Katonatisztre cserélték az SZFE kancellárját, a diákok nem engedték be az egyetemre

Legfontosabb

2020. szeptember 29. – 17:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Színház- és Filmművészeti Egyetem fölé kinevezett kuratórium kezdeményezésére távozik az egyetem kancellárja, helyére pedig Szarka Gábor ezredes, a honvédelmi miniszter korábbi kabinetfőnöke kerül. A Telex értesülései szerint Szarka kedd délután megpróbált bejutni az egyetem épületébe, de az ott tartózkodó diákok feltartották, így egy közeli bárba kényszerült tárgyalni.

A Telex egyetemi forrásokból úgy tudja, hogy Szarka a leváltott kancellárral akart bejönni a kocsibejáró felől az átadás-átvételről egyeztetni, a hallgatók azonban ahogy tudomást szereztek erről, hátrasiettek, hogy elállják az útját. Az udvaron ezt követően élénk vita alakult ki a helyzetről, melynek során a most kinevezett kancellár hangsúlyozta, hogy el kell mozdulni a jelenlegi holtpontról, de arra nem volt érdemi válasza, hogy miként, ha a hallgatók illegitimnek tartják a helyzetet, így az ő érkezését is. Az egyetemisták minden érdemi tárgyalást gondos előkészítéshez és az alapkövetelések figyelembevételéhez kötnek, aminek ez a belépő álláspontjuk szerint egyáltalán nem felelt meg. Szarka és kísérete végül azzal távozott, hogy azzal a feltétellel hajlandó egyeztetni, ha az az épületen belül történik.

A 444 egyetemi forrásokra hivatkozva azt írta, a kuratóriumot vezető Vidnyánszky Attila kedd reggel hívatta be a jelenlegi kancellárt, Vonderviszt Lajost, akivel nemcsak közölte, hogy közös megegyezéssel távozik, hanem az utódját is bemutatta neki. Vonderviszt azóta volt jelen az egyetemen, hogy annak gazdasági vezetését 2015-ben a miniszterelnök által kinevezett kancellár vette át. Orbán Viktor akkor eredetileg Vidnyánszky Attila egyik alkalmazottjának feleségét, a korábban a Fidesznek dolgozó Papp Csillát jelölte a posztra, az egyetem hevesen tiltakozása nyomán azonban végül Vonderviszt lett a befutó. Színházi kötődése ugyan neki sem volt, de politikai sem – korábban a a veszprémi egyetemen tanított, majd az ELTE és az OSZK informatikai vezetője volt.

Az azóta eltelt öt évben partneri viszonyt alakított ki az egyetem vezetőivel, és érdeklődött is az intézményben folyó oktatás iránt. Egészen eddig úgy tűnt, hogy a kormány is elégedett vele, 2017-ben újabb három évre hosszabbították meg a megbízatását. Vonderviszt az egyetem privatizálását előkészítő folyamat során is tett gesztusokat a hallgatók és az oktatók felé is, illetve közvetített a a kormány és az egyetem között, de összességében együttműködött a kuratóriummal, a jelek szerint azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy megtartsa a pozícióját.

A helyére érkező Szarka Gábor a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről jön a kancellári székbe, de korábban volt Hende Csaba honvédelmi miniszter kabinetfőnöke, majd miniszteri biztosa is. 2013-tól katonai attaséként képviselte a kormányt Párizsban, ezután pedig egy nagy állami cég, a NIPÜF stratégiai igazgatója lett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!