Becsapódott a drón, aztán három csoda is történt aznap éjjel – helyszíni riport Kijev ezeréves barlangkolostorából

„Az elmúlt közel ezer évben legalább ötször rongálódott meg súlyosan a székesegyház, de csak egyszer semmisült meg teljesen: 1941. november 3-án, Kijev náci megszállása idején, miután a szovjetek aláaknázták az épületet. Végül csak a 20. század végén építették újjá, de két hónappal ezelőtt újabb támadás érte. Ott fent láthatod is a következményeit.”

A kijevi barlangkolostor, a Pecserszka Lavra főterén állva Katerina Vojevudszka felmutatott a kolostoregyüttes fő temploma, a Nagyboldogasszony Székesegyház tetejére. A barlangkolostor tárlatvezetésekért felelős vezetője a következő mondatot már csak elkezdeni tudta, a hangját néhány szó után gyors, éles fegyverropogás nyomta el – az épületek magas falai miatt nem lehetett látni, mi történik, de a hangokból ítélve nagyjából száz méterre tőlünk szedhetett le egy vagy több orosz drónt az ukrán légvédelem. Menjünk be, adták ki a parancsot a kísérőim, miközben a lövések közepette gyorsan a legközelebbi épület felé tereltek. „Így élünk mostanában – jegyezte meg közben egyikük. – Futás!”

Egy perccel később már egy ablaktalan, félig irodának, félig raktárnak használt helyiségben ültünk. A napközbeni dróntámadás végül majdnem másfél órára ide kényszerített minket, így átfogó tárlatvezetés helyett a székesegyházról készült régi metszetek és egymáson tornyosuló iratkötegek között beszélgettünk a két hónappal ezelőtti, az aznapival ellentétben célba ért orosz dróntámadásról és arról, hogyan próbálják a Pecserszka Lavrában megmenteni az ottani kulturális örökséget.

Három csoda történt aznap éjjel

Az UNESCO Világörökség részét képező barlangkolostor területét június 15-én éjszaka találta el egy orosz drón, a támadás után azonnal tűz ütött ki a Nagyboldogasszony Székesegyháznál. Néhány órával később a város katonai adminisztrációjának vezetője arról írt, hogy a Pecserszka Lavrát közvetlen találat érte: azaz nem egy elfogott drón vagy rakéta roncsa zuhant a Kijev belvárosában lévő területre, hanem a kolostoregyüttes is célpont lehetett. Aznap éjjel Ukrajna más kulturális szempontból fontos területeit is támadták az oroszok: találatot kapott a Lavrával szomszédos Miszteckij Arszenal múzeum, a szintén kijevi Dovzsenko filmstúdió – utóbbiban gyakorlatilag a teljes ukrán filmtörténet kosztümgyűjteménye odaveszett –, a harkivi művészeti múzeum és egy dnyiprói koncertterem épülete is.

A Pecserszka Lavrát 1051-ben alapították, azaz idén ünnepli fennállásának 975. évfordulóját, és épp száz éve, 1926-ban nyilvánították a barlangkolostort történelmi és kulturális rezervátummá. A Pecserszka Lavra a keleti ortodox kereszténység egyik legrégebbi és legfontosabb központjaként kiemelkedő kulturális jelentőségű Ukrajnának: évszázadokon át volt a szerzetesség, a vallás és a művelődés meghatározó helyszíne és fontos szerepet töltött be a keleti ortodox kereszténység és a szerzetesi kultúra elterjedésében. A 27–28 hektáros területén körülbelül 140, a 11. és a 20. század között létrehozott történelmi és kulturális emlék (épületek, templomok, barlangok, síremlékek) található.

A június 15-i éjszakán az első drón éjjel fél kettő körül érkezett, a robbanástól azonnal kigyulladt a székesegyház tetőszerkezete, és kár keletkezett a katedrális kupola alatti, oltár fölötti részében is. A becsapódás hírére a Lavra igazgatója tíz, az akkori belügyminiszter, Igor Klimenko tizenöt percen belül a helyszínre érkezett. „Azt szoktuk mondani, hogy három csoda is történt aznap éjjel” – mondta az ablaktalan helyiség egyik irodai székén ülve Katerina Jegorova, a Pecserszka Lavra igazgatóhelyettese.

