Hárman voltak egy izlandi hotelszobában, egyedül ő maradt életben. Most 12 év börtönbüntetésre ítélték

Izland sok más mellett arról is ismert, hogy kevés bűncselekményt kell megoldania a helyi rendőrségnek. Előre eltervezett gyilkosságból például évente 1-2 akad csupán – persze ebben annak is szerepe lehet, hogy a szigetország nem túl népes, nagyjából 400 ezer lakosa van. Ezért aztán különösen nagy feltűnést keltett, hogy az elmúlt időszakban az izlandi hírek egy olyan családon belüli gyilkosságról szóltak, aminek több bizarr részlete is van.
Egy Írországban élő új-kaledóniai francia család azért utazott a szigetországba, hogy a látszólagos nyaralásuk során együtt vessenek véget az életüknek.
Az, hogy a két szülő, Emeric Mancel és Ming Ting Mancel öngyilkos akart lenni, nem kérdés. A lányuk, Catherine esete viszont felvet kérdéseket. A férjét és lányát túlélő Ming Tinget a héten állították bíróság elé, ahol felfedte, hogy a saját verziója szerint mi zajlott le a reykjavíki luxushotel szobájában, ahol aztán rájuk találtak a hatóságok.
Gazdag család végzetes nyaralásra szánta el magát
Emeric Mancel Svájcban született, de a családja Új-Kaledóniába költözött, és ő is ott nőtt fel. Ez a szigetcsoport a Csendes-óceán délnyugati részén, Ausztráliától kb. 1200 kilométerre fekszik, de Franciaország tengerentúli területei közé tartozik. A Mancel család elég nagy vagyonra tett szert az évek során, Emeric szüleinek ugyanis jól menő ékszerboltjuk volt a szigetcsoport fővárosában.
A férfi még Új-Kaledóniában ismerkedett meg a feleségével, Ming Tinggel, aki kínai származású, de francia állampolgár. A párnak egy gyereke született, Catherine. 2017-ben Mancelék a tinédzser lányukkal együtt átköltöztek Írországba, Dublin belvárosában telepedtek el. A család zárkózott volt, nem voltak fenn a közösségi médiában sem.
2020-ban meghalt Emeric édesanyja Új-Kaledóniában. Ez egy időre összehozta a tágabb családot, de aztán egy örökösödési vita újfent szét is zilálta. 2025-ben Emeric egyik nővére, Françoise büntetőfeljelentést tett a testvére ellen. Azzal vádolta őt, hogy 8 millió eurót (mai árfolyamon kb. 3 milliárd forint) lopott el a családi vagyonból. Ming Ting szerint emiatt kezdték el tervezni, hogy véget vetnek az életüknek.
Szerinte Emeric Mancel úgy érezte, hogy nem tudná magát megvédeni a vádakkal szemben. A jelek szerint valóban nem is tudta volna: négy nappal a halála után egy új-zélandi törvényszék megállapította, hogy a férfi éveken keresztül pénzt utalt át anyjuktól a saját számláira, ezáltal felemésztve az idős nő vagyonát.
Emellett a férjének volt egy másik oka is. Ming Ting szerint a férfi nem tudta elviselni, hogy romlik az egészsége, és hogy egy ponton elveszítheti az önállóságát. Az ötvenes éveiben járó férfi régóta veseelégtelenséggel élt és dialízisre járt. Az egyik keze egy gyerekkori égési sérülés miatt részben lebénult. Felesége szerint még az előtt meg akart halni, hogy jobban leromlott volna az állapota. Ming Ting viszont úgy érezte, hogy nem tudna tovább élni a férje halála után, úgyhogy akkor inkább ő is meghal.
Felajánlották a 29 éves Catherine-nek is, hogy ha szeretne, csatlakozzon hozzájuk, Ming Ting szerint a fiatal nő belement ebbe. Emeric Mancel részletesen utánanézett tömeges öngyilkosságoknak, és olyan információkra is rákeresett, hogy pontosan hol helyezkedik el a nők szíve. Majd késeket és altatókat vásárolt.
