Talán ez lesz az az éjszaka, amikor ebben a halállottóban engem sorsolnak ki – helyszíni riport Kijevből

„Régebben nagyjából tudtuk, mire számítsunk. Először jöttek a drónok, aztán a rakéták, sokszor viccelődtünk is azzal, hogy a dróntámadás az »előjáték«. Azelőtt volt idő fedezéket keresni vagy lemenni egy óvóhelyre, nagyjából meg tudtuk jósolni, mi következik, kiszámíthatóbbak voltak a támadások. Az idei nyár viszont egészen más.”

A húszas évei elején járó Daria az Odesszai területről származik, hat éve költözött Kijevbe tanulni, most angoltanárként dolgozik a kijevi Helen Doronnál. Sok más Kijevben élőhöz hasonlóan az ő alvása is drasztikusan romlott azóta, hogy Oroszország nyár elején taktikát váltott a civilek elleni támadásokban. A 2022-es invázió kezdete óta voltak könnyebb és nehezebb időszakai, de az elmúlt 4,5 évben egyszer sem aludt olyan rosszul, mint most: gyakran csak nagyon felületesen tud pihenni, és sokszor rosszat álmodik. „Korábban nem volt jellemző, hogy rémálmaim lennének, most egyre inkább. Nemrég azt álmodtam, hogy egy erdőben fekszem a fák alatt, és hirtelen leszakadnak a faágak, egyenesen rám. Van, hogy arról álmodok, ahogy rohanunk az óvóhelyre a barátommal. Olyan is volt, hogy álmomban felrobbant valami, láttam a fényeket, éreztem a rettegést, még a fájdalmat is a testemben.”

Augusztus közepén Kijevben arról beszélgettünk ott élő civilekkel és szakértőkkel, miben félelmetesebbek a mostani orosz támadások, mint a korábbiak, hogyan hatnak ezek az ott élők alvására, és létezik-e megfogadható tanács olyan időkben, amikor az embernek gyakorlatilag semmi kontrollja nincs afelett, hogy milyen éjszakája lesz.

Négy éve nem halt meg ennyi ukrán civil, mint most

Ha hozzászokni nyilvánvalóan nem is lehet ahhoz, hogy a szomszédos Oroszország rendszeresen intenzív drón- és rakétatámadásokkal töri meg az éjszakai nyugalmat, a kijevi civileknek az elmúlt években volt néhány kapaszkodója, ökölszabálya ahhoz, hogy milyen intenzitású támadásokra számítsanak, milyen típusú támadás esetén mi a megfelelő stratégia, mennyi idő van védett helyre menni és milyen hatékonysággal működik az ukrán légvédelem. A korábbi, többé-kevésbé kiszámítható mintázatokból viszont ma már nem tudnak kiindulni: Ukrajnának nyár elejére kritikusan kevés Patriot elfogórakétája maradt, pedig ezek jelentenék az egyetlen igazán hatékony védelmet az orosz ballisztikus rakétákkal szemben.

A hiányt Oroszország egyre kegyetlenebbül kihasználja, Moszkva ma leginkább ballisztikus rakétákra építi az ukrán városok elleni éjszakai támadásait, a gyors, nehezen elfogható Iszkandereket és az Észak-Koreától beszerzett KN–23-asokat drónokkal és más rakétákkal együtt veti be. Nyáron legalább kétszer volt arra példa, hogy az ukrán légvédelem egyetlen ballisztikus rakétát sem tudott leszedni. A legutóbbi támadásokról már nincs is nyilvánosan elérhető adat, augusztus közepén ugyanis az ukrán légierő szóvivője bejelentette, hogy mostantól nem fogják közölni a napi jelentéseikben, pontosan hány ballisztikus rakétát indított Oroszország és ezekből mennyit sikerült elfogni, mindössze havi összesítéseket tesznek majd közzé.

