A Malév-gép, ami New Yorkba indult 2001. szeptember 11-én, végül napokra a kanadai tajga közepén ragadt

„New Yorkba, majd Magyarországra repül az a gép, amely a kanadai Gander repülőtéren ragadt. Budapesti idő szerint este hat órakor száll fel nyolcvanöt utasával, majd New Yorkból éjfélkor indul el Európa felé. Danks Emese, a Malév szóvivőjének tájékoztatása szerint a Gander reptéren lévő utasokat katonai sátrakban és tornatermekben szállásolták el. Itt harmincnyolc gép és több ezer ember várakozik. A légitársaság illetékeseinek sikerült felvenni a kapcsolatot a személyzettel, valamint több utassal, akik elmondták, hogy jól vannak, és mindennel ellátják őket.”

A régi Index 2001. szeptember 13-án így számolt be az MA090-es Malév-járatról, ami beírta magát a magyar légi közlekedés történetébe. A szeptember 11-i Budapest–New York járat ugyanis nem ért el az úti céljáig, mivel dzsihadista terroristák eltérített utasszállító repülőkkel megtámadták az Egyesült Államokat.

Az amerikai hatóságok hermetikusan lezárták az amerikai légteret, így a Malév Boeing 767-200ER típusú gépe sem tudott már berepülni, Kanada peremén kellett leszállnia. Itt láthat egy rövid videót állítólag erről a gépről. A nagy repterek ekkor már megteltek az országban, a magyar repülő pilótái így Ganderben, Halifaxban vagy Stephenville-ben szállhattak volna le. Az első reptér környékén volt a legjobb az időjárás, ezt választották.

Nem sokkal a fenti hírek után már arról írt az [origo], hogy „New York helyett Budapestre indul a járat, hiszen az amerikai légtér megnyitása ellenére New Yorkban szünetel a légi forgalom. Az FBI kérésére zárták le újra a város összes repterét.” Valóban így történt, a New York-i járat visszatért Budapestre, emlékezett vissza a Telexnek nyilatkozó egykori utas, Cseri Dénesné. De mielőtt belemennénk a történetébe, lássuk, milyen eldugott helyre kényszerült egy repülőnyi magyar és amerikai ember, miközben a világ végérvényesen megváltozott körülöttük.

38 gép, 6600 utas

Szűk egy éve írtunk Kanada egyik legnyugatibb és leginkább isten háta mögötti repülőteréről, az Új-Fundland tartományi Ganderről. Egykor a világ legnagyobb reptere volt, fontos szerepet játszott a második világháborúban, aztán a transzatlanti repülésben is. Azonban a nagy távolságokat lerepülni képes, sugárhajtású gépek korában már nem volt szükség rá, hogy az óceán átrepülése után újratöltsék itt a repülőket, csökkent hát a jelentősége.

2001. szeptember 11. azonban ismét olyan dátum lett a történetében, amit a ganderiek sose felejtenek el.

Eleinte nem volt egyértelmű, hány gépet térítettek el a terroristák – ma már tudjuk, hogy négyet –, ezért fő a biztonság alapon az Egyesült Államok lezárta a teljes légterét. Maga Kanada is lezárta aztán a légterét, csak katonai vagy mentőrepülők maradhattak az égen, ezért kellett beugraniuk kisegíteni a kisebb kanadai reptereknek. Gander jelentősége eddigre csökkent ugyan, de méret szempontjából még mindig impozáns volt, alkalmas sok nagy utasszállító gép biztonságos leszállására, majd megőrzésére a légtérzár végéig. A művelet során 38 repülőgép szállt le Ganderben, amiken 6600 utas tartózkodott.

A Ganderben leszállt repülőket átvizsgálták a hatóságok, eközben a 90 országból származó utasok elfogyasztották a fedélzeten lévő ételt és italt, majd leszállhattak. Az elhelyezésükre nem volt a városban és környékén elég hotel és panzió, ezért a lakosok kezdték el befogadni az embereket. Rengeteg felajánlás érkezett, a ganderi jégcsarnok élelemtároló hűtőgéppé vált. Templomok, iskolák, közösségi terek alakultak spontán tömegszállásokká, a helyiek pedig a hazatelefonálástól a zuhanyzásig mindenben segítettek a megszeppent utasoknak és személyzetnek. Szeptember 13-án újranyílt a légtér, napok alatt fel tudott szállni az összes gép, távoztak az utasok.

