Vidnyánszy, az SZFE kurátora és Ákos is nyert a Nemzeti Filmintézet pályázatán

2020. október 14. – 09:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója (b3) a VI. Jelen/Lét Fesztiválról tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Színházban 2020. szeptember 30-ánFotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója (b3) a VI. Jelen/Lét Fesztiválról tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Színházban 2020. szeptember 30-ánFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A Nemzeti Filmintézet kedden tette közzé, hogy mely streamingszolgáltatásra és televíziós forgalmazásra készülő produkciókat támogatja. Az NFI azt írta, hogy óriási volt az érdeklődés: 7 tévéfilm, 8 kisjátékfilm gyártása, valamint 3 tévéfilm és 19 sorozat fejlesztése kezdődhet. Többek között az álláshalmozó Vidnyánszky Attila is nyert, és Ákos is bemutatkozhat rendezőként.

A tévéfilmpályázatra 104 szinopszis érkezett, és a Televíziós Döntőbizottság hét nagy költségvetésű tévéfilm gyártására összesen 1,77 milliárd forint támogatást szavazott meg, 37 nyertes produkciónak.

A Telex friss híreit itt olvashatja >>>

A többek között a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumi elnöki a Nemzeti Színház igazgatói posztját is magáénak tudó Vidnyánszky Attila a haldokló II. Rákóczi Ferencről tervezett sorozat, a Pro Libertate! rendezője lesz. A sorozat fejlesztését az a Sound Manager Kft. végzi, amely az SZFE kurátora, Lajos Tamás érdekeltsége. Lajos több más cége is támogatást nyert. A Szupermodern Stúdió tévéfilmet és tévésorozatot fejleszthet, a Film Positive pedig egy tévéfilmet gyárthat és két sorozatot fejleszthet közpénzből.

A zenészként ismert Kovács Ákos A taxis című kisjátékfilm rendezője lesz. A taxis felveszi utasát a pesti hídfőnél, és folyamatosan monologizál, amíg a végcélhoz érnek, de az út nem (csak) Budapesten át, hanem a magyar félmúlton keresztül vezet, olvasható a rövid filmismertetőben a sztori.

Goda Krisztina Gárdonyi Géza Ida regénye című, egyik legnépszerűbb romantikus művét dolgozza fel. Pacskovszki József Herczeg Ferenc ma is gyakran játszott színművéből, a Kék rókából készíthet tévéfilmet, míg Zomborácz Virág Egy magyar Rothschild címmel Rotschild Kláráról, a szocialista előkelőségek ikonikus divattervezőjéről forgathat. Tóth Barnabás Őszi végjáték címmel újszerűen dolgozza fel Stefan Zweig Sakknovelláját, míg Forgács Péter Szájhős.tv címmel készít modern kori Robin Hood-történetet.

Eperjes Károly Krisztus inge címmel forgat tévéfilmet, amely az 1950-es években a szerzetesrendek feloszlatásakor játszódik. (Leopold ciszterci házfőnök és Keller ÁVH-s főhadnagy párharcán mutatja be, ahogyan az Istenhit legyőzi a diktatúra pribékjei, áll az ismertetőben.

Először hirdettek meg pályázatot tévésorozatokra, de egyelőre még csak tartalomfejlesztésre ítéltek meg támogatást. Többek között Angyalosy Eszter (Terápia), a népszerű Hunyadi könyvsorozatot is jegyző Bán Mór, a Hyperwriter-nyertes Bendi Balázs, Divinyi Réka (Szabadság, szerelem, Valami Amerika 2 és 3, BÚÉK), Krigler Gábor (Aranyélet) és Ugron Zsolna (Úrilányok Erdélyben, Úrasszonyok-trilógia) – kezdhetik meg a sorozatok tartalomfejlesztését az NFI támogatásával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!