Két vonat ütközött Egyiptomban, legalább négyen meghaltak

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Legalább négyen meghaltak, amikor egy Gíza és Fajjúm között közlekedő vonat beleszaladt egy Kairóból Asszuánba tartó másik vonat hátuljába – közölték vasárnap az egyiptomi hatóságok.

Az Associated Press szerint az ütközés Gíza tartomány al-Ajjat kerületében, Kairó szélén történt. Az egyik vonatnak több kocsija is kisiklott. Az Egészségügyi Minisztérium először összesen 64 sérültet jelentett be a vonatbalesetben, de a BBC szerint néhány órával később már 88 sérültről és 4 halálos áldozatról tudósított a minisztérium. Az egyik mozdonyvezető is a halottak közt van.

72 mentőkocsi érkezett a helyszínre, hogy ellássa az embereket. A sérülteket a közeli kórházakba szállították ellátásra – közölte az Egyiptomi Egészségügyi Minisztérium.

Az egyiptomi vasúti hatóságok szerint a helyszínre mentőegységeket és darukat vezényeltek, akik azon dolgoznak, hogy a vonal minél hamarabb megtisztuljon, és folytatódjon a menetrend szerinti közlekedés. Nem ez az első ilyen eset a környéken: tavaly két tehervonat szaladt egymásba, de akkor csak ketten sérültek meg a balesetben.

Abdul Fattah asz-Szíszi egyiptomi elnök azt mondta, hogy kivizsgálják a baleset körülményeit, és felelősségre vonást ígért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!