Rossz ómen

„Első repülőutunk volt néhai férjemmel, New Yorkba látogattunk a lányunkhoz, aki 1999-ben költözött ki” – mondta Cseri Dénesné a Telexnek gödöllői otthonában saját 2001. szeptember 11-i emlékeiről. Akkor még volt közvetlen járat Budapest és New York között, Észak-Amerikában jelenleg Philadelphia és Toronto érhető el szezonális járatokkal. „Nekem valahogy olyan rossz érzésem volt, mondtam másoknak, hogy félek” – idézte fel érzéseit. Sülysápon laktak akkor, a fia, Dénes vitte ki őket a reptérre. Rossz ómen volt, hogy Mendénél a 31-es főúton defektet kaptak.

12:30-kor indult a gépük, a beszálláskor látták egymást a fiukkal, integettek is egymásnak. A becsekkolás amúgy rendben ment, rendesen megnézték a csomagjaikat, nem tapasztaltak lazaságot az ellenőrzésnél. Időben felszálltak, aztán ismerkedtek a repülőn a többi utassal, nyugalmas volt a repülés. „Az én férjem a kivetítőn mindig nézte a sebességet és az adatokat”, és amikor már csak 2 óra volt hátra a New York-i John F. Kennedy reptérig, azt mondta a férje: „Figyelj, csökken a sebesség!”

Cseriné azt felelte neki, biztos időben vannak, azért történik ez. Kis idő múlva megint a sebesség csökkenését érzékelték. Ekkor Móczán János kapitány – akit kerestünk, de nem tudtunk elérni – bemondta, hogy „a Kennedy reptér nem tud bennünket fogadni, és kivetítette, hogy hová fogunk menni”. Közölték, hogy Új-Fundlandra repülnek New York helyett. „Hirtelen hangoskodás támadt, pláne az amerikaiaktól – én nem értettem, mert nem tudok angolul –, elkezdtek szaladgálni a gépen, hogy miért nem mondja meg a kapitány, hogy mi van” – elevenítette fel a történteket a nő.

„Ahogy közeledtünk Kanada felé, lenéztünk a repülő ablakából, és egy ilyen mocsaras-ingoványos területhez értünk”, mindenki kérdezgette, mi ez a hely. Előtte semmit sem tudott a Magyarország méretű szigetről. Lejjebb ereszkedve azt látták, hogy több autó állt az utak mentén, sok helyi nézte az érkező gépeket, fényképezték őket. „Megérkeztünk, bemondta a pilóta, hogy senki nem szállhat le a gépről”, bár az ajtót kinyitották szellőztetés céljából, mialatt odakint verőfényesen sütött a nap. Cseriné szerint ők voltak a 38. leszállók már aznap, a helyiek régen láttak ennyi nemzetközi járatot az előző években jelentőségét vesztett reptéren.

Egy ponton kijött a kapitány, és elmondta, hogy mi történt az Egyesült Államokban. Az amerikaiak elkezdték nyomkodni a telefonjukat. „Annyit mondtak nekünk, bármi lesz, a repülőgépből nem lesz kipakolva semmi.” Cseri Dénesné arról nem tud, hogy a gépekben lévő poggyászokat átvizsgálták-e a hatóságok. A poggyászaik visszatartása miatt később, a gépről leszállva ruhákat is kaptak.

