Napközben géppisztollyal álltam az ellenőrző ponton, éjjelente az állataimhoz beszéltem

Mihajlo Traveckij nem azért nem alszik sokat, mert ma már szinte minden éjjel Oroszországból Kijev felé kilőtt rakéták és drónok repülnek át a háza fölött. Az ötödik generációs állatorvos és gazda mindennap hajnalban kel, hogy ellássa az állatait, utána megtart néhány online órát állatorvos-hallgatóknak, majd késő estig folytatja a munkát a gazdaságában és a kutatásaival. Brit tejgazdaságokat is megjárt menedzserként előfordul, hogy Ukrajna legtávolabbi pontjain lévő farmokra megy tanácsot adni, de ha kell, autóba ül és elvezet a fronthoz, hogy húst, tejet és sajtot vigyen a hadseregben szolgáló barátainak.
Traveckij Ukrajna egyik első számú szarvasmarha-tenyésztője, aki a háború első heteiben egy teljes falut látott el élelemmel, de a legfontosabb missziója jóval túlmutat a háborús mindennapokon: a célja az, hogy visszahozza az ukrán szürkemarha-fajtát a kihalás széléről.
***
„Napközben géppisztollyal álltam a fiúkkal az ellenőrző ponton, éjjelente a gazdaságban dolgoztam és kint is aludtam, mert a munkásaim mind elmentek, a családomat pedig elküldtem Írországba. Majdnem két hónapig voltam egyedül, csak az állatok voltak velem.”
Kraszljani falu szinte pontosan félúton fekszik Kijev és az északkelet-ukrajnai Szumi városa között, körülbelül 150 kilométerre az orosz határtól. Traveckij a falu melletti erdőben alakította ki a gazdaságát. Azután, hogy 2022 februárjában Oroszország lerohanta Ukrajnát, az északon és keleten lévő falvak és városok határában önkéntes katonák és rendőrök útzárakat, ellenőrző pontokat állítottak fel. Egy ilyenhez csatlakozott ő is, néhány nappal azelőtt, hogy az orosz hadsereg elérte a Kraszljanival szomszédos falvakat.
Az állatorvossal januárban egyeztünk meg, hogy meglátogatom a farmján, de a Kijevből oda-vissza 5-6 órás utat meghiúsították a kegyetlen mínuszok és az energia-infrastruktúra elleni nagyszabású orosz támadás. Végül a nyár legvégén, egy délutánon jött össze az út, együtt indultunk el kelet felé a dzsipjével Kijevből.
„2022. február 24-én reggel elmentem a toborzóirodához, ahonnan az ellenőrző pontokra küldtek. Elkezdtük kimenekíteni a falusiakat, és maradtam később is, amikor kitörtek a harcok a falu mellett” – mesélte, miközben a Kraszljanihoz legközelebb eső városon, Prilukin hajtottunk át. Az egyik utcasarkon egy romos épület felé intett: ez a városháza, magyarázta, három hónappal korábban érte orosz találat.



A háború első heteiben a harcok közepén volt a többi önkéntessel, nemegyszer került életveszélyes helyzetbe. „Volt, hogy néhány méterrel vétette el egy orosz tank az autómat. Az első gondolatom az volt: rendben, élek, a kocsimnak sem lett baja, minden oké. Utólag gondoltam csak bele, hogy mekkora veszélyben voltam, de ilyenkor az ember nem gondolkozik, csak teszi, amit tennie kell. Ez az én utam, és a legtöbb ukráné is.”
A Krím félsziget elfoglalása óta készült a háborúra, pincéjében már évek óta halmozott fel mindenféle élelmet: krumplit, húst, szalonnát, cukrot, sót, gabonaféléket, de még gyufát is. Úgy saccolja, az ötfős családjának nagyjából egy évre elegendő élelme lett volna, ha maradnak.
A készletből végül azokat a pincékben és óvóhelyeken bujkáló, főleg idős embereket etette, akik nem tudtak vagy akartak elmenekülni.
„Az első napokban kimentem a piacra, hogy eladjam a tejet, és a pénzből takarmányt vegyek az állatoknak. Tömegével jöttek oda az emberek megkérdezni, hogy ingyen adom-e – kiderült, hogy pont akkorra vártak egy segélyszállítmányt, de hiába várakoztak, végül nem jött el. Beszélgetni kezdtem velük, és láttam, mennyire szörnyű a helyzet: sehol nem lehetett élelmet szerezni, ezek az emberek szó szerint éheztek. Úgyhogy végül azt mondtam: rendben, legyen ingyen.”
Kinyitotta az autója ajtaját, azt mesélte, majdnem száz ember vette körül. A tömegben állók tolakodni kezdtek, Traveckij kérte őket, hogy egyesével jöjjenek, mindenkinek jut étel. „Utólag nézve szerencse, hogy volt nálam fegyver. Odaadtam nekik, amim volt, de teljesen sokkolt, amit láttam. Az éhségtől úgy viselkedtek ezek az emberek, mint az állatok.” A következő másfél hónapban, amíg az oroszok ki nem vonultak a térségből, mindent, amit a fagyasztójában az évek során felhalmozott, szétosztott a helyiek között.
