Gyújtogatások, rongálások, könnygázgránátok és több száz letartóztatás a francia tüntetéseken
Legalább négyszáz embert tartóztattak le szombaton Franciaországban, ahol erőszakossá váltak a megélhetési gondok és az oktatásügy problémái miatt tartott tüntetések. A több mint félmillió ember részvételével zajlott demonstrációk nagyrészt békésen zajlottak, de a rendőrök több városban is összecsaptak a tüntetőkkel, akik autókat és épületeket gyújtottak fel. Az erőszakos jeleneteket a kormány a szélsőbal rovására írta.
A francia belügyminisztérium adatai szerint 550 ezer, a szervezők szerint nagyjából nyolcszázezer ember vett részt az egész országban tartott tüntetéseken. A demonstrálók a megélhetési költségek emelkedése, valamint az iskolák rossz állapota miatt vonultak az utcára. A Párizsban tartott békés tüntetésről itt olvashatja el helyszíni beszámolónkat.
A francia belügyminiszter szombat esti közlése szerint a rendőrség nagyjából négyszáz embert tartóztatott le a tüntetéseken. Demonstrálók betörtek Párizs 10. kerületének városházájába, ahol ablakokat zúztak be, és füstbombákat hoztak működésbe, Limoges város polgármesteri hivatalát felgyújtották, Bordeaux prefektusának rezidenciáját kifosztották, és betörtek Lille és Marseille városházájára is. Lyonban pedig egy turisztikai irodát gyújtottak fel.
Több városban, köztük Marseille-ben és Bordeauxban többtucatnyi boltokat fosztottak ki, és kukákat gyújtottak fel. Párizsban a Le Parisien riporterének beszámolója szerint „városi gerillaháborúra hasonlító” jelenetek történtek alig négyszáz méternyire a francia elnöki hivataltól.

A rendőrség több helyen is gumibotot alkalmazott a tüntetőkkel szemben és könnygázgránátokat vetettek be. Egy tüntetőnek egy rendőrségi tömegoszlató gránát lerobbantotta a kezét. Az összecsapásokban nagyjából hatvan rendőr sebesült meg, köztük kettőt eszméletlen állapotban szállítottak kórházba – írta a BBC.
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök közölte, hogy Franciaországnak nincsen helye az erőszaknak, és a zavargók megbüntetését ígérte. Sébastien Lecornu francia miniszterelnök az ultrabaloldalt tette felelőssé a zavargásokért, míg a francia szélsőjobb vezetője, Marine Le Pen a szélsőbaloldali elnökjelöltet, Jean-Luc Mélenchont vádolta azzal, hogy káoszba akarják taszítani az országot.
Mélenchon, az Engedetlen Franciaország (LFI) alapítója közben azzal kritizálta a sajtót, hogy csak az erőszakos jelenetekkel foglalkozik, és nem számolnak be arról, hogy több tízezren békésen tüntettek. Erről itt olvashatja el helyszíni beszámolónkat.