Friderikusz: Még a TikTok is frissebb szellemileg, mint a tévé

2020. november 2. – 14:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétvégén indult az Életünk története, Friderikusz Sándor új műsora az RTL-en. A műsorvezető a HVG-nek adott interjút, amiben többek között arról beszélt, hogy nem mint hívő, hanem mint szimpatizáns tiszteli Ferenc pápát, és sok mindent hajlandó lenne megtenni azért, hogy interjút készíthessen vele; és hogy a tévés-rádiós világ szerinte tele van szerénytelen, műveletlen és tájékozatlan alakokkal.

>>>> A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide >>>>

Arra a kérdésre, hogy saját magát hogyan jellemezné szakmai szempontból, Friderikusz azt válaszolta: alapos, lelkiismeretes és máig szenvedélyes televíziós szakembernek tartja magát.

A műsorvezető ezenkívül ostorozta az „elkorcsosuló és elbutuló” hazai tévés szakmát és a jelenlegi fiatal tévés generációt, amelynek tagjai szerinte nem tudják, hogy mit csináltak régen ennek a szakmának az igazi nagyjai. Azt mondta, milliónyi magyarhoz hasonlóan ő is leszokott a tévézésről az utóbbi időben, ugyanis

„ha éppen mozgóképet akarok fogyasztani, a streamingszolgáltatók – Netflix, HBO, Apple TV+, Youtube, de bizonyos értelemben még az Instagram és a TikTok is – lényegesen gazdagabb és szellemileg sokkal frissebb és differenciáltabb kínálatában találok bőségesen néznivalót.”

Friderikusz a saját, most induló műsoráról nem állítja, hogy bátor lenne, de szerinte mivel szórakoztató műsorról van szó, az a fontos, hogy kiállja az újszerűség próbáját.

A műsorvezető ezenkívül beszélt arról is, hogy mit gondol a köztévéről, hogy hogyan viszonyul a saját öregedéséhez, illetve arra is kitért, hogy az elmúlt években rengeteg amerikai podcastot és Youtube-műsort elemzett a stábjával, és ez alapján kezd kialakulni az, hogy mi állna neki jól ezeken a platformokon. Friderikusz azt tervezi, hogy jövő februártól lenne ilyen formában látható és hallható a neten.

A teljes interjút itt lehet elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!