A tömegesen kilőtt ballisztikus rakéták sebessége és az indítóállások közelsége miatt a kijevi civileknek a légiriadó megszólalása után ma már mindössze két–három percük van arra, hogy fedezékbe vonuljanak, sőt többször is előfordult, hogy hamarabb megtörtént a becsapódás, mint hogy megszólalt volna a sziréna. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az elmúlt hetekben többször is tett arra megjegyzést, hogy a Patriot-rakéták hiánya civilek életébe kerül.

Az ENSZ adatai szerint 2022 májusa óta nem halt meg annyi ukrán civil az orosz–ukrán háborúban, mint idén júliusban, amikor legalább 437 civilt öltek meg az oroszok támadásai. A legtöbb áldozatot a rakéta- és dróntámadások követelik, és a halálesetek többségét a fronttól távolabb lévő városokban regisztrálják.

Vérfagyasztóak a kilövés és a becsapódás közötti másodpercek

Amikor 2022 februárjában Oroszország lerohanta Ukrajnát, Daria épp Kijevben volt. Akkori barátja anyja egy óvodában dolgozott, néhány hétig más családokkal együtt az óvoda épületében húzták meg magukat, úgy érezték, nagyobb biztonságban vannak együtt, ebben a háború árnyékában spontán kialakult közösségben. Később Nyugat-Ukrajnába utazott, és csak ősszel tért vissza a fővárosba.

„Mindenki menekült, mi is így tettünk. Emlékszem, tele volt a vasútállomás és a vonat, iszonyúan aggódtunk amiatt is, hogy mobilizálják az exbarátomat. Mégis bizonyos szempontból nyugodtabbnak éreztem magam, mint most. Egyértelmű volt, hogy vészhelyzet van, a vészhelyzetekben pedig van valamiféle bizonyosság: tudjuk, hogy valami történni fog, ezért tovább kell mennünk. Nem volt idegösszeroppanásom, semmi ilyesmi, ami elég más ahhoz az állapothoz képest, ahogyan mostanában érzem magam.”

Úgy érzi, ő és sok ismerőse is nehezebben viseli ezt az időszakot, mint a legutóbbi, áram és fűtés nélküli, kegyetlenül hideg telet, bár tart attól, hogy mit hozhat az idei tél, ha Oroszország egyszerre intéz intenzív támadást a városban élők és a várost ellátó energia-infrastruktúra ellen. A mostani támadások kiszámíthatatlansága miatt extrém éber, folyamatosan készenlétben van, nagyon könnyen felriad éjszaka, ha pedig megszólal a légiriadó, fogalma sincs, mire számítson. Néha nem érkezik semmi, van, hogy csak egy–két rakétát lőnek ki az oroszok, néha több tucatot – az, hogy ebben nincs semmi logika, nagyon felkavarja.

„Három éve egy hónap alatt lőttek ki annyi ballisztikus rakétát, mint most akár néhány óra alatt. Azt hiszem, ez elég sokat elmond arról, hogyan érezzük magunkat” – mondta.

A kijeviek többségéhez hasonlóan az ő épületében sincs óvóhely, ha éjszaka felriad a légicsapásokra, a „két fal szabályt” követve kimegy a hálószobából a folyosóra (ennek lényege, hogy a támadáskor olyan helyiségbe kell húzódni, amit legalább két fal választ el az épület külső falaitól, így kisebb az esélye, hogy a robbanás miatt kitört ablakok vagy megsérült falak sérülést okoznak). A legközelebbi óvóhely hét perc sétára van, ha ballisztikus fenyegetésről riaszt az ukrán légvédelem, már nincs idő leérni.

Dariával egy kijevi teázó teraszán beszélgettünk, az interjú délutánján vihar előtti csend volt: egymás után három éjszaka nem volt sem légiriadó, sem támadás. Két nappal korábban Kijev központjába több drón is berepült, a helyiek ilyenkor lélekben felkészülnek a nehéz éjszakára, mert a tapasztalatuk szerint a nap közepén megjelenő felderítő drónokat általában éjszakai ballisztikus támadás követi.

