Simlis ügyletek és egy intergalaktikus űrharcos vethet véget Nigel Farage miniszterelnöki álmainak

Csütörtökön a megállíthatatlan erő a mozdíthatatlan tárggyal csap össze a csendes délkelet-angliai tengerparti városkában, Clactonben. Ez lesz a brit politika Batman vs. Supermanje, vagy éppen Godzilla vs. Kongja. Nigel Farage – a brexit atyja, a legnépszerűbb brit jobboldali párt vezetője és miniszterelnök-aspiráns – ugyanis a saját bevallása szerint a Sigma IX bolygóról származó intergalaktikus űrharcossal, Kukaarc Gróffal (Count Binface) mérkőzik meg a térség parlamenti képviselői székéért. Na meg 32 további halálosan komoly jelölttel, köztük a Hivatalos Őrjöngő Bolond Szörnypárt három politikusával.
A bevándorlásellenes Reform UK vezetője maga kezdeményezett időközi választást saját választókerületében, miután kritikák és vizsgálatok kereszttüzébe került a párt és személye körüli gyanús pénzügyek miatt. Az ügyekben a pénzmosás és az illegális kampányfinanszírozás gyanúja is felmerült. Farage húzása azonban nem jött be. Még akkor sem, ha csütörtökön végül magabiztos győzelmet arat.
A zavaros pénzügyekről nem tudta elterelni a figyelmet, az ellene folyó parlamenti vizsgálat alól így sem tud kibújni, és a Keir Starmer miniszterelnök lemondása, majd pedig Andy Burnham beiktatása után megtáltosodó Munkáspárt vitorlájából sem sikerült kifognia a szelet. A csütörtöki nap ráadásul Farage akarata ellenére nem arról fog szólni, hogy a Reform UK vezetőjeként erőt demonstrál-e a Munkáspárt és a Konzervatívok ellen, hanem hogy vajon hány százalékot ér el ellene a viccjelölt Kukaarc Gróf.
Dől a lé
Clacton utcáin sétálgatva a laikus látogatónak nem feltétlenül tűnhetett fel, hogy napokon belül választás lesz a városban. A belvárosban nemigen lehetett látni se plakátokat, se aktivistákat a választás előtti héten, amikor ott jártunk.
Normál esetben 2029-ben lenne csak a következő parlamenti választás az Egyesült Királyságban, azonban Farage júliusban szimbolikusan lemondott mandátumáról, hogy reményei szerint választókerületének szavazói időközi választáson erősítsék őt meg pozíciójában. Tette mindezt azután, hogy az elmúlt hónapokban újabb és újabb cikkek jelentek meg a személyéhez, illetve a Reform UK-hez köthető gyanús pénzmozgásokról, ami miatt két vizsgálat is indult ellene a parlamentben és a rendőrség is nyomozni kezdett.
A Guardian április végén írta meg, hogy Farage 2024-ben ötmillió fontot (kb. 2 milliárd forintnak megfelelő összeget) kapott Christopher Harborne kriptomilliárdostól „ajándékba”. Bár korábban azt mondta, nem fog elindulni képviselőként a 2024. júliusi brit országgyűlési választáson, az ötmillió fontos ajándék után meggondolta magát, és meg is választották képviselőnek. A nagy összegű adományt nem jelezte a parlament felé, képviselőként viszont többször is lobbizott a kriptoszabályozások enyhítése mellett az elmúlt években.

A brit törvények szerint az országgyűlési képviselőknek nyilvánosságra kell hozniuk minden nagyobb összegű adományt és ajándékot, melyet hivatali idejük alatt, illetve a megválasztásuk előtti 12 hónapban kaptak politikai tevékenységeik finanszírozására. Farage azzal védekezett, hogy ő 2021-ben visszavonult a politikától, és amikor megkapta az ötmillió fontos adományt, egyszerű műsorvezetőként illetve influenszerként tevékenykedett, az pedig nem volt tervben, hogy visszatér a politikába. Farage szerint így ő nem politikusként kapta a pénzt, úgyhogy emiatt nem is kellett volna bejelentenie.
Farage azt nyilatkozta, hogy Harborne nem kért semmit az adományért cserébe, amire neki viszont szüksége volt, hogy finanszírozni tudja a saját személyi védelmét, melyre élete végéig szüksége van a sok fenyegetés miatt.
