Legalább két ember meghalt a jemeni kormánypalota elleni húszi támadásban

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Legalább két ember meghalt, és hatan megsebesültek, miután csütörtökön legalább hat robbanás történt a jemeni Áden kikötővárosában, a nemzetközileg elismert kormány által használt elnöki palota közelében, írja az AP. A jemeni kormány szerint az Irán által támogatott húszi lázadók rakétákkal és drónokkal támadták meg a területet. A robbanások pánikot okoztak a környéken, sokan elmenekültek otthonaikból. A biztonsági hatóságok szerint legalább két robbanás az al-Maásík-palota melletti dombtetőn, további kettő pedig a biztonsági kapu közelében történt. A húszik vállalták a támadást, állításuk szerint a szaúdi erőkkel közösen működtetett katonai parancsnokságot vették célba. A kormány Ádenben tartózkodó vezetői nem sérültek meg.

A támadás az Irán körüli háború újabb eszkalációja, amelynek részeként az utóbbi időben ismét felerősödtek az összecsapások a húszik és a Szaúd-Arábia vezette koalíció között. A lázadók az elmúlt hetekben több alkalommal támadtak szaúdi repülőtereket és olajipari létesítményeket, ami jelentős fennakadásokat okozott a légi közlekedésben. Csütörtökön a szaúdi vezetésű koalíció egy robotrepülőgép elfogásáról számolt be Medina tartomány felett, míg az ország keleti, olajtermelő régiójában és Hamísz Musait közelében drónokat semmisítettek meg. A medinai támadásért a húszik nem vállalták a felelősséget, katonai szóvivőjük tagadta, hogy közük lett volna hozzá.

A harcok Jemenben is egyre súlyosabb humanitárius válságot okoznak, különösen az ország harmadik legnagyobb városában, Taizzban, amelyet a húszik ostrom alatt tartanak. A városban egyre nagyobb hiány van élelmiszerből, üzemanyagból és főzőgázból, a még kapható termékek ára pedig jelentősen megemelkedett. Az ENSZ Világélelmezési Programja szerint több mint 600 ezer segélyekre szoruló embert már nem tudnak elérni a térségben. A Nemzetközi Vöröskereszt szerint Taizzban különösen magas a harcok áldozatainak száma. A jemeni polgárháború négy viszonylag nyugodt év után ismét felerősödött.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!