Van, aki ilyenkor megelőző jelleggel levonul a legközelebbi metróállomásra, hogy ott éjszakázzon, Daria és a barátja is harmadik-negyedik napja lement a kijárási tilalom kezdete előtt a szokásos óvóhelyükre. „Sosem tudhatjuk, melyik lesz a következő éjszaka. A hírekben, a közösségi médiában, a Telegram-csatornákon mindennap azt olvassuk, hogy ma este jöhet a következő nagyobb támadás, de persze sosem lehet biztosra tudni. Úgyhogy biztos, ami biztos, már előre lemegyünk.” Az óvóhelyen a neszek és a fények ellenére is jobban alszik, mint a lakásban, megnyugtatja, hogy tudja: mindent megtett a biztonságáért, amit meg tudott tenni.

Az óvóhely mellett szól az is, hogy kevésbé hallja a fenti robajt. Szerinte nemcsak a légicsapások brutális zajára felriadni borzasztó, legalább ennyire nyomasztó a becsapódások előtti csend. „Amikor az éjszaka közepén már magára a robbanásokra ébredsz fel, borzalmas: a becsapódás hangja is, de a Patriotok is nagyon-nagyon hangosak. Ilyenkor kiugrasz az ágyból és rohansz a folyosóra. A másik forgatókönyv, amikor előbb megszólal a légiriadó, és a telefonodon látod, hogy kilőttek egy rakétát.

Ilyenkor van egy körülbelül egyperces, mély csönd, amikor csak vársz, számolod a másodperceket, és az agyad legyártja az összes lehetséges forgatókönyvet.

Ezek a másodpercek a kilövés és a becsapódás között ugyanúgy vérfagyasztóak.”

A beszélgetésünk reggelén a barátja azt mondta neki, aznap inkább maradjanak fent a lakásban, Daria viszont azt válaszolta, már nincs visszaút, maradnak az óvóhelyen, minden egyes nappal egyre nő az esélye egy újabb támadásnak. Az elmúlt időszakban kicsit babonás is lett. „Megijedek, amikor arra gondolok, hogy na jó, ma talán minden rendben lesz, minden nehézség ellenére életben maradok. Mintha ezzel a gondolattal automatikusan azt idézném elő, hogy talán mégis ez lesz az az éjszaka, amikor ebben a halállottóban engem sorsolnak ki. Tudom, hogy ez babonás gondolkodás, mégis ott motoszkál bennem.”

Putyin miatt alszunk rosszul

Olga Maslova biológus és tudománykommunikátor még 2021-ben írt könyvet az alvásról. „Ironikus módon ez még pont a legutolsó nyugodt időszakban volt, azóta ki kellett egészítenünk egy olyan fejezettel, ami a háborús időkről szól.” Maslova szinte hetente tart előadást az alvásról, alváshigiéniáról, úgy érzi, nagy nehézség a háborús időkhöz igazítani a tanácsokat. „Hogyan tudsz nyugodt és biztonságos környezetet teremteni magad körül, amikor úgy mennél aludni, hogy közben szól a légiriadó? Minden tanács békés időkre született, nem a mi helyzetünkre. Itt nincs biztonságos hely, nincs biztonságos éjszaka.”

Normális esetben visszatérő tanács lenne, hogy ne legyen a telefonunk a hálószobában, de legalábbis az éjjeliszekrényen, Ukrajnában ez kivitelezhetetlen, hiszen a különböző applikációkból és Telegram-csatornákból látják az emberek, hogy milyen támadás várható. A füldugó használata szintén életveszélyes lehet. Nem igazán működnek a fény elkerülésére vonatkozó tanácsok sem: ha éjszaka felébred az ember, ideális esetben jobb nem lámpát kapcsolni, de Kijevben világítás nélkül lehetetlen eltalálni az óvóhelyig, ott pedig biztonsági okokból biztosan égni fog valamilyen lámpa.