Első telefon a tűzoltóságon

Ki kellett tölteniük egyfajta belépési nyilatkozatot, de a dokumentum pontos jellegére nem emlékszik. Segítettek nekik a kitöltésben, majd elmondták, hogy „vacsora az van, de nem szállhatunk le, mindenki nyugodtan aludjon”. Ottani idő szerint fél kettőkor felébresztették, hogy átviszik a repülőről a tűzoltóságra. Leszálltak, a kitöltött papírokat odaadták a tisztviselőknek. „Emlékszem 25 év távlatából, hogy egy-egy élelmiszercsomagot kapott mindenki”, amiben volt szendvics, üdítő, csoki, joghurt, gyümölcs, mindezek egy fehér tasakban voltak. A videón 4:45-től látható a Malév gépe is.

Buszok vitték őket a tűzoltóőrsre. Cseriné szerint egy idős nő elveszett, ő véletlenül felszállt egy ír gépre, de hamar megtalálták. Az őrsön fogadták őket a kanadaiak, elmondták, hogy mi történt Amerikában, ágyakat készítettek elő, plédeket is kaptak, amiket meg is tarthattak. Cseriné meg is mutatta mindkettőt a Telexnek: láthatólag kiállták az idők próbáját, mindkettő újszerű, kiváló állapotban szolgálja ma is a gödöllői ház kényelmét. „Azt mondták, hogy míg ott vagyunk, mindennel ellátnak bennünket”, mindenki tud telefonálni is. „Én voltam az első telefonáló”, fel is hívta sorra a gyerekeit a hírekkel.

A nő fia, Cseri Dénes azt foglalta össze, mi történt ez alatt itthon az egyre idegesebb családdal. Miután a férfi kivitte Ferihegyre a szüleit, elindult vissza Sülysápra. Egy cimborájánál megállt beszélgetni, ő mondta neki: „Te, figyelj már, nagy balhé van Amerikában az ikertornyokkal.” Ő megdöbbent: „Az nem lehet, anyámék most mennek oda, két óra múlva leszállnak.” Hazament, bekapcsolta a tévét, majd a család elkezdte nyomozni, hogy mi lesz a szüleikkel. „A Malévot ostromoltuk, a híreket néztük, de nem kaptunk egyértelmű választ a Malévtól” – mondta a férfi. Nem tudni, adhattak-e persze egyáltalán. Akkor inkább dühösek voltak a légitársaságra. Olyan híresztelés is eljutott hozzájuk, hogy anyjáék visszafordultak, Angliában szálltak le.

„Egyszer csak csöng a telefon, anyu beleszól, hogy »itt vagyunk Kanadában«. Erre én kérdezem, hogy »Mi? Hát ti épp jöttök vissza!«”

Cseri Dénes szerint a Malév valószínűleg biztonsági okokból nem adhatott tájékoztatást, de akkor nem ez csapódott le neki. Anyja úgy volt vele, gyerekeik biztos tudják már, mi történt Amerikában. Később Cseri Dénesné öccse még egyszer felhívta a Malévot, és elküldte őket melegebb éghajlatra. Közben a nő a New York mellett élő lányával is beszélt, aki azt mondta neki, el tudnának menni értük Új-Fundlandra, „de sehová ne menjek, mert el fogom akkor veszíteni a repülőjegyem árát”. Ugyanakkor szerinte elég sokan elmentek Ganderről, zömmel az amerikaiak.

Egy emlékezetes születésnap

A járatuk személyzetével sokáig nem is találkoztak, „senkitől nem tudtunk semmit. Mi azért sérelmeztük azt, hogy otthagytak bennünket” – emlékezett vissza Cseriné. De sok szívmelengető élmény is érte a gép utasait. „Olyan megható volt, hogy mindennel elláttak bennünket”, rengeteg üdítőt, élelmet kaptak. „Nekem az volt még nagyon megható, amikor kimentünk a tűzoltóság elé, és látom, hogy egy idős nénike tepsiben hozza a süteményt”, azt meg is könnyezték páran. Többen felajánlották, hogy elviszik őket fürdeni a lakásaikba. Alapanyaggal is segítettek, amiből a magyarok egy húslevest is főztek az ideiglenes szállásukon. „Szerető, kedves emberek, csak jót tudok mondani a kanadaiakról még 25 év távlatából is” – jellemezte Cseri Dénesné a ganderieket.