Az állatokat viszont már sokkal nehezebb volt etetnie, főleg szénából és kukoricából volt hiány. A tél vége egyébként is kritikus időszak a gazdáknak, Mihajlo szokásos beszerzési helyei pedig olyan falvakban voltak, amiket átmenetileg elfoglaltak az oroszok. Másfél hónapig folyamatosan azon szorongott, hogyan fogja tudni megfelelően ellátni az állatokat, nemegyszer segítették ki a környékbeliek a padláson felejtett többéves szénával vagy kukoricával.
Közben egyre többen lettek a tanyán, a háború elől menekülő helyiek tucatjával hagyták ott Mihajlónál állataikat – elsősorban kutyákat és macskákat –, mert tudták, hogy ő nem fog elmenni. Sokat segített neki mentálisan, hogy rengeteget beszélt az állatokhoz. „Azt mondogattam nekik: ne aggódjatok, mindenkit megmentek, mindenki életben fog maradni. Ez valamiféle lelki folyamat része lehetett bennem.” Utólag úgy meséli, azokat a heteket egyfajta mániás állapotban töltötte.
***
Mihajlo családja egyik része a kelet-ukrajnai Dnyipróból, a másik a nyugaton lévő Rivnéből származik. Apja, nagyapja, dédapja és ükapja is állatorvos volt, egyik lánya szintén annak tanul. „A másik két gyerekemet nem érdekli az állattartás, de nem baj, mindegyiknek meg kell találnia a saját útját. Ezt a gazdaságot én akartam, magamnak hoztam létre, szinte a negyedik gyerekem” – mondta, miközben egy lepusztult úton egyre közeledtünk a tanya felé. A nagy sebesség ellenére rutinosan kerülgette a kátyúkat. „Ne aggódj, működik a fék” – mondta, látva, mekkorát ugrok az ülésen, amikor elnézte az egyiket. Azért rákérdeztem, mikor kapott utoljára defektet. „A múlt héten. De nem volt gond, három kerék is elég.”

A gazdaságba érve rögtön körbevezetett a szarvasmarhák között, hosszan sorolta a neveket: a szláv istenségekről elnevezett Szvarog és Jarilo, Wallace, a többiekhez képest viszonylag szelíd gir szarvasmarha, Richard – Richard Gere után – és a 23 éves Marfa. Egyértelműen ő az állatorvos kedvence, egészen ellágyulva beszélt róla. A tehén viszonylag idős, 17 éves korában került ide a herszoni Aszkánia Nova természetvédelmi területről, Traveckij szerint nagyon rossz állapotban, annyit bántotta az ott lévő többi állat. A férfi kezelte a sérüléseit és felhizlalta, a most 23 éves tehénről azt állítja, valószínűleg Ukrajna legidősebb szürke marhája.
„Már lánya, unokája és dédunokája is van itt a tanyán. Külön neki húztam fel ezt a karámot, mert ez a kedvenc helye: mindig áttörte a kerítést, járkált, aztán itt maradt. Soha nem ott akart feküdni, ahol kellett volna. Nagyon különleges, nagyon önálló tehén.” Marfa most pihen, Mihajlo később szeretne tőle embriót venni és lefagyasztani egy ukrán állattenyésztési intézettel együttműködve, hogy gyarapítsa az állományt. A tehén kora miatt nem biztos, hogy sikerrel járnak, de az állatorvos szerint a ciklusa rendben van, a petefészkei még működnek, így mindenképpen meg akarja próbálni.
Hat éve öt szarvasmarhával kezdte, ma több mint nyolcvanat tart a hetvenhektáros birtokon. Legfőbb küldetése a Marfához hasonló ukrán szürke marhák tenyésztése, belőlük 15 tiszta vérű jószága volt, amikor ott jártam. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) legfrissebb, 2022-es adatai szerint összesen 738 példány él az országban, Mihajlo szerint száz éve kétmillióan lehettek, de a holsteinizáció (a holstein-fríz fajta domináns elterjedése) miatt az évtizedek alatt teljesen kiszorultak. A fajtát a FAO kritikusan veszélyeztetettként tartja számon. A farmon más őshonos, többé-kevésbé ritka fajtákat is tart, például lebegyini, ukrán fehér fejű és ukrán vörös-fehér szarvasmarhákat, mellettük vannak csirkéi, kecskéi, lúdjai, kutyái-macskái, régen méhészkedett is.
Az egyetemi munkája is a szürke marhákhoz igazodik, a fő szakterülete az állatorvosi szülészet és a szarvasmarhák szaporodása. Egy dnyiprói egyetemen ma is tanít szülészetet és genetikát állatorvos-hallgatóknak, és azt mondta, a londoni Royal Veterinary College-dzsal is együttműködik, a szürke marhái vérmintáival segíti a genetikai vizsgálataikat.