Augusztus elején azonban a Sunday Times leleplezte, hogy bár Farage másfél hónappal a 2024-es választás előtt még határozottan kijelentette, hogy nem fog elindulni, az elmúlt hónapokban pedig arra hivatkozott, hogy az utolsó pillanatban, a több milliárd forint értékű adománytól függetlenül gondolta meg magát, visszatérése a politikába és a Reform UK élére már hónapokkal előtte le volt zsírozva.
A lap szerint Farage már 2024 március-áprilisa környékén alkut kötött a párt irányítását 2021 után átvevő Richard Tice-szal, hogy az üzletember félreáll az útjából, cserébe a párt visszafizeti neki a több mint 460 millió forintnyi kölcsönt, amit a szervezet Tice egyik cégétől kapott 2020 és 2023 között.
Az ügyletben ráadásul a Sunday Times szerint központi szerepet játszott Farage egyik közeli bizalmasa, egy George Cottrell nevű brit arisztokrata. A Montenegróban élő 32 éves kriptovaluta-befektetőt és szerencsejátékost tíz évvel ezelőtt pénzmosás, átutalási csalás, zsarolás és kényszerítés elkövetésére irányuló összeesküvés vádjával ítéltek el az Egyesült Államokban. Cottrell nyolc hónap után, egy vádalkut követően szabadult a börtönből.
A Guardian szerint Cottrell az anyján keresztül csaknem 650 millió forintnyi összeget juttatott el Tice-hoz és a párthoz 2024 május-júniusa során, valamint Farage tőle is kapott pénzt és szolgáltatásokat (például lakást és testőröket) az elmúlt években, melyeket szintén nem vallott be a parlament előtt.
A gyanús pénzmozgások miatt a brit parlament és a rendőrség is nyomozást indított, a parlamenti vizsgálatot azonban az időközi választás kiírásakor fel kellett függeszteni. A brit országgyűlés ugyanis csak hivatalban levő képviselőket vizsgálhat, Farage pedig lemondott képviselői székéről annak érdekében, hogy időközi választást lehessen kiírni a körzetében.
Az átlagemberek gondjait megértő milliárdos politikus
A júliusi sajtótájékoztatón, melyen bejelentette, hogy időközi választást kér maga ellen, Farage arról beszélt, hogy az elmúlt tíz évben valóban meggazdagodott, azonban nem tett semmi illegálisat. „A pénzkeresés nem bűn” – jelentette ki. „Azt kérdezném, nem olyan vezetőket akarunk, akik tudják, hogyan kell növelni a vagyont?”
Farage clactoni szavazói továbbra is a pártját fogják, és látszólag hidegen hagyták őket a politikus furcsa pénzügyei. A szociális munkásként dolgozó James a Telexnek azt mondta, Farage azon kevés politikusok egyike, aki megérti az átlagemberek problémáit.
„Vele ellentétben a többi politikus csak a pénz miatt politizál” – jelentette ki. Amikor rákérdeztem a Sunday Times és a Guardian állításaira, a 44 éves clactoni lakos arról beszélt, hogy jelentéktelenek a Farage elleni gyanúsítgatások, és amúgy is sok álhír kering a sajtóban.

„Mindent megtesznek, hogy megpróbálják őt besározni” – panaszkodott a 74 éves Linda, aki már hetekkel a választás napja előtt leszavazott Farage-ra levélben. A korábban telexkezelőként dolgozó nyugdíjas szerint Farage az egyetlen, aki helyre tudja hozni az országot, és szembe mer szállni a La Manche csatornán keresztül érkező illegális bevándorlókkal, akik hatalmas pénzügyi terhet rónak az országra.
Clacton az Egyesült Királyság egyik legjobboldalibb választókerületének számít. Lakosainak 70 százaléka szavazott a kilépésre az Európai Unióból 2016-ban, a jobboldali pártok összesített szavazataránya pedig még ennél is magasabb volt az elmúlt évtized választásain.
