Erdoğan legfontosabb kihívója új politikai párthoz csatlakozik
Kilép a Köztársasági Néppártból és a nemrég alapított Új Párt nevű új pártban folytatja a politizálást Ekrem İmamoğlu, Isztambul polgármestere – jelentette be egy Instagram-posztban. İmamoğlu minden támogatóját arra kérte, hogy kövessék az új politikai szervezetükbe.
Törökországot több mint húsz éve irányítja Recep Tayyip Erdoğan és az általa vezetett Igazság és Fejlődés Pártja. A korábban demokratikusan működő országban évről évre egyre diktatórikusabb eszközökhöz nyúlnak: mostanában már százával veszik őrizetbe az ellenzéki politikusokat, aktivistákat és újságírókat.
A következő elnökválasztást 2028-ban tartanák, az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) azonban már tavaly Ekrem İmamoğlut, Isztambul főpolgármesterét nevezte meg jelöltjének. A bejelentés után nem sokkal a rendőrség előállította İmamoğlut, aki korrupcióval vádoltak meg, és akire nemrég az ügyészség 2353 év börtönbüntetést kért.
İmamoğlu azóta is börtönben van, az elmúlt hetekben azonban pártja, a CHP kettészakadt, miután egy bíróság egy döntésével eltávolította tisztségéből Özgür Özelt, a párt elnökét. Helyére Kemal Kılıçdaroğlut, a párt korábbi elnökét és 2023-as elnökjelöltjét helyezték.
Özel ezután 90 képviselőtársával kilépett a CHP-ból, megalapítva az Új Párt (Yeni Parti) nevű pártjukat. Vannak olyan közvélemény-kutatások, amelyek szerint ez ma már a legnépszerűbb párt Törökországban, amely akár 6-8 százalékkal is vezethet a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja előtt. A CHP ezek szerint a közvélemény-kutatások szerint csak 3-5 százalékon áll.
Az Új Párt megalakulása után kérdés volt, hogy a CHP elnökjelöltje és egyik legnépszerűbb politikusa, Ekrem İmamoğlu mit lép. Az isztambuli főpolgármester – a CHP-nál elért elnökjelöltségét feladva – most csatlakozott az Új Párthoz.