2025 nyarán aztán a család közös nyaralásra ment Reykjavíkba – legalábbis a külvilágnak így tűnt. Catherine elbúcsúzott a munkatársaitól, akiknek kézzel készített macikat adott ajándékba. Mancelék egy helyi luxushotelbe foglaltak szobát Reykjavíkban. A szokásos turistaprogramok helyett viszont a családfő azzal volt elfoglalva, hogy elsimítsa a függőben lévő ügyeit. Képeslapok helyett például feladta a végrendeletét postán a testvéreinek. A férfi búcsúlevelet is írt, amiben megüzente a hotel dolgozóinak, hogy ha bármi kár esett a szobában, akkor a bankjánál folyamodjanak kártérítésért.
Június 14-én aztán eljött a végzetes este, aminek részleteiről Ming Ting később a vádlottak padján számolt be. Aznap este közösen megvacsoráztak egy japán étteremben, majd visszatértek a luxushotelbe. A nő szerint a férje végzett Catherine-nel, miközben ő a lányuk kezét fogta. A férfi mellkason szúrta a fiatal nőt, de ez nem volt végzetes. Ming Ting szerint Catherine kérte, hogy szúrják meg másodszorra is. Ekkor már eltalálták a szívét, ő pedig hamar elvérzett. Ezután Emeric Mancel Ming Tinget próbálta meg megölni, majd magával is végzett.
Csakhogy a nő életben maradt, később felébredt, és riasztotta a hotel dolgozóit. Közvetlenül a gyilkosság után még azt mondta a hotel dolgozóinak, hogy megölte a családtagjait. Utólag viszont már azt állította, hogy csak egyszerűbb magyarázatot akart adni, hogy hamarabb hívják ki a mentőket a férjéhez és a lányához. Egyikük sem élte túl az éjszakát.

Kontrolláló családapa, behódoló nők
Az izlandi hatóságok számára ez példa nélküli eset volt, és több országon átívelő nyomozást kellett folytatniuk. Izlandon egészen odáig nem hozhatják nyilvánosságra egy gyilkosság áldozatainak és a gyanúsítottaknak a nevét, amíg meg nem történik a vádemelés. Így csak 2026 áprilisában kapott nagyobb nyilvánosságot a bűntény. Ming Ting Mancelt nem sokkal a gyilkosságok után három hónapra őrizetbe vették, de aztán szabadlábon védekezhetett. Az izlandi sajtó szerint a nő az elmúlt hét hónapban minden nap meglátogatta a lánya és a férje sírját.
Majdnem napra pontosan egy évvel az eset után összeült Reykjavíkban a háromfős bírói testület, ami lefolytatja Ming Ting Mancel tárgyalását. A nőt gyilkossággal vádolják a lánya ügyében, a férje haláláért viszont nem vonják felelősségre.
Az ügyészség szerint Catherine nem akart véget vetni életének, a szülei megölték.
Ezt több dologra is alapozzák. Egyrészt a fiatal nő a nyaralás előtt több tanfolyamon is részt vett, ami elősegíthette volna a szakmai előmenetelét. Nem úgy tűnt, mint aki a halálra készül. Emellett, amikor megtalálták, nem csak kés okozta sebe volt, kötél volt a nyakán. Az ügyészek szerint a nő próbált ellenállni, miközben megkéselték.
