Ukrán külügyminiszter: Úgy tűnik, hogy bár Orbán Viktor távozott, az akadályozásra és elszigetelődésre épülő politikája továbbra is virágzik

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Amit az utóbbi időben Budapestről hallunk, értetlenséggel tölt el bennünket. Úgy tűnik, hogy bár Orbán Viktor távozott, az akadályozásra és elszigetelődésre épülő politikája továbbra is virágzik” – reagálta Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az X-en, miután Magyar Péter hétfőn azt mondta a parlamentben, hogy Magyarország nem tagja a Volodimir Zelenszkij által életre hívott Kárpáti Nyolcak regionális együttműködésnek.

Az ukrán külügyminiszter szerint az integrációs kezdeményezés célja a régió fejlesztése, hozzájárulva a jóléthez, az összekapcsoltsághoz, valamint a nyolc kárpáti ország közötti kölcsönösen előnyös projektek megvalósításához. „Magyarország ilyen kategorikus elutasításának okai továbbra sem ismertek.”

Az ukrán Naftohaz és a magyar Mol energetikai cégek a Kárpáti Nyolcak kijevi csúcstalálkozóján aláírtak egy memorandumot is, melynek értelmében kőolajtárolókat létesítenének az ukrán–magyar határ magyar oldalán. Magyar Péter erről azt mondta a parlamentben, hogy a kőolajtározóról a Mol a kormány beleegyezése nélkül tárgyalt az ukránokkal, és ők ezt a döntést nem fogadják el, nem lesz tehát Magyarországon ukrán kőolajtároló.

Szibiha szerint Magyar kijelentései kétségbe vonták az ukrán és a magyar energetikai vállalatok közötti, kétoldalú memorandum alapján létrejött közvetlen, pragmatikus és kölcsönösen előnyös együttműködést. „Amikor a politika beavatkozik a pragmatikus üzleti kapcsolatokba, abból semmi jó nem származik” – fogalmazott Szibiha.

Szibiha azt írta, az orbánizmus a múltban sem Magyarországnak, sem a tágabb régiónak nem hozott semmi jót, és a jövőben sem fog senkinek a javára válni. Hozzátette, hogy a kijelentések ellenére „Ukrajna kész és nyitott a Magyarországgal való kölcsönösen előnyös, pragmatikus és kölcsönös tiszteleten alapuló kétoldalú együttműködés fejlesztésére”.

Magyar Péter a Facebookon, a Telex cikke alatt kommentben reagált Szibiha szavaira. „Egy országról azt állítani, hogy tagja egy nemzetközi együttműködésnek (Kárpáti Nyolcak), anélkül, hogy az adott országgal tárgyaltak volna, vagy az adott ország hozzájárult volna ehhez, nem elfogadható semmilyen szempontból. Arról, hogy Magyarországon milyen nemzetközi energetikai beruházások valósulnak meg, szintén nem lehet az adott ország nélkül egyeztetni” – írta a magyar kormányfő.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptember 18-án jelentette be, hogy elindítják a Kárpáti Nyolcakat, a C8-at, amely Ukrajnát és közeli európai államokat, Romániát, Szerbiát, Lengyelországot, Szlovákiát, Ausztriát, Csehországot és Magyarországot, valamint az Európai Uniót fogja össze. A kijevi találkozón Szerbiát Aleksandar Vučić elnök, Romániát Nicușor Dan elnök, Lengyelországot Donald Tusk miniszterelnök képviselte, Csehország és Ausztria egy-egy parlamenti politikust küldött, míg a többi országnak a közzétett fotókon nem volt beazonosítható képviselője.

A Külügyminisztérium múlt héten azt közölte a Telexszel, hogy az eseményen ott volt a kijevi nagykövetség vezetője, és ezt hétfőn újra megerősítette, valamint meg is nevezte Ceglédi Ádám ideiglenes ügyvivőt. „A fórumon elfogadott nyilatkozathoz Magyarország nem csatlakozott” – írta a külügy, ami szerint csak Ukrajna, Ausztria, Románia, Lengyelország, Szerbia és Szlovákia volt az aláírók között. Magyarország mellett Csehország sem csatlakozott, így valószínűleg a Kárpáti Hatok lehetne most a megfelelő elnevezés az együttműködésre.

Cikkünk frissült Magyar Péter reakciójával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!