Maslova egyik fő üzenete az ukránoknak az, hogy amikor lehetőségük van aludni napközben, mindenképpen aludjanak. „A békeidőben rendkívül sokat számít az alvás ritmusa, de ha választanunk kell a rendszertelen alvás és a nulla alvás között, a kisebbik rosszat kell választani. Ha valamilyen szinten képesek vagyunk csökkenteni a károkat, meg kell tennünk. Nem az a lényeg, hogy minden éjszakánk tökéletes legyen, hanem hogy amikor csak lehet, mérsékeljük a ránk nehezedő terheket.”

Igyekszik könnyen kivitelezhető tanácsokkal javítani az őt kérdezők helyzetén. Például azt javasolja, hogy az óvóhelyre menet használjanak minél gyengébb, sárga vagy vörös fényt a hideg fehér lámpák helyett. Ha valaki nem tud vagy akar lemenni, hanem egy ablak nélküli helyiségbe húzódik be, Maslova szerint működhet, ha fel sem kapcsolja a lámpát, emlékezetből jut el oda. „Tudom, hogy tudományos következtetések szempontjából ez édeskevés. De ezek az apró változtatások is működhetnek, és ha néhány éjszaka egy kicsit jobban alszunk tőlük, már van értelmük.”

Maslova szerint az is fontos, hogy az emberek ne érezzék úgy, hogy őket hibáztatják, amiért nem alszanak eleget vagy elég jól. „A wellness szakértők, coachok gyakran azt sugallják, hogy az ember nem tesz eleget azért, hogy tökéletes legyen az alvása, de a mi helyzetünkre ez szintén nem alkalmazható. Néha mindent és még annál is több mindent bevetünk a jó alvásért, de ha olyan szomszédunk van, mint Oroszország, nem sok mindent tudunk tenni. Vlagyimir Putyiné a felelősség, amiért rosszul alszunk.”

Pontosan tudja a testünk, hogy mi normális és mi nem

Marija Szeverilova szomnológus-kardiológus, a Dobrobut nevű kijevi magánklinika egyik orvosa szerint az alvással foglalkozó ukrán orvosok helyzetét nagyon megnehezíti, hogy jelenleg nincsenek olyan nemzetközi irányelvek, protokollok, amelyek adaptálhatók lennének az ukrajnai helyzetre. Más nyugati országokban nincs azzal kapcsolatos tapasztalat, mi a teendő akkor, amikor külső tényezők hosszú időn keresztül befolyásolják az ott élők alvását. Szeverilova szerint elképzelhető, hogy épp az ukrán orvosok lesznek azok, akik kidolgoznak majd hasonló irányelveket, de Maslovához hasonlóan ő is úgy látja, hogy a háború előtt alkalmazott tudás egyelőre nem alkalmas a problémák kezelésére. „Tudjuk, mi tud javítani az alváson munkahelyi stressz, nem megfelelő alváshigiéné esetén, vagy akkor, ha valaki folyton más műszakban dolgozik, és emiatt nem alszik jól.

Most viszont egyetlen külső oka van annak, hogy sokan nem tudnak aludni: az állandósult félelem attól, hogy bármikor meghalhatnak.”

A fiatal orvost sokan keresik fel azzal, hogy rosszul, keveset alszanak, vagy épp sokszor felriadnak éjszaka. Szeverilováék első számú tanácsa az, hogy a biztonságérzet a legfontosabb, érdemes olyan helyet keresni az alváshoz, ahol a páciens relatíve biztonságban érezheti magát. Ez főleg azoknál segíthet sokat, akik annyira szoronganak éjjelente az orosz támadásoktól, hogy csak nagyon nehezen tudnak elaludni, és gyakran felébrednek az éjszaka közepén akkor is, ha nem szólalt meg a légiriadó. A megfelelő óvóhelyek hiányában azonban sokan ezt nem tudják kivitelezni, és azt is csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy elutazzanak Nyugat-Ukrajnába vagy valamelyik európai országba, hogy egy kicsit kipihenjék magukat.

