65 év elteltével találták meg egy 8 éves kislány gyilkosát Amerikában
65 éven át pihent a chicagói rendőrség megoldatlan ügyei között egy gyilkosság aktája, míg végül most a modern DNS-elemző technológiáknak hála sikerült megtalálni a tettest. A 8 éves Gloria Kowalewiczet 1960 novemberében rabolták el, hónapokig kereste a fél város, a rendőrség több száz embert kérdezett ki, de sokáig nem sikerült a nyomára jutni. Végül a holttestét a városhoz közel, egy erdőben találta meg egy motoros, ekkor derült ki, hogy a kislányt kétszer fejbelőtték. Az ügy egész Amerikát megrázta, de a tettes nem lett meg – egészen mostanáig, amikor DNS-elemzés segített azonosítani a gyilkost. És itt jött az újabb sokkoló hír, kiderült ugyanis, hogy egy rendőr, bizonyos Thomas F. McInerney Jr. ölte meg a lányt.
A gyilkosság indítékára továbbra sincs magyarázat, és McInerney már nem is fog vallani, ugyanis 2006-ban meghalt. A szülei a gyilkosság idején a kislány családjától nem messze éltek, de ezen túl semmilyen kapcsolódás nem merült fel kettejük között, sem az elmúlt 65 évben, sem most. McInerney a gyilkosság idején sima rendőrjárőr volt, négy évvel később léptették elő nyomozóvá, később elköltözött a városból, és Las Vegasban telepedett le. Az nem tisztázott, hogy a lány gyilkosa utáni nyomozásban bármilyen szinten részt vett-e.
Az ügy évtizedeken át a megoldatlan akták között pihent, majd 2010-ben úgy tűnt, hogy áttörést érnek el a nyomozók, amikor a lány ruháján talált spermanyomokból sikerült DNS-mintát kinyerni – de ez sem vitt közelebb a gyilkos megtalálásához. 2024-ben aztán a chicagói rendőrség kérésére az FBI újra megnyitotta az ügyet, és a DNS-minta újbóli elemzésével és publikus adatbázisokkal való összevetésével végül azonosították McInerneyt.