Úgy érzem, elraboltak. Minden olyan jogot megsértettek, ami az életben létezik, mivel emberi lények vagyunk

Úgy érzem, elraboltak. Minden olyan jogot megsértettek, ami az életben létezik, mivel emberi lények vagyunk
Biztonságiak a libériai Marshallban 2026. augusztus 20-án egy épület mellett, amiben az Egyesült Államokból kiutasított személyeket szállásoltak el – Fotó: Carielle Doe / Reuters
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Csak pár órával a repülőút előtt jöttem rá, hogy Afrikába fognak deportálni. Senki sem figyelmeztetett, véletlenül jöttem rá, amikor sikerült megnéznem a nevem az emberek listáján, akiket Libériába szállítanának, egy országba, amiről sosem hallottam ezelőtt. Nem volt időm jogilag megvédenem magam vagy elbúcsúznom a családomtól. Nem tudtam tenni semmit, már mindent eldöntöttek” – mondta egy névtelen, csak C.-ként azonosított venezuelai férfi a spanyol El Paísnak. C.-t is feltették augusztus 19-én egy gépre, ami a louisianai Alexandriából a nyugat-afrikai Libériába vitte, sok más sorstársához hasonlóan, akarata ellenére.

C. 2021-ig a venezuelai hegyekben élt, majd a romló biztonsági és gazdasági helyzet elől, életét féltve menekült az Egyesült Államokba. Tavaly decemberben vették őrizetbe, holott a státusza is rendben volt, rendőrségi ügyekbe se keveredett. Azt mondták, két hétig tartják bent, de nyolc hónap lett belőle. Koszos, patkányokkal teli őrizeti központokban volt, és még a gyereke születésekor se lehetett jelen, ezután röptették váratlanul egy kontinenssel arrébb.

A venezuelai A. is azt mondta, hogy hosszas őrizetben eltöltött idő után őt is felrakták egy repülőre. Nem akart fölszállni, de az ICE-ügynökök azt mondták neki, akár erővel is felteszik. „Amint elfoglaltuk a helyünket, mind könnyekben törtünk ki. Összeláncolt kezekkel és lábakkal utaztunk az egész úton”, ami 15 órán át tartott – derült ki az El País cikkéből.

A. szerint elszakították a családjától, most fél, hogy a feleségét is elviszi az idegenrendészet, az ICE, a lánya a történtek miatt pszichológushoz jár. Azt mondta, már nem is akarna visszamenni az USA-ba, inkább családostul Európába települne. Annyi pozitívumot elmondott, hogy Libériában kedvesen fogadták őket, az elhelyezésükre kijelölt szálloda is tiszta volt, és szabadon mozoghatnak.

Libéria korlátos szabadsága

Brazilok, kolumbiaiak, guatemalaiak, hondurasiak, venezuelaiak tengődnek most egy isten háta mögötti libériai hotelben. Furcsa történet az övék, jól megmutatja a Donald Trump amerikai kormánya által forszírozott bevándorláspolitika abszurd oldalát. Az amerikai kormány ugyanis megállapodásokat kötött harmadik országokkal arról, hogy az illegálisan az Egyesült Államokba belépett bevándorlókat hozzájuk toloncolhatják ki.

Részben pénzügyi támogatás fejében teszik ezt, de az amerikai kormány vámokkal és a segélyek felfüggesztésével is megfenyegetett több országot. A Marshall városában lévő hotelbe is zömmel olyanokat szállítottak, akik életükben nem jártak Afrikában, bár kameruniak és eritreaiak is ide kerültek a Libériába látogató CBS szerint.

Helyszíni interjúik alapján arról írtak, hogy sok kitoloncolt bevándorló családja az Egyesült Államokban maradt. Most sokuk hontalannak számít, nem tudja, mit csináljon, hova menjen, származási országába nem mer visszatérni, mert üldöztetéstől tart. „Aggódom. Úgy érzem, messze, a világ másik végén vagyok” – mondta a hondurasi Elvis Rodríguez Venturas a CBS-nek. Neki négy gyereke – köztük kettő amerikai állampolgár – és a felesége van Texasban, akik várják haza. Hondurasba nem küldhették vissza, egy bíró megakadályozta, mondván, hogy ott bántódása eshet.