Farage azonban nem ezért számít a csütörtöki voksolás toronymagas esélyesének, hanem azért, mert gyakorlatilag az összes brit párt úgy döntött, hogy bojkottálja a választást. A bal- és jobboldali pártok vezetői egyhangúlag jelentették ki, hogy szerintük Farage húzása átlátszó és elkeseredett próbálkozás arra, hogy elterelje a figyelmet a pénzügyeiről, és inkább kampányígéreteivel szerepelhessen a médiában.
Kétfarkú Űrlénypárt
Kihívói azonban így is akadtak Farage-nak szép számmal. Végül rekordszámú, 34 jelölt neve került fel a csaknem egy méter hosszú szavazólapra. A Reform UK vezetőjének kihívói közül Kukaarc Grófnak lehet a legjobb esélye arra, hogy jelentős számú szavazatot szerezzen.
Az intergalaktikus űrharcos egyebek mellett olyan ígéretekkel próbálja megnyerni a clactoni választókat, miszerint Farage-zsal ellentétben több időt fog tölteni Clactonben, mint Washingtonban, a szabálytalanul közlekedő biciklistákat büntetésül egykerekű biciklikre ülteti, besoroz a hadseregbe mindenkit, aki kihangosítva telefonozik a buszon, és államosítja Adele-t.

A kukafejű űrlény Vödörfej Nagyúr (Lord Buckethead), egy másik viccjelölt hagyományát folytatva 2019 óta indul a regnáló miniszterelnökök és fontosabb politikusok választókerületeiben, legutóbb az azóta miniszterelnökké avanzsáló Andy Burnham körzetének júniusi időközi választásán vett részt.
Eddig egyszer sem sikerült egy százaléknál jobb eredményt elérnie, ez a sorozat azonban most minden bizonnyal meg fog szakadni. A Survation közvélemény-kutató július végi felmérése szerint ugyanis Kukaarc Gróf 20 százalék körüli szavazatarányra számíthat csütörtökön Farage legerősebb kihívójaként.
A Reform UK vezetője azonban akkor sem lehet boldog, ha végül a szavazók több mint 70 százaléka rá voksol csütörtökön. Bár vélhetően azzal próbálja majd elhessegetni a pénzügyeit ért kritikákat, hogy a választók egyértelmű döntést hoztak az ügyben, a parlamenti vizsgálat alól nem fog tudni kibújni, az szeptembertől folytatódik. Ha pedig úgy ítélik meg, hogy valóban vétett a parlamenti szabályok ellen, hónapokon belül új időközi választás jöhet a választókerületben – igaz, ezen Farage ismét indulhat majd.
A politikus ráadásul komolyan vehető kihívók híján csak viccjelöltek ellen tud erőt demonstrálni csütörtökön. Pedig egy valós erődemonstrációra nagy szüksége lett volna a Reform UK-nek, a pénzügyi botrány ugyanis a lehető legrosszabbkor jött a pártnak.
A Reform 2025 áprilisa óta töretlenül és magabiztosan vezetett az országos felmérésekben, az elmúlt héten azonban az Andy Burnham hivatalba lépésével feltámadó Munkáspárt minden közvélemény-kutató szerint átvette a vezetést.
A kormánypárt május óta 10 százalékot hozott a Reformon az Ipsos felmérései szerint. Igaz, nem a jobboldalról pártoltak át a szavazók a baloldalra. Ehelyett az történt, hogy a pénzügyi botrány, illetve a Reform szélsőjobboldali kihívójaként feltűnt Restore Britain egyre jobban megosztja a brit jobboldali szavazókat, miközben Burnhamnek első miniszterelnöki heteiben úgy tűnik, sikerült visszacsábítania a Munkáspárttól az elmúlt másfél évben elpártolt baloldaliak egy részét.
A miniszterelnök-csere tehát egyelőre kifizetődőnek tűnik. Még a Reform-szavazó clactoniak is pozitívan nyilatkoztak róla. James arról beszélt, hogy Burnham eddig sokkal jobb, mint Starmer, akinek miniszterelnöksége „teljes katasztrófa” volt.
A férfi szerint elsőre úgy tűnik, hogy Farage-hoz hasonlóan Burnham is megérti az átlagemberek gondjait. Idős- és beteggondozóként különösen megérintette, hogy az új miniszterelnök milyen őszintén beszélt Alzheimer-kórtól szenvedő apjáról, akinek fogalma sincs arról, hogy a fiából miniszterelnök lett.