Nincs ukrán? Tanuljanak oroszt! – tanácsolták az ukrán menekült gyerekeknek a brit tanárok, a kormány bocsánatot kért
Bocsánatot kért a brit oktatásügyi tárca, miután kiderült, hogy az ukrajnai orosz invázió elől az elmúlt években az Egyesült Királyságba menekülő gyerekeknek az ukrán idegen nyelvi vizsga hiányában a tanárok azt javasolták, tanuljanak inkább oroszul. A minisztérium egyben bejelentette, hogy bevezeti az új, ukrán nyelvű GCSE-vizsgát, hogy a jövőben az ukrán nyelv is választható legyen az iskolákban – írja a Guardian.
„Annyi diákot kényszerítettek arra, hogy oroszul tanuljon. Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültek. Nagyon fontos, hogy lehetőségük legyen az ukrán GCSE-vizsga letételére” – nyilatkozta Georgia Gould oktatási miniszter szerdán. A brit iskolarendszer GCSE elnevezésű vizsgája nagyjából a magyar érettséginek feleltethető meg. A 15–16 éves diákoknak több tantárgyból kell vizsgát tenniük, köztük idegen nyelvből.
2022 óta mintegy 30 ezer iskoláskorú ukrán menekült él az Egyesült Királyságban. Az ukrán oktatásügyi minisztérium már 2024-ben jelezte a brit kormánynak, hogy problémásnak tartja, hogy az országban élő ukrán gyerekeket az orosz nyelv tanulására, és az orosz GCSE letételére presszionálják az iskolákban. Az érintettek korábban megalázónak nevezték, hogy az ukrán idegen nyelvi GCSE hiányában az orosz nyelv tanulását javasolták nekik az iskolákban.
Gould szerint 2028-ban lehet majd először ukrán nyelvből is vizsgázni. Az oktatásügyi tárca 340 ezer fonttal támogatja az új vizsgatípus kifejlesztését. „Akár katonai támogatásról, akár ilyen jellegű kulturális támogatásról van szó, a brit kormány üzenete az, hogy teljes mértékben és rendíthetetlenül kiállunk az ukrán nép mellett” – hangsúlyozta a miniszter. Az ukrán oktatásügyi miniszter üdvözölte a brit kormány döntését, és azt mondta, továbbra is szorosan együttműködnek brit partnereikkel, hogy színvonalas és mindenki számára hozzáférhető legyen az ukrán nyelvű vizsga.
Az ukrán nyelvtanulás lehetőségének kérdése azért is különösen érzékeny pont, mert az ország oroszok által megszállt területein betiltották az oktatását, sőt az ukrán nyelvű könyvek forgalmazását is. Korábban arról is jelentek meg hírek, hogy a megszállt területekről Oroszországba hurcolt gyerekeket az orosz nyelv tanulására kötelezték.
Gould több fiatal ukrán menekült körében jelentette be az új ukrán GCSE bevezetését. Egyikük, Vitalii Andronik felidézte, amikor 2024-ben, 15 évesen az országba érkezett, őt is rávették, hogy orosz nyelvből vizsgázzon. Andronik elfogadta az utólagos bocsánatkérést, és azt mondta, az ukrán GCSE lehetősége az átélt traumáik elismerése, aminek nagyon örül. A 16 éves Sofiia Chonka, aki 2024-ben Kárpátaljáról menekült Londonba, azt mondta, kilencedikesként neki is felajánlották, hogy oroszul tanuljon, de visszautasította. „Nem akartam, hogy bármi közöm legyen Oroszországhoz – megölték a népemet és megsebesítették a családomat. […] Annyira szép dolog ukránul beszélni, amikor az oroszok megpróbálnak elnémítani.”