Több bevándorló azt mondta a CBS stábjának, hogy bíróságokon nyertek pereket a kormányzat ellen, ezért nem küldhették vissza őket latin-amerikai hazájukba. Erre találta ki a Trump-kormány, hogy akkor máshova deportál. A kiutasítottak azt mondták, az ICE nem tájékoztatta őket arról, hova kerülnek, fellebbezésnek nem volt helye. A brazil Paola Ferreira Dos Santos azt mondta a CBS-nek, hogy csak a repülőből kiszállva tudta meg, hogy Libériában van.

„Őszintén szólva sose hallottam Libériáról” – mondta a kolumbiai Arin García Yepes a CBS-nek. „Azt se tudtam, hogy létezik” – tromfolt rá Rodríguez Venturas.

Márpedig az ötmilliós Libéria sok szálon kötődik az Egyesült Államokhoz, azért hasonlít a zászlaja is az amerikaihoz. Ugyanis felszabadított, Afrikába visszatért egykori rabszolgáknak alapították 1847-ben, a nagy 19. századi európai gyarmatosítási hullámot is átvészelte, mindvégig szuverén tudott maradni. Az ország alapításának történetéről részletesen itt olvashat.

Libériában amúgy szabadon mozoghatnak az érkezők, alapvető szükségleteikről a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) gondoskodik, ők más célországokban is segítenek a deportáltaknak.

Nem csak Libéria célország

Nem mindenki Libériába került. Az El País szerint hatan nem voltak hajlandók kiszállni, így őket a kicsiny és autoriter Egyenlítői-Guinea fővárosába, Malabóba vitték. A Reuters arról írt szeptember elején, hogy a fogadtatás nem volt meleg: a helyi rendőrök fegyvert szegeztek az odaszállított bevándorlókra, amiről videó is készült.

A deportáltak az elégtelen orvosi ellátásra, a jogi segítség megtagadására, telefonjuk elvételére és a stresszre panaszkodtak a hotelben, ahol elhelyezték őket, és összekaptak a hatóságokkal. Ennek lett az a vége, hogy előkerültek a fegyverek. Végül a hotel igazgatója enyhítette a feszültséget, a bevándorlók visszatértek a szobáikba. Jogvédők szerint ez az eset is jelzi, hogy egyes afrikai országokban veszélyben vannak a kitoloncoltak.

Yasmany Moreno de Armas augusztusban került a világ egyik legszegényebb, leginstabilabb országába, a Közép-afrikai Köztársaságba. A 32 éves kubai rémálomként írta le a helyzetét az ABC-nek. Ő még 10 éve érkezett az USA-ba, legális keretek között lakott és munkát vállalt Miamiban, majd 2025 májusában az ICE ügynökei elfogták munkahelyén, egy húscsomagoló üzemben. Elutasították a kérelmét, hogy rendezze a jogi státuszát. Sorra mozgatták a bevándorlóknak létesített börtönök közt, majd felrakták egy repülőre. A fedélzeten közölték vele, hogy Afrikába viszik. „Azt gondoltam, ez hazugság” – mondta.

Kitoloncolt társaival megdöbbentek azon, hogy az országot, ahova kerültek, az USA kifejezetten nem ajánlja saját polgárainak úti célként – már csak azért sem, mert orosz zsoldosok garázdálkodnak ott. Fennáll a zavargások, bűnözés, emberrablás, taposóaknák, betegségek és terrorizmus veszélye. „Ez egy olyan ország, ami 50 éve háborúban áll, ahova az Egyesült Államok nem engedi az amerikai polgárokat belépni. És mi mindennap veszélyben vagyunk” – mondta az ABC-nek Moreno de Armas.