Jegorova szerint az első csoda az volt, hogy a kiérkező Klimenko, látva, hogy milyen óriási tűz pusztít a székesegyházban, az első két tűzoltócsapat mellé még húsz másikat odarendelt, noha a gyakori kettős támadások miatti biztonsági protokoll ezt nem tette volna lehetővé. A második csoda az volt, hogy nem sokkal később elkezdett szakadni az eső, ami megkönnyítette a tűzoltók munkáját. A harmadik pedig az, hogy a négy órával későbbi újabb támadáskor a drón nekiment az erődítményfal egyik részét képező Kuscsnyik-torony keresztjének, amitől pályát váltott, és elhagyta a Lavra területét – végül az út túloldalán lévő Miszteckij Arszenal múzeum tetejét találta el.

A tűz a székesegyház tetőszerkezetének 80 százalékát elpusztította, de a tűzoltók meg tudták akadályozni, hogy a lángok továbbterjedjenek a belső terekbe. Ha ez megtörténik, a kár szinte felmérhetetlen lett volna, szinte biztosan odaveszett volna az odabent található hét fa ikonosztáz, köztük 21 méteres magasságával és 25 méteres szélességével Ukrajna egyik legnagyobbja. „Amit viszont nem rongált meg a tűz, azt megrongálta a víz – mondta Vojevudszka. – Emiatt most rengeteg a munkánk, helyre kell állítanunk faelemeket, a fal- és egyéb festményeket, hogy az épület újra használható legyen templomi szertartásokra, ahogyan az a támadás előtt volt.”

A támadás miatti robbanás és lökéshullám kárt tett a területen 19 másik történelmi épületben is: megsérült a közelben található, az Ukrán Nemzeti Történeti Múzeumhoz tartozó kincstár, károk keletkeztek egy ott működő kortárs művészeti akadémia épületében, még a kissé távolabb lévő könyvtár épülete is megrongálódott. Az épületnek, amiben ültünk, szintén kitört néhány ablaka.

„Összeszorult a szívem, amikor aznap éjjel megtudtam, mi történt – mondta Vojevudszka. – A székesegyház történetét pontosan ismerve a támadás híre nekem olyan volt, mint egy emlékbetörés a második világháborúból, amikor szintén megsérült a székesegyház. Aztán kora reggel, amikor kiderült, hogy a Miszteckij Arszenált is eltalálta a második drón, már kettős traumát éreztem: a világháborúban ugyanez a két épület sérült meg! Mindkét épület épp ugyanazokon a részein, mint most.”

Vojevudszka azt mesélte, még emlékszik arra, hogyan néztek ki a székesegyház romjai a kilencvenes években, mielőtt 1998 és 2000 között újjáépítették. „Még tinédzser voltam, de kis túlzással a székesegyház romjai mellett nőttem fel.” A csapatukban dolgozik egy 92 éves építész, Anatolij Antonyuk is, aki részt vett a székesegyház romjainál folyó régészeti feltárásokban, majd később a székesegyház újjáépítésében a '90-es évek végén. „Máig dolgozik itt, a Pecserszka Lavrában. Képzeld el, ő mit érezhetett a támadás után.”

„Több mint két hónap telt el, de én még mindig sokkban vagyok – mondta harmadik kísérőm, a barlangkolostor nemzetközi részlegén dolgozó Karina Romancsenko. – Művészettörténészként ez a hely nagyon fontos nekem, de nem csak azért, mert itt dolgozom. Lehetetlen szavakkal kifejezni, mit jelent a Pecserszka Lavra az ukránoknak, de aki idejön, érzi, hogy milyen ereje van ennek a helynek.”

Hogy miért nem haladunk gyorsabban? Mert nem akarunk meghalni

A Lavrában lévő kulturális emlékeket nem lehet biztonságosabb helyre vinni, hiszen az ikonosztázok az épületek részei, az épületeket pedig értelemszerűen nem lehet ennél jobban megvédeni. A „mozdítható” múzeumi tárgyak (körülbelül 72 ezer metszet, portré, építőanyag, fémtárgy, liturgikus textília, különböző használati tárgy) jókora részét 2022 februárjában és márciusában becsomagolták arra az esetre, ha evakuálni kellene őket – ebben a Lavrát az ICOM Magyarország is segítette egy kamionnyi műtárgyvédelmi eszközzel és csomagolóanyaggal. A műtárgyakból azonban annyi van, hogy lehetetlen lenne mindet biztonságba helyezni, ráadásul a Lavra művészettörténészei folyamatosan kapnak újabb tárgyakat megőrzésre vagy megvizsgálásra.