Cseri Dénesnének ráadásul szeptember 13-án van a születésnapja, amit 2001-ben Ganderben töltött. Nem teljesen emlékszik, mások honnan tudták, biztos elejtett egy megjegyzést erről, mindenesetre aznap este hoztak egy felszeletelt tortát, „és az a kép van ott meg, hogy ott sírok, meg minden”. Könnyek közt idézte fel lelkiállapotát is a Telexnek: „A fiam Magyarországon, a lányom Amerikában, azt se tudom, mit csináljunk.” Tudott beszélni az apjával is, aki azt mondta, azonnal jöjjenek haza, de hát ez nem így működött akkor. A helyzet szerinte az ő és a férje szüleinek is borzasztó lehetett.

Beszélgetésünk közben relikviák is előkerültek: egy „GANDER” feliratú medvés felespohár, egy tűzoltós kitűző, egy kanadai szalvéta és egy A4-es lap a „Happy birthday” felirattal, valószínűleg a szeptember 13-i köszöntésről.

A nekünk mutatott fotók közt volt egy olyan is, amin egy nagy, angol nyelvű, kézzel írt köszönőlevél is szerepelt. A színes, magyar címerrel is ellátott levélben köszönték meg a magyar utasok a ganderiek vendégszeretetét. Cseriék sose látogattak vissza Ganderbe. A ganderi járat utasaival és személyzetével sem tartja a kapcsolatot, bár egyszer egy jászjákóhalmi egykori utashoz elmentek.

Irány a kaszárnya, majd Budapest, majd New York

Ganderben a tűzoltóállomásról átvitték őket a hadsereg egy kaszárnyájába, ami pazar volt szerinte. „Voltunk magyarok ott elég sokan, beszélgettünk róla, ki hol dolgozik, mit csinál”, kapcsolatokat építettek egymással, így ütötték el az időt. A környéken nem mentek messze, nem tudták ugyanis, mikor indulnak hirtelen tovább, nem akartak véletlenül lemaradni. Kedden szálltak le Ganderben, és végül vasárnap tudtak visszarepülni Budapestre, mivel a járatuk már nem ment tovább New Yorkba. Több családtag is kiment eléjük Ferihegyre, volt is nagy öröm.

Hamar jött az újabb meglepetés:

„A végén kiderült, hogy a két gyermekem elintézte, hogy egy hét múlva visszamenjünk.”

Amikor elmondták a családnak, hogy megint megpróbálnak kirepülni, „mindenki azt mondta, nem vagytok normálisak”. Cserinéék viszont simán belementek, és kedden indultak is újból New Yorkba. Egy ismerősükön kívül mindenki más ellenezte az utat. Ezúttal már gond nélkül megérkeztek New Yorkba.

Megpróbáltak ellátogatni a terrortámadás helyszínére is. „Átellenben, a folyó túlpartján a füstöt és port még mindig lehetett látni” – elevenítette fel az emlékeit. A közelbe nem tudtak menni, a Szabadság-szoborhoz sem, olyan forgalom volt aznap. „Én mondtam is, hogy az emberek úgy éltek, mintha mi sem történt volna”, bár nem volt sok turista.

Az még megmaradt benne, hogy amikor másodszor mentek New Yorkba, egy magyar férfi a gépen azt mondta nekik, Amerikában sehol se említsék, hogy a terrortámadás idején repülőn voltak. A beléptetés szigorú volt, több volt a biztonsági ember a nő szerint. Cseriné azóta szinte évente jár Amerikába, férje halála után, 2007 óta többször is repült már ki egyedül, nyelvtudás nélkül is simán eligazodva akár az átszállásoknál. Pedig az utazást egy idő után megbonyolította, hogy a lányáék New Jersey-ből Észak-Dakotába költöztek.