Korábban az ukrán szomnológusok nem javasolták a napközbeni alvást a krónikus inszomniában szenvedőknek, hogy a powernap ne zavarja meg a cirkadián ritmust, Szeverilova szerint most viszont kifejezetten ajánlják a fél–másfél órás taktikai alvásokat, mert ezek segíthetnek az agy regenerálódásában. „Ha gyakran felriadunk álmunkból, azzal kihagyjuk a mélyalvásos szakaszt, pedig ezek a szakaszok fontos szerepet játszanak az idegrendszer és a szív-érrendszer regenerálódásában. Sok olyan pácienssel találkozom, akiknél kardiológiai tünetek jelentkeznek egy-egy nehezebb éjszaka után, és ez egyre gyakrabban fordul elő fiatalabb betegeknél is, például szívritmuszavarok, magas vérnyomás formájában.”

Szeverilova szerint hét–nyolc óra alvás több részletben általában sokkal kevésbé pihentető, mint öt–hat óra zavartalan alvás. Ez az alvásfázisok miatt van: ahhoz, hogy az ember eljusson a mélyalvás fázisába, több mint másfél órára is szükség lehet, ha viszont többször felriad, előfordulhat, hogy csak néhány rövid, felszínes alvási szakaszon megy keresztül, és végül egyáltalán nem jut el a mélyalvásig. „Ezért érezheti magát valaki úgy egy ilyen éjszaka után, mint ha nem is aludt volna, mert a szervezetnek nem volt elegendő ideje a regenerálódásra. Már egyetlen ilyen éjszaka sem tekinthető egészségesnek, a rendszeresen megzavart alvás viszont hatással lehet a koncentrációra, a teljesítményre, a memóriára, a munkahelyi döntéshozatalra is.”

A szakértő szerint ezek csupán az enyhébb tünetek, a súlyosabb következmények a mentális egészséget is érinthetik, az alvászavar növelheti a szorongás és depresszió kialakulásának kockázatát. Az ok-okozati kapcsolat persze fordítva is fennáll, a szorongás, a depresszió, a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) is kihathat az alvásra. Szeverilova azt mondta, sok esetben pszichiátereket is bevon a kezelésbe, hiszen a mostani alvással kapcsolatos problémák nem minden esetben az éjszakai támadások miatt alakulnak ki, előfordulhat, hogy gyógyszeres kezelésre (antidepresszáns, szorongásoldó) van szükség.

Olena Bidovanec, a Dobrobut pszichiátere szerint a hozzá fordulók szinte mindegyikénél jelentkezik valamilyen szintű alvászavar, bár őt nem feltétlenül ezzel a tünettel szokták felkeresni. Az alvásproblémák ritkán jelentkeznek egyetlen izolált tünetként, ráadásul sokszor ördögi kör alakul ki: az állandósult támadások miatt egyeseknél kialakulhat depresszió vagy PTSD, de az alvásmegvonás önmagában is tovább ronthatja a tüneteket.

Kollégájához hasonlóan ő is sok olyan esetet lát, amikor valaki azért nem tud elaludni, mert nem tudja, mire számíthat éjszaka. „Amikor az ember aludni megy, normális esetben ráhangolódik az alvásra, szép lassan lenyugszik a napi pörgésből. Most viszont sokaknak épp az esti időszak a legstresszesebb, kifejezetten félnek az alvástól és az éjszakáktól.” Azt is megfigyelték Ukrajnában, hogy nincs közvetlen összefüggés a légiriadók és a rossz alvás között: azaz sokan akkor is rosszul alszanak, amikor nem szólal meg a sziréna éjjel, hiszen attól még számítanak rá, és rengetegen vannak olyanok is, akik attól félnek, hogy nem ébrednek fel a légiriadó hangjára. Emiatt akkor sem tudnak azonnal megnyugodni, ha elutaznak egy biztonságosabb régióba vagy külföldre, mert az agy nem tud egyik napról a másikra átállni.

