Szabálytalan parkolásért 300 eurós bírság jöhet, és az e-rollerezés szabályain is szigorítanának Horvátországban
Több ponton is szigorítana a közlekedési bírságokon Horvátország – jelentette be szerdán Davor Božinović horvát belügyminiszter a Jutarnji szerint. Ha nincs becsatolva a biztonsági öv, az 200 eurós (73 ezer forint) bírsággal járhat majd, a veszélyes szabálytalan parkolásért 300 eurót (109 ezer forint) szabhatnak ki, az illegális utcai autóversenyek résztvevői pedig akár 5000 eurós (1,8 millió forint) büntetést is kaphatnak a javaslat szerint.
Az új törvényben az autós közlekedés mellett különös figyelmet szentelnének az elektromos rollereknek is, amelyek az utóbbi években a horvát utcákat is ellepték, ami miatt több is lett a baleset. Božinović a bejelentéskor elmondta, hogy a kormány célja a változtatásokkal a biztonság növelése, és nem az, hogy a közlekedőket büntessék. A miniszter szerint az infrastruktúra fejlesztésével együtt kell járnia a közlekedési kultúra javulásának is. Az új bírságokat a közúti közlekedés biztonságáról szóló törvény módosításával iktatnák be, a tervezet még nem került társadalmi egyeztetésre.
A tervezet szerint 1000 és 3000 euró közötti bírságokat kaphatnak azok a szülők, akik megengedik gyerekeiknek, hogy a jogszabályban előírt jogosultság megszerzése előtt elektromos rollerrel közlekedjenek. Azok, akik nem engedélyezett teljesítményű robogókat használnak, hasonló bírságokra számíthatnak.
„A roller nem játék, halálos balesetet is okozhat” – mondta a belügyminiszter a népszerű elektromos eszközökről, hozzátéve, hogy nem az új technológiák, hanem a felelőtlenség ellen szeretnének fellépni. A tervezett új szabályok szerint Horvátországban minden e-roller tulajdonosának be kellene regisztrálnia a járművét a Belügyminisztérium rendszerébe. Az engedélyeztetés során ellenőriznék, hogy az eszköz megfelel-e minden előírásnak (teljesítmény és sebesség terén is), és beengedhető-e a forgalomba.