása miatt az egyik legsötétebb árnyék volt a César-díjat odaítélő testületen.

A nemi erőszakkal vádolt Roman Polanski jelenlétét évek óta kifogásolták feminista szervezetek. A filmakadémia előző vezetősége február közepén mondott le, miután legígéretesebb színészek César-díjára jelöltek vacsoráján kiderült, hogy az akadémia minden magyarázat nélkül visszautasított több olyan vendéget, akiket a fiatal színészek választottak pártfogójuknak. A február végi díjkiosztón végig feszült hangulat uralkodott, feminista szervezetek tiltakoztak az ellen, hogy Roman Polanski „Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy” című filmje kapta a legtöbb jelölést, majd három Césart el is nyert, köztük a legjobb rendezésért járó elismerést.

Roman Polanski 1977-ben leitatott, bedrogozott és megerőszakolt egy 13 éves kislányt. Később elmenekült az Egyesült Államokból, ahol azóta is körözik. Két éve az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia már kizárta tagjai közül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!