Kijött a rendelet, amivel korlátozzák a bevándorló, olaszul nem beszélő tanulók számát az olaszországi iskolákban

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Csütörtök este megjelent a rendelet, amellyel az olasz kormány betiltja a burka és a nikáb viselését az oktatási intézményekben és harminc százalékban szabja meg az olaszul nem tudó külföldi tanulók arányát – írja a BBC.

A rendelet az általános iskolák első öt osztályában a nem Olaszországban született, nem olasz állampolgárságú tanulókra vonatkozik, akik nem jártak legalább két évig olaszországi óvodába. Az általános iskola felső tagozataiban, gimnáziumokban és szakközépiskolákban osztályonként szintén csak harminc százalékot tehetnek ki azok a külföldi diákok, akik korábban nem jártak legalább három évig olasz oktatási intézménybe.

Giuseppe Valditara oktatási miniszter szerint a korlátozás „kizárólag nyelvi jellegű”, nem pedig állampolgársági kérdés. A törvény erejű rendelet az olaszországi osztályok „egyensúlyozott összetételének” biztosítását tűzte ki célul, és az előírások középpontjában az olaszországi oktatási intézményekbe járó gyerekek olasz nyelvtudásának szükségessége áll, mivel annak hiánya hátráltathatja az olasz diákok előmenetelét.

Az oktatási tárca hangsúlyozta, hogy külföldi gyerekek alatt éppúgy értik az európai országokból származókat, mint a távolabbi térségekből érkezőket. A fenti kritériumokat nem teljesítő nem olasz diákok osztályonkénti elosztása a területi tanfelügyelőségek feladata lesz. Ahol nem lehet betartani a harminc százalékos arányt, az iskolák biztosítanak olasz nyelvtanulást, amire a kormány első lépésben 17,5 millió eurót különített el, írja tudósításában az MTI.

Ha a külföldi tanulók olaszul nem beszélő szülei nyelvi nehézségei „megakadályozzák a család és az iskola közötti együttműködést”, a szociális szolgálaton keresztül ingyenes olasz nyelvtanfolyamon vehetnek részt a felnőttképzésre szánt állami támogatások segítségével. Ha a szülők ezt elutasítják, pénzügyi bírságot vethetnek ki rájuk, kétszáztól ezer euróig terjedő összegben.

Ugyanekkora összegű bírságot szabhatnak ki a szülőkre, ha tizennyolc év alatti gyerekük az olasz oktatási intézményekben arcot eltakaró öltözéket visel, vagy bármi mást, ami megakadályozza az azonosítását. Giuseppe Valditara szerint a nikáb és a burka tilalma valójában a nemek közötti egyenlőségről szól. (A burka az egész testet és az arcot is teljesen elfedő muszlim viselet, a nikáb pedig olyan fejkendő, amely eltakarja az arcot és a fejet, csak a szemeknek hagyva egy keskeny rést.)

Giorgia Meloni miniszterelnök szerint a józan ész diktálta az intézkedést, amely szerinte nem osztja meg a társadalmat, hanem éppen az integrációt segíti. Az ellenzéki pártok szerint a kormány az intézkedéssel – és a jövő évi általános választások közeledtével – a szélsőjobboldali Futuro Nazionale párt politikájának kedvez.

A rendelkezés a 2027 szeptemberében kezdődő tanévtől lép életbe. Az Ansa hírügynökség adatai szerint az olaszországi oktatási intézményekben – az összesen közel háromszázezer osztályból – jelenleg 34 ezer osztályban haladja meg a harminc százalékos arányt azoknak az első generációs külföldi diákoknak a száma, akik kevesebb mint egy éve „gyakorolják” az olasz nyelvet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!