Oroszországban is meghekkeltek egy riasztórendszert, nukleáris fenyegetésről küldhettek rá üzenetet
Ukrajna után Oroszország is azt állította, hogy meghekkelték vasárnap este a vészjelző alkalmazást, és a lakosok hamis riasztásokat kaptak – írja a BBC. Ukrajnában megszólaltak a szirénák, a hamis riasztásokban pedig nukleáris és vegyi támadásra, utcai harcok veszélyére figyelmeztettek. Ezeket egy órával később törölték.
Az ukrajnai téves riasztások után pár órával jelentette be az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma, hogy alkalmazásukat „tömeges kibertámadás” érte, amely során hamis információkat küldtek a nyilvánosságnak.
AZ UNN ukrán hírügynökség az Atesh ukrán partizáncsoportra hivatkozva azt írta, hogy a hekkertámadás során Oroszországot érintő nukleáris fenyegetésről szóló üzeneteket küldtek ki a lakosoknak, melyben az állt, hogy „P1-Sun [ukrán támadó drón] repülőgépekre szerelt nukleáris robbanófejeket indítottak Oroszország minden régiója ellen”. Egyúttal a lakosokat arra kérték, hogy sürgősen halmozzanak fel három hétre elegendő élelmiszert, és rejtőzzenek el.
Egy későbbi közleményben az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma azt közölte, hogy a szakemberek továbbra is dolgoznak az alkalmazás normalizálásán, de a feltörés nem érintette az ország teljes riasztórendszerét. Álláspontjuk szerint ugyanis a lakosokat több csatornán keresztül, többek között szirénák és hangszórók, szöveges üzenetek, valamint tévé- és rádióadások útján tájékoztatják a riasztásokról, és hogy az alkalmazás csak egy kiegészítő szolgáltatás, az nem érinti a közterületi riasztórendszert.