A dán kémelhárítás vezetője szerint az oroszok aktívan tervezik a Dánia elleni szabotázsakciókat

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Az orosz biztonsági szolgálatok aktívan készülnek a dán védelmi ipar elleni szabotázsakciókra – többek között erről beszélt a dán kémelhárítás vezetője egy interjúban, amiről a Politiken nevű lap számolt be. Emil Græsholm szerint „olyan konkrét a célmegjelölés és az előkészítés, hogy szükségesnek tartjuk nyilvánosságra hozni: ez egy olyan fenyegetés, amelyet komolyan kell venni.”

A kémelhárítás vezetője szerint annyira konkrét tervekről szereztek tudomást, hogy az aggodalomra ad okot. Az interjúban gyújtogatást is említ, szerinte az oroszok különösen azokat a vállalatokat célozzák, amelyek érintettek az Ukrajnának nyújtott katonai segítségnyújtásban.

Græsholm példaként említette azt is, hogy az orosz biztonsági szolgálatok megpróbáltak beszervezni „teljesen átlagos dánokat”, hogy Oroszország számára végezzenek feladatokat – ilyen feladat lehet például egy dániai gyár biztonsági körülményeinek felmérése.

A kémelhárítás vezetője mindezek alapján felszólította a védelmi iparban működő vállalatokat, hogy fokozzák a biztonsági intézkedéseket. A dán Biztonsági és Hírszerző Szolgálat (PET) egyébként már 2024 májusában figyelmeztette a nyilvánosságot, hogy fokozódott az Oroszország által Dániában és más európai országokban elkövetett fizikai szabotázsakciók veszélye.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!