Szenátusi versenyek, amikre figyelünk: Texas
Évtizedekig fel sem merülhetett volna, hogy szoros versenyről beszéljünk a kontinentális USA legnagyobb és az egész ország második legnépesebb államában, Texasban. A hagyományosan jobbra húzó Texas azonban az elmúlt években csigatempóban balra sodródik. 2018-ban, a Trump első elnöksége alatt tartott félidős választáson a demokrata Beto O’Rourke 215 ezer szavazattal (2,6 százalékpont) kikapott Ted Cruz republikánus szenátortól. Tehát most ott tartunk, hogy a félidős választásokon roppant szoros küzdelem rajzolódik ki. A kampány a legdrágább nem elnöki választás lehet, ahol csak kampányhirdetésekre már több mint félmilliárd dollárt költöttek el, még Elon Musk is beszállt 170 millió dollárral.
A demokraták már akkor örülhettek, amikor Paxton Donald Trump támogatásával legyőzte az előválasztáson az állam jelenlegi szenátorát, a pártvezetés által támogatott John Cornynt, akire széles körben úgy tekintettek, mint aki könnyebben nyerhetett volna. Paxtonnak számos korrupciós ügye volt korábban főügyészként, de a texasi törvényhozás mindig bevédte őt. A demokraták James Talaricót, egy fiatal presbiteriánus tanárt indítják ellene, akit a kampányban Trump még azzal is betámadott, hogy tuti vegetariánus – ami a barbecue fellegvárában kvázi sértésnek számít. A republikánusoknak nem lesz egyszerű azért sem, az MI-adatközpontok és a bevándorlókkal szembeni brutális kormányzati fellépés antipatikussá tette a Republikánus Pártot sokak szemében.
A New York Times által közölt kutatások zöme Talaricót hozza ki győztesnek, de akad pár felmérés, ami vékony Paxton-sikert vetít előre. Nate Silver felmérési összesítésében kicsivel több mint 3 százalékpontos Talarico-előnyt mutat, illetve 78,5 százalékra teszi a demokrata győzelem esélyét. A Polymarket fogadóoldalon októbertől gyorsan kinyílt az olló, már a fogadók 75 százaléka a demokrata győzelemre tesz.