Lemondott az AfD ifjúsági tagozatának egyik vezetője, aki Sopront is Németországhoz csatolná
Lemondott a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) ifjúsági tagozatának egyik vezetője, miután egy olyan, nagy botrányt kiváltó térképet tett közzé az X közösségi oldalon, amin Nagy-Németország részeként szerepelt Franciaország, Svájc és Ausztria egy része, valamint Sopron is. A német sajtóban megjelent beszámolók szerint Luca Maurice Strauf személyes okokra hivatkozva távozik a Generation Deutschland nevű szervezet szövetségi bizottsági posztjáról, de az AfD vezetése is nyomást gyakorolt a lemondására.
A Helmut nevet használó Strauf még október 3-án tette közzé a térképet, azzal a szöveggel, hogy „a német egység olyan Németországot jelent, amely egyetlen államban egyesíti az egész német népet.” A térképen Sopron és környéke is német területként szerepel, csakúgy, mint Ausztria és Svájc nagy része, illetve a franciaországi Elszáz és Lotaringia. A posztot nem sokkal később letörölte, de az arról készült képernyőfotók terjedni kezdtek. A bejegyzésről először a Taz német lap számolt be.
A lapnak Strauf azt mondta, hogy ő csak Németország és Ausztria közös történelmére és közös sorsára akarta felhívni a figyelmet. Az AfD ifjúsági tagozatának szóvivője pedig jelezte, hogy nem tetszett nekik a poszt, közölve, hogy „a hazafiságnak nincs szüksége történelmi térképfantáziákra”. A poszt különösen Franciaországban kapott nagyobb figyelmet.
Strauf távozását a hétvégén jelentették be, X-oldala pedig elérhetetlenné vált. Az AfD egyik képviselője, Torben Braga arra a kérdésre, hogy a párt vezetői miért nem védték meg, közölte, hogy „azért, mert a poszt hihetetlenül ostoba volt” – írta a FAZ.