Tíz éve MBA-t is szerzett a Kijev-Mohila Nemzeti Egyetemen, amit szintén használ a gyakorlatban, rendszeresen látogat meg gazdaságokat Ukrajnában, hogy tanácsot adjon a cégvezetőknek. Kisebb gazdálkodóknak is szívesen segít, főleg ha ukrán szürke marhák tenyésztéséről van szó, azt mesélte, részben emiatt is publikus a telefonszáma. A Kijev–Kraszljani autóúton is egy ponton félbe kellett hagynunk az interjút, mert felhívta egy nő, hogy tanácsot kérjen a marháiról.


A kétezres évek elején két részletben összesen négy-öt évig élt az Egyesült Királyságban és Észak-Írországban, állattartó telepeken dolgozott stock managerként. Második alkalommal a legidősebb lánya születése utáni napon kellett visszamennie. „Egy év után tudtam csak hazajönni. Amikor találkoztunk, magamra mutattam és megkérdeztem tőle: »Ő az apukád?« Azt mondta, nem – hiszen addig csak fényképen látta az apját. Nagyon nehéz időszak volt, de nem sokkal később ők is ki tudtak költözni.” A kinti főnöke tanította meg mindenre: hogyan kell az állatokkal (és az emberekkel) bánni, hogyan kell etetni, betegségeket kezelni, és hogyan működik egy gazdaság.
A tanyán sétálva azt mesélte, az Egyesült Királyságban felajánlották neki, hogy ha maradna, segítenek neki a letelepedésben és saját gazdaság kialakításában, de ő elutasította. „Nem akartam ott maradni, mert egy életre egy idegen országhoz kötött volna a munka. Itt érzem magam otthon, tudtam, hogy haza akarok jönni és a saját népemet ellátni élelemmel.” Később 11 évig dolgozott Kijevben a tejtermelési üzletág vezetőjeként Ukrajna legnagyobb mezőgazdasági holdingjainál, a Kernelnél és az Astartánál, előbbinél 15 ezer, utóbbinál 30 ezer állat tartozott alá. Arra a kérdésre, hogy pontosan mit csinált ekkoriban, csak annyit mondott, üldögélt egy székben és unatkozott. 2020-ban aztán végre elindíthatta a saját gazdaságát.
***
2022 februárjában jelentkezett szolgálatra a toborzóirodában, de azt mondták neki, maradjon Kraszljaniban, túl sok embert lát el élelemmel ahhoz, hogy mozgósítsák. Saját becslése szerint heti 3000 vásárlója van a környéken, de ellát több kijevi éttermet is. A gazdaság és az egyetem miatt továbbra is mentességet kap, ha mégis behívják, állatsebészi tudása miatt katonaápolóként fogják beosztani. Addig is előfordul, hogy elmegy a front közelébe, hogy a barátainak vigyen egy kis húst vagy sajtot, azt mesélte, nemrég járta meg Izjumot, de Berta nevű labradorjával az anyósülésen a ma már életveszélyessé vált Herszonba is elment. „Nem semmi gyakorlat volt onnan ki is jutni” – mondta.
Azt, hogy időnként tejjel és hússal felszerelkezve látogatja meg a barátait, az egyik hadseregben szolgáló ismerőse is elmesélte. A két férfi a szürkemarhák tartása révén ismerkedett meg még a 2022-es invázió előtt. „Minden népnek megvannak a maga őshonos fajtái, Mihajlo nagyszerű és nagyon fontos munkát végez azzal, hogy megpróbálja megőrizni és megvédeni az ukrán szürkemarha-fajtát” – mondta az állatorvosról.
Az erdőszéli tanyán sétálva nehéz elképzelni, hogy bármi is megzavarhatná az idillt, pedig két órával az érkezésem előtt, fényes nappal is orosz drónok repültek át a közeli Priluki felett. Az éjszakák szintén hangosan teltek, Kraszljani és Priluki felett százával repülnek át a rakéták és a drónok, Kijevet célozva.
„Van, hogy kint alszom a farmon, az éjszakai égbolt ilyenkor valóságos Csillagok háborúja az orosz támadások és a mi légvédelmünk miatt. Az állatok, főleg a csirkék az elején még nyugtalankodtak a ballisztikus rakéták miatt, mostanra megszokták.”
Egy ponton Mihajlo tizenéves fia is megjelent a tanyán, pár percig hevesen magyarázott valamit ukránul, aztán elhajtott a robogójával – mint kiderült, családi konfliktus lett abból, hogy a légiriadó alatt este a városban kószált a barátaival, amit a nővére elmondott az anyjuknak.
„Szeretem a kemény munkát: korán kelek, késő éjjel fekszem, egész nap dolgozom az istállóban, fejek, takarítok, vezetek. Érzem, ahogy szétárad bennem az endorfin, amikor állatoknak segíthetek. Éltem külföldön, utazni is sokat utaztam, de ma már ezek nem vonzanak. Csak ülni akarok itt az erdő szélén, a farmon, és élvezni az életet, amennyire csak élvezni lehet ilyen időkben.”