„Én bevállalós vagyok különben” – foglalta össze filozófiáját. Nem sokan csinálták volna meg, hogy a támadás után egy héttel újra útnak indulnak, életük első, balul elsült repülőútja után. „Szemrebbenés nélkül átálltunk rá, hogy megyünk” – mondta a nő, akinek a fia utólag szintén nem érti, hogy volt a testvérével bátorságuk átfoglalni a jegyeket – a Malév akkor lehetőséget biztosított erre. Cseriné azóta kb. huszonötször volt Amerikában. „Eszembe nem jut, hogy valami történne a repülőn, nem is gondolok rá, de jobb is” – mondta.

„Levettük a gázt, és leszálltunk Ganderben”

A Hetes Terminál podcastjában a járat kapitánya, Móczán János és a vezető légiutaskísérő-helyettes, Losánia Mihály beszélt a történtekről 2021-ben. Móczán 1975 óta volt a Malév pilótája, 2012-ben, a Malévtól ment nyugdíjba. Losánia 1982 óta dolgozott a Malévnak.

Móczán felelevenítette, hogy 2001. szeptember 11-én az Amerikába tartó Lufthansa- és Air France-gépek „kifordultak a trackről” előttük, tehát visszafordultak. Azt hitték, műszaki problémáik vannak. „Közben a rádióban mondták, hogy hallgassátok a BBC-t”, ahol elmondták, „a toronynak nekiment valami repülő”. Amikor közel értek az új-fundlandi partokhoz, a kanadai légi irányítás jelezte, hogy Amerikában légtérzár van. El se hitte, rákérdezett kétszer is. Vissza már nem fordulhattak az üzemanyag mennyisége miatt. Az irányítás azt kérdezte, hova akarnak repülni: Ganderbe, Halifaxbe vagy Goose Baybe. Toronto ugyanis megtelt. „Végül is Gander lett a vége, levettük a gázt, és leszálltunk Ganderben” – mondta a volt pilóta, akinek emlékei szerint ők voltak a 33. gép.

Hogy terrortámadás történt, azt leszállás után tudták meg. Móczán úgy emlékezett, hogy 12 órát töltöttek a fedélzeten utasokkal együtt a leszállás után. Losánia szerint az utasok is érezték, hogy nagy a baj, már a leszállás előtt is. „Mindig van egy-két izgágább utas, aki követelőzik”, de idő kellett a helyieknek, hogy megszervezzék a szállást. Emlékeik szerint az ír Aer Lingus gépének utasai rosszabbul jártak, ők 23 órát vártak erre.

Amikor végre kiengedték az utasokat a repülőből, élelemmel megrakott asztalok várták őket, „mint egy lakodalmi fogadás”. Losánia szerint nagyon kedvesek voltak a helyiek. Móczán hozzátette, ő a saját hotelszobájába befogadott egy házaspárt. Az utasok nehezen tűrték a helyzetet, volt, aki türelemmel viselte, volt, aki izgágább volt Losánia emlékei szerint.

„Mentünk a boltba, a várost föllendítettük ilyen szempontból, mindenki vásárolt mindent, ruhát, cipőt, kaját, mindent” – mondta Móczán.

Móczán felidézte: „Mindennap kimentünk briefingelni”, reggelente az összes ott ragadt gép személyzetét behívták a reptérre megbeszélésre. Ott elmondták, épp melyik repülőt vizsgálják át. „Az összes poggyász ki”, mindegyik bőröndöt átnézték nagyon alaposan. Eleinte napi egy-két gép elmehetett, majd idővel az összes. „Ránk a negyedik nap került sor” – mondta Móczán, aki szerint Budapestről azt az utasítást kapták, térjenek haza. Így is tettek, bár az utasok fele nem ment velük vissza.

Hazatérésük után 2-3 nap pihenőjük volt, majd repültek tovább. Ekkortól megszigorodtak az ellenőrzések, a személyzetnek korábban például nem kellett biztonsági ellenőrzésen átesnie, de innentől őket is átvizsgálták. Később sokat szigorítottak a bejutáson a pilótakabinba, kóddal nyitható páncélajtókat szereltek be. Losánia két héttel szeptember 11. után repült New Yorkba először, ahol „az utcákon még lehetett érezni ezt az égettfém-szagot”. Manhattan déli része le volt zárva, nem lehetett odamenni, ő később már csak a Ground Zerót látta.