Ming Ting 7 órán át tanúskodott, az Irish Times szerint eleinte halk szavúan, majd egyre magabiztosabban. Udvariasan válaszolt a kérdésekre, bocsánatot pedig nem kért. Amikor arra kérték, hogy írja le Catherine jellemét és a hozzá fűződő kapcsolatát, Mancel először nem értette a kérdést. Végül azt válaszolta, hogy „néha terhelt” volt a viszonyuk, de azért nagyon közel álltak egymáshoz. Közösen készítették például azokat a kötött plüssmacikat, amiket a lánya a kollégáinak ajándékozott. A két nő abban viszont megegyezett, hogy a legfontosabb személy mindkettőjüknek Emeric Mancel volt. Apa és lánya például együtt kendóztak.
A férfi nővére, Erica Mancel viszont nagyon toxikus családi légkört írt le a tanúvallomásában. Arról beszélt a bíróságon, hogy a család úgy élt, mintha a 60-as években lettek volna. Emeric Mancel pontosan úgy járt el családfőként, mint a kontrolláló édesapja: mindenről ő hozott döntést. Ming Ting és Catherine is alávetettként viselkedett. Erica szerint amikor találkozott velük, Emeric beszélt a felesége és a lánya nevében is.
Arról is beszélt, hogy kapott egy búcsúnak tűnő emailt júniusban a férfitól, amelyben elég lehangoltnak tűnt, és arról beszélt, hogy „el fognak tűnni”, mert nem akarja az enyhe értelmi fogyatékossággal élő lányát és a feleségét magára hagyni. Erica szerint Catherine egy veleszületett állapot miatt lassabban fejlődött gyerekként, volt egy kis visszamaradása. Felnőtt korára ezt nagyjából kinőtte, de a nagynénje szerint nagy nehézséget jelentett volna neki, ha egyedül kellett volna élnie.
Amikor Erica utoljára találkozott a családdal 2024-ben, Emeric nagyon büszkén újságolta Catherine-ről, hogy sikerült elhelyezkednie. A fiatal nő az Airbnb-nél dolgozott a cég francia nyelvű divíziójában. Apja ekkorra már egészségi nehézségekkel küszködött.
Ming Ting Mancel szinte végig megőrizte hidegvérét a tárgyalás során. Akkor sem ingott meg, amikor a sógornője tanúskodott. Két esetben tört össze: amikor a férjéről kellett tanúskodnia, nem bírta könnyek nélkül. Arról beszélt, hogy a férje jó ember volt, és hogy az ő célja most már csak annyi, hogy tisztázza Emeric nevét a vádak alól. A másik említett alkalommal Catherine kollégái tettek tanúvallomást.
A felettese azt mondta a bíróságon, hogy Catherine felvillanyozta az egész irodát. Mindenkinek köszönt, mindig vidámnak tűnt, de egy kicsit félénk volt – jellemezte a nőt Léo Berteaux. Catherine a LinkedInt leszámítva nem volt fenn sehol a közösségi médiában. A főnöke aggódott is, amikor a nyaralás után a nő nem jelent meg a munkahelyén, ezért felvette a kapcsolatot az izlandi rendőrséggel. Arról is beszélt, hogy a nyaralás előtti utolsó napján nem vitte magával haza sem a laptopját, sem a belépőkártyáit. Ez arra utal, hogy talán mégis tudhatta, hogy már nem tér vissza, ahogy az is, hogy egyeseknek ajándékot adott, mielőtt elbúcsúzott volna.
Catherine főnökének vallomása alatt Mancel némán sírdogált. De amikor a bíró megkérdezte, hogy elbúcsúzott-e lányától, vagy vigasztalta-e őt utolsó pillanataiban, az Irish Times szerint feltűnően közömbösen válaszolt. Közölte, hogy erre nem volt szükség, mivel elegendő volt nekik a tudat, hogy együtt távoznak az élők sorából.
A nőt végül bűnösnek találták, és 12 év börtönbüntetésre ítélték, négy évvel kevesebbre, mint amit az ügyészség kért. A védőügyvéd, Ómar Örn Bjarnþórsson az izlandi lapoknak azt mondta, hogy Mancel csalódott az ítélet miatt, kevesebbre számított, és fellebbezni akar.
Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.