Beadta lemondását a belga miniszterelnök, a király még mérlegeli a döntést

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Hétfőn benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök, miután koalíciós partnereivel nem tudtak megállapodni az ország költségvetéséről. A lemondási kérelem most a belga uralkodó, Fülöp király elé kerül, aki azt nyilatkozta, hogy mérlegeli a döntést, és konzultálni fog a kormányzópártokkal ez ügyben. Belgiumot jelenleg ötpárti kormány vezeti, a kormányfőt az Új Flamand Szövetség nacionalista párt adja.

Fülöp király sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem született megállapodás a költségvetésről, és hozzátette, hogy Belgium nem engedhet meg magának egy elhúzódó politikai válságot. A vitában álló pártokat arra kérte, tartsák szem előtt a közérdeket és legyenek kompromisszumkészek. A király várhatóan pénteken ismét fogadja majd a miniszterelnököt.

A király elutasíthatja vagy megfontolhatja a miniszterelnök lemondását, és szélesebb körű tárgyalásokat kezdeményezhet a politikai pártokkal. Ha azonban elfogadja azt, új választásokat írhat ki.

Bart De Wever hétfői lemondását egy vasárnap esti, szűk körben tartott kabinetülés előzte meg, ahol a költségvetésről vitáztak. Ez az ülés félbeszakadt, és nem született megállapodás az államháztartási hiány rendezéséről, amely jelenleg mintegy 10 milliárd eurót tesz ki. Ennek csökkentését adóreformokkal és megszorításokkal érték volna el – írja az MTI.

A belga államadósság most több mint 735 milliárd euró, ami meghaladja a belga GDP 110 százalékát – az EU legfeljebb 60 százalékot engedélyez. A kormánynak 10 milliárd eurót kell megtakarítania ahhoz, hogy az EU kiadási határain belül maradjon. A patthelyzet középpontjában az a kérdés állt, hogyan teremtsék elő azt a tízmilliárd eurót, amely a hiány csökkentéséhez szükséges 2029-ig.

A miniszterelnök az ülésen azt is javasolta, hogy csökkentsék a szövetségi miniszterek fizetését a költségvetési tárgyalások idejére, de ezt az indítványt is elutasították. Ugyanez lett a stabilitási törvénynek nevezett tervezettel, amely az államadósság megfékezését célzó sürgős intézkedéseket foglalta magában. A kormány liberális pártjai szerint a baloldal és a centrum követelései túlzott adóterhet jelentenek, és nem hoznának elég kiadáscsökkentést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!