Arra is sok példát lát, amikor valaki annyira kimerült, hogy már nem érdekli, mik a következményei annak, ha az ágyában marad a légiriadó alatt. „Ezek az emberek úgy vannak a rakétákkal, hogy ha eltalál, akkor eltalál, annyira szeretnének már végre aludni. Fontos, hogy itt nem arról van szó, hogy buták, lusták vagy közömbösek, egyszerűen csak úrrá lesz rajtuk a kimerültség, ami egy teljesen emberi dolog.” A pszichiáter szerint bizonyos szintig hozzá lehet szokni a légiriadó, a drónok, a légvédelem hangjához. „De a testünk intelligens, pontosan tudja, hogy mi normális, és mi nem. Ha sikerül elutaznunk Kijevből és aludni egy jót, azonnal érződik a különbség, hogy az, amiben élünk, nem normális. Ebben az értelemben nem lehet hozzászokni a folyamatos éjszakai támadásokhoz és az ezzel járó stresszhez.”

Bidovanec szerint még ebben a kiszolgáltatott helyzetben is érdemes megkeresni azt, hogy mi az, amit a páciens kontrollálni tud: el tud-e vonulni biztonságos helyre, be tud-e iktatni egy rövid alvást délután. Szerinte a legapróbb dolgok is számíthatnak, például továbbra is fontos, hogy az ágy csak a pihenés célját szolgálja, ne onnan dolgozzon vagy nézzen sorozatot az ember napközben, érdemes jól besötétíteni, szemmaszkot használni, relaxáló gyakorlatokat alkalmazni, odafigyelni az alkohol- és koffeinfogyasztásra, esetleg kicsit korábban aludni menni. „Meg kell próbálnunk ezeket az általános szabályokat a saját élethelyzetünkhöz igazítani, meg kell próbálnunk segíteni magunkon, tudatosítani, hogy ebben a percben, ha rövid időre is, de jól vagyok, biztonságban vagyok. Ez persze egyáltalán nem könnyű: én is Kijevben élek, én is értem és érzem, hogy min mennek keresztül az itt élő emberek.”

Jobban szeretek aludni, mint élni

Vannak olyanok is, akik még az egyre durvább támadások közepette is relatíve jól alszanak. A mérnök végzettségű Sztaszja egy több mint húszemeletes épület 17. emeletén lakik a férjével és macskájukkal. Az épületben hivatalosan nincs óvóhely, a pincében egy kis raktárhelyiséget rendeztek be a lakók, de a lány azt mesélte, szinte soha nem megy le. Mostanában már nem is lenne ideje leérni a tizenhetedikről, főleg, hogy ilyenkor a macskáját is vinnie kell.

„Legfeljebb a fürdőszobáig szoktunk elmenni éjszaka, bár ez csak a repeszek és a törmelék ellen véd, ha becsapódik egy rakéta az épületbe, természetesen nem ér semmit. A férjem valamivel felelősségteljesebb, mint én, ha felébredünk a légiriadóra, ő szokta csekkolni, hogy mi várható. Még korábban fejlesztett egy automatizált rendszert, ami a Telegram-csatornákon megjelenő kulcsszavakat figyeli, és jelzi, hogy melyik kerületben várható támadás. Ha ballisztikus rakéta jön, bemegyünk a fürdőszobába, ha csak drónok, akkor attól függően döntünk, hogy mennyire vannak közel.” Az esetek többségében viszont átalusszák a légiriadót, ha nem a hálószobában, akkor a fürdőszobába berendezkedve.

Azt mondta, tudni persze tudja, hogy most veszélyesebb a helyzet Kijevben, mint korábban, de az érzelmei ezt nem követték le. „Már nem ugyanazt a reakciót váltják ki belőlem a támadások, mint korábban, úgy érzem, egyszerűen nem tudok már több energiát belefektetni a biztonságomba. A komfortérzetem sokkal fontosabb, mint korábban gondoltam volna, úgy érzem, az alvás az, amire a szervezetem a leginkább vágyik. Azzal szoktam viccelődni, hogy jobban szeretek aludni, mint élni.”