Társai hozzátették, bizonytalan helyzetben vannak, mert elvették az útleveleiket és dokumentumaikat, Közép-Afrikába szóló vízumuk sincs. „Rabok vagyunk itt, nem engednek minket elmenni” – mondta az ABC-nek egy Aristides Fernandez García nevű kubai férfi. Így folytatta:

„Úgy érzem, elraboltak. Minden olyan jogot megsértettek, ami az életben létezik, mivel emberi lények vagyunk.”

Az El País szerint ecuadori, kubai, török, sőt román – tehát uniós – állampolgárokat is deportáltak Közép-Afrikába. Egy hondurasi férfi arról beszélt a lapnak, hogy a fővárosban, Banguiban húzhatja meg magát egy lakásban egy másik férfival, miközben alig van áram, ezért nem működik a légkondi, rengeteg a szúnyog, és úgy érzi, a helyzetük kilátástalan. A férfinak szerencséje volt, akadt 60 dollárja (kb. 19 ezer forint), amiből venni tudott egy telefont, és hazatelefonált az Egyesült Államokban maradt feleségének, hogy hol van. A deportálásról azt mondta, hogy egy nappal előtte tájékoztatták őket, hogy Afrikába mennek, ha tetszik, ha nem. Aki másnap ellenállt, azt eszméletlenre verték az ICE-ügynökök. Közép-Afrikával egyébként az USA 81 millió dolláros (kb. 26 milliárd forint) szerződést kötött az országba érkező migránsok átvételéről.

Közép-Afrikába vitték Halilt, egy 24 éves afgánt is, aki annak idején segített országában az amerikai erőknek. A CBS szerint a tálib hatalomátvétel után elmenekült, törvényes védelmet (bár nem menedékjogot) kapott az Egyesült Államokban, mégis deportálták. Zachary Schmidt tengerészgyalogos együtt dolgozott Halillal korábban, és szerinte Amerika megígérte a nekik segítő afgánoknak, hogy foglalkozni fog velük. „Be kell tartanunk ezt az ígéretünket” – mondta a CBS-nek.

Tizenöt embert már tavasszal a Kongói Demokratikus Köztársaságba szállítottak, a Reuters szerint ugyanakkor ott arra kényszerítik őket, hogy hazatérjenek anyaországaikba. A hírügynökség kolumbiai, perui és ecuadori nőkkel beszélt, akik a múlt héten érkeztek az instabil afrikai államba. Az egyik 29 éves nőt kolumbiai milíciák elrabolták és megkínozták, sőt rendőr férje is bántalmazta. Amerikában megállapították, ha hazatérne, veszélyben lenne.

Az AP augusztus végén arról írt, az Afrika déli részén lévő Szváziföldre is érkezett két latin-amerikai deportált. Ők voltak az ötödik ideszállított csoport, az elsők még 2025 júliusában érkeztek. Közülük többen már elhagyták az országot: egy jamaicai férfi hazatért, egy kambodzsai pedig öt hónapnyi raboskodás után szabadult. A jamaicai kormány szerint ugyanakkor két polgáruk visszautasította a felajánlást, hogy hazatérjen. Az AP megjegyezte, hogy Szváziföld is messze áll a demokratikus sztenderdektől, III. Mswati király már többször leverte a demokráciapárti tiltakozásokat.

Az Egyesült Államokból kiutasított embereket szállító repülőgép landol a libériai Roberts Nemzetközi Repülőtéren – Fotó: Carielle Doe / Reuters
Az Egyesült Államokból kiutasított embereket szállító repülőgép landol a libériai Roberts Nemzetközi Repülőtéren – Fotó: Carielle Doe / Reuters

Jogi keretek és kifacsarásuk

A CNN szerint az egész helyzet azzal kezdődött, hogy Trump azt ígérte, évi egymillió illegális bevándorlót fog deportáltatni. Sok származási ország azonban nem akarta visszavenni az elmenekült polgárait, ezért jött képbe, hogy harmadik országokba küldjék őket. Ezek sokszor veszélyes államok, ahol az érkezőket börtönbe zárják, így szakértők szerint a deportálás nem is megfelelő szó arra a szörnyűségre, amin keresztülmennek. Az amerikai jogban van lehetőség rá, hogy ha nem tudják hazatelepíteni a bevándorlót, az kijelölhet olyan országot, ahova mehet, ha oda sem tud menni, akkor választhatnak a szövetségi szervek egy harmadik országot. Az Egyesült Államok ezzel visszaél, és szisztematikusan így jár el jogvédők szerint, veszélyes harmadik országokba küldi az embereket.