Toronto: For you closed, Montreal: For you closed

További visszaemlékezéseket is találni a Malév MA090-es járatának utasaitól és személyzetétől. Bakó Attila, a Malév-gép vezető első tisztje a Grasshoppair repülési portálnak nyilatkozott egyszer az átéltekről. 85 utassal, 80 százalékos foglaltsággal indultak Ferihegyről. Az Atlanti-óceán közepéig minden rendben volt, majd az egyik rádiócsatornán jött egy olyan értesülés, miszerint „három gép ment össze New York fölött”. Az egyes csatornákon hallották, hogy sorra fordulnak vissza más gépek Európa felé, de ők nem kaptak hivatalos értesítést, csak a BBC rádiójának híreit követték a New York-i történésekről.

Vésztervet készítettek Móczán Jánossal, majd végre jelentkezett a kanadai légi irányítás. Közölték, hogy az amerikai légtér zárva, a fő kanadai repterek dettó: „Toronto: For you closed, Montreal: For you closed.” Végül négy napot töltöttek – a vendégszeretetéről híressé vált – Ganderben, mire szeptember 15-én visszaindulhattak Budapestre, a maradók miatt csak 48 utassal.

Pár nappal a történtek után, 2001. szeptember 16-án a gép egyik utasa, Fauszt András a Magyar Nemzetnek elevenítette fel a történteket. „A kapitány közölte, nem tudja, miért kell útirányt változtatni, hozzátéve, hogy erről nem kapott információt” – emlékezett vissza. Szerinte az amerikai utasok a telefonjukra kapott információk alapján mondták el a többieknek, hogy repülők csapódtak a World Trade Centerbe. Pánik nem alakult ki, de a New York-i hozzátartozóval bíró utasok megijedtek. Fauszt, amikor már Ganderben voltak, egy számítástechnikai boltból küldött emailt a bátyjának a helyzetükről, ő pedig ezt közölte az akkori köztévével. „Ganderben ott-tartózkodásunk alatt minden utastársunk csodálattal adózott a helyi lakosság vendégszeretetének” – mondta Fauszt.

A Marie-Claire-nek 2021-ben, a terrortámadás 20. évfordulóján a Richter befektetői kapcsolattartója, Ördög Katalin és az akkori belkereskedelmi igazgató, Megyeri Béla számolt be az általuk átéltekről. „Már egészen megközelítettük az atlanti partokat, amikor a fedélzeti monitoron azt láttuk, hogy a minket szimbolizáló kis fehér repülő már nem New York felé tart” – mondta Ördög. Szerinte aztán kikapcsolták a monitort, majd közölték, hogy leszállnak Kanadában. Ördög szerint leszállás után se közölt sok infót a személyzet, de aztán felállt egy amerikai férfi, aki beszélni tudott a családjával, és elmondta, mi történt az ikertornyokkal és a Pentagonnal. A gépen aztán egy rádión keresztül hallgatták a híreket, amíg ki nem szállhattak.

Az Iho.hu 2011-es cikke is emlékeztetett, volt még egy magyar transzatlanti gép a levegőben szeptember 11-én, az MA094-es járat végül Torontóban szállt le. Ez a gép szeptember 14-én indult vissza és 15-én érkezett meg Ferihegyre. A lap arról is írt, hogy Selmeczi Gábor, a Malév New York-i állomásvezetője azt javasolta a Malévnak, hogy érjék el a két érintett járat pilótáit és fordítsák vissza a gépeket. A New York-i Malév-irodát végül – voltaképp Manhattan összes irodaházával együtt – kiürítették a hatóságok, így az utasokat nem tudták értesíteni. A két nap múlva kinyitott New York-i irodának ekkor a városból el nem indult Malév-járatok utasainak szállodai elhelyezésével is foglalkoznia kellett. A Malév végül szeptember 16-án repülhetett újra New Yorkba, a fedélzeten külön biztonsági őrt alkalmaztak.