Katerina Jegorova szerint az evakuálás kérdése nem kizárólag az ukrán múzeumokat érinti: a balti országok egyes múzeumaiban már megindult a diskurzus arról, mi a teendő egy esetleges orosz támadás esetén. A Lavra szakértői Harkivot hozzák példaként, miért fontos mindez: van olyan harkivi múzeum, ahol a biztonsági protokollokat annyira régen, több évtizede dolgozták ki, hogy még 2022-ben is az agresszor Oroszország szerepelt az evakuáció egyik lehetséges célpontjaként.

„Az oroszok évszázadok óta próbálják elpusztítani a spirituális életünket – mondta Vojevudszka. – Ez nem valami olyasmi, ami ezzel a háborúval kezdődött, ez csak a folytatása. A Pecserszka Lavrában is ezt próbáljuk megmutatni: hogy ez a létünkért vívott háború. Emiatt rendkívül fontos, hogy meg tudjuk őrizni az építészetünket és örökségünket, a mostani helyzetben óriási a jelentősége annak, hogy hogyan tudjuk digitalizálni a műemlékeket. Azt már megértettük, hogy semmit nem tudunk tenni a drón- és rakétatámadások ellen.”

A dokumentáció és a digitalizáció nagyrészt a Lavra cseh partnerével, a Komárek Alapítvánnyal zajlik. Az elmúlt négy évben Ukrajnában több mint 400 kulturális helyszínt rongáltak vagy semmisítettek meg orosz támadások, az alapítvány ARK nevű projektjének célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben sikerüljön megőrizni az ukrán kulturális örökséget. Eddig közel 2300 dokumentumot és 320 könyvet kezeltek, összesen több mint 41 ezer oldalt stabilizáltak.

Az ARK projekt három kisbusszal dolgozik: az ARK I mobil egység sürgősségi beavatkozásokat végez, elsősorban könyvek, kéziratok helyszíni restaurálására szolgál. Az ARK II 2D-s tárgyak digitalizálására alkalmazható, az ARK III pedig 3D-ben digitalizálható műtárgyak helyszíni szkennelését teszi lehetővé. A projekt első felében a cseh partnerek kiképzik a Lavra munkatársait, hogy hogyan működnek az eszközök, a hosszú távú cél az, hogy a mobil egységek más ukrán kulturális helyszínekre is el tudjanak jutni. Az ARK nemcsak a tárgyak fizikai megőrzésében segít, a részletes dokumentáció akkor is nagyon fontos lehet, ha a tulajdonjogot kell bizonyítani ellopott vagy eltűnt műtárgyak esetében, például ha Oroszországból kerülnének elő.

A Lavránál most egy tízfős csapat foglalkozik a digitalizációval, de az eleve lassú és körülményes munkát még tovább nehezítik a légiriadók és a napközbeni dróntámadások. Az aznapi orosz támadás is megmutatta, milyen könnyen félbeszakítható az elmélyült munka akár több órára is: a barlangkolostorban dolgozók nemcsak addig nem tudtak a feladataikra koncentrálni, amíg a légiriadó tartott, a támadás miatt félbeszakadt tárlatvezetések, az óvóhelyen várakozó látogatók még órákig extra munkát jelentettek Jegorováéknak.

„Ez a munka rengeteg előzetes dokumentációval jár, hiszen nem vihetjük ki csak úgy a múzeumból a műtárgyakat szkennelésre, ez nem ilyen egyszerű – mondta Jegorova. – De a mai támadásból is látszik, hogy nincs lehetőségünk arra, hogy egész nap ott üljünk a műtárgyak mellett. Néha a nemzetközi partnereink nem teljesen értik, hogy miért nem haladunk gyorsabban. Hát ezért. Mert nem akarunk meghalni.” Vojevudszka szerint megtesznek minden tőlük telhetőt, de nehéz úgy koncentrálni a munkára, ha közben folyamatosan aggódniuk kell maguk, a közeli és távolabbi családtagok, barátok, ismerősök miatt. „És közben a munkád hivatalosan is a világörökség része. Ez óriási felelősség, mindannyian érezzük.”

„Van egy mondás – tette hozzá Karina Romancsenko, a fiatal művészettörténész. – Nem tudom, angolul hogy van, de latinul így hangzik: contra spem spero.” Elővette a telefonját, gyorsan beírt valamit, majd felmutatta nekem a magyar fordítást: „A remény ellenére remélek.”