A Human Rights First jogvédő szervezet szerint már közel 23 ezer bevándorlót szállítottak 26 harmadik országba augusztus 15-ig bezárólag. Összesen 35 országgal kötött befogadási egyezményt az USA.

Olyan nyomor és polgárháború sújtotta államokkal is, mint a Közép-afrikai Köztársaság, Dél-Szudán, Burundi, Ruanda, Sierra Leone vagy Kamerun.

„A Trump-kormány minden törvényes lehetőséget bevet, hogy véghez vigye a történelem legnagyobb deportálási műveletét, pont, ahogy Trump elnök megígérte” – közölte a CBS-szel a belbiztonsági minisztérium. Állításukkal ellentétben nem feltétlenül bűnözőket küldtek például Libériába, a CBS nem nagyon talált bűnözői hátterű embert a hotel lakói között. Az amerikai kormányzat sokaknak azt is felajánlotta, hogy kapnak 3000 dollárt (kb. 962 ezer forint), ha önként hazamennek. A minisztérium egyébként változatlanul nem közli a deportálásra kinézett harmadik országokkal kötött egyezményeket.

„A Trump-kormány szisztematikusan és nagyon kegyetlenül küldi az embereket harmadik országokba, előzetes értesítés nélkül, megfelelő eljárás nélkül, és lehetőséget sem adnak nekik tiltakozni az ellen, ami velük történik” – magyarázta Meredyth Yoon bevándorlási ügyvéd az ABC-nek. Szerinte az egész protokoll nem átlátható. A lap arról írt, az amerikai kormány közel 50 millió dollárt (kb. 16 milliárd forint) költött eddig a harmadik országokba történő deportálásokra. Hivatalosan előbb megvizsgálják, bántódása eshet-e az adott célországba érkezőnek, ha úgy látják, nem, akkor indulhatnak a repülők.

A Menekültek és Bevándorlók Amerikai Bizottsága (USCRI) szerint az amerikai hatóságok illegálisan járnak el, amikor gyanúsítás nélkül őrizetbe vesznek embereket. Őket „gyakran elszakítják a szeretteiktől és más támogató hálózatoktól, olyan helyekre viszik, ahol jogsegélyhez gyakorlatilag lehetetlen hozzáférni”. Savi Arvey, a Human Rights First menekültjogi igazgatója azt mondta az El Paísnak, hogy Libériának és a hozzá hasonló országoknak nincs megfelelő menekültügyi eljárásrendszerük, ezért is vannak az odaküldöttek bizonytalan helyzetben.

Fontos kérdés, hogy például a libériai kormány miért ment bele idegen országokból jövő emberek befogadásába. Mint fent írtuk, sokszor anyagi ösztönzők állnak a háttérben. Az El País szerint az első bevándorló befogadása után 12-ről 36 hónapra terjesztették ki a libériai vízumok érvényességét Amerikában, majd az USA vállalta 124 millió dollár befektetését a libériai egészségügybe. Erre jött egy ötéves koncesszió egy amerikai cégnek vasérc szállítására vasúton, majd még 5 millió dollár magára a migránsbefogadásra és az érkezők elszállásolására.

A libériai kormány augusztusban hozta nyilvánosságra, hogy megegyezett Washingtonnal 1200 kiutasított ember befogadásában – ők ezt humanitárius gesztusként állították be. Maradni persze nem sokan akarnak, Libériában semelyikük sem kért menedékkérelmet, a szegénységre, a kulturális különbségekre és a munkavállalói vízum hiányára hivatkoztak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!