Látatlanban vett olcsón egy házat, aztán az történt, mint egy horrorfilmben: holttesteket talált benne

Edward Marchion jó befektetést remélt abban a négyszobás kertvárosi házban, amit a connecticuti Burlingtonban kínáltak árverésre. Jóval áron alul vette meg a házat, de az árverés előtt csak kívülről lehetett megnézni. Marchion tisztában volt vele, hogy valószínűleg nem kis összeget rá kell majd költeni, hogy helyrepofozza, de úgy állt hozzá, hogy valószínűleg így is jó vásárt csinált a liciten.
Hogy kártevőirtót, kertészt, és kőművest kell majd hívnia, az benne volt a pakliban, de az nem, hogy hullaszállítót és rendőrt is.
Marchion ugyanis három holttestet talált, amikor besétált a megvásárolt házba. Közülük kettőt már azonosítottak. Az egyik a ház előző tulajdonosa, a másik a fia. Az egyelőre nem világos, hogy pontosan hogyan haltak meg, ahogy az sem, hogy ki a harmadik halott. Közben pedig a Wall Street Journal szerint a hajmeresztő eset még csak nem is olyan egyedi az amerikai lakáspiacon.
Látatlanban vette meg
A connecticuti rendőrség átvizsgálta Marchion házát. Az egyik csontvázról kiderült, hogy az ötvenes éveiben járó Sally Anne Cashé. A másik holttest a nő fiáé, Brian Cashé, aki a megtalálásakor 23 év körül volt. Az orvos szakértő még nem állapította meg a haláluk okát, de a tisztviselők azt mondták az NBC-nek, hogy semmi gyanús vagy bűncselekményre utaló jel nem merült fel az ügyben.
A harmadik holttest személyazonosságának megállapításához még DNS-vizsgálatokat végeznek. Nem kizárt, hogy Cash férjéről lehet szó, tekintve, hogy ő a ház másik tulajdonosa, róla azonban azt sem tudni jelenleg, hogy él-e.
A burlingtoni házat Sally Cash és a férje 2019-ben vásárolta meg. A település festői környéken helyezkedik el. Önmagában a telek, amire a ház épült, legalább kétszer annyit ért, mint amennyi a Cashék által visszafizetendő jelzáloghitel fennmaradó összege volt. „Miért mondana le bárki erről?” – tette fel a kérdést a bíróság által a végrehajtási árverés felügyeletére kinevezett ügyvéd, Christopher Thogmartin. Ezért is volt különösen furcsa, amikor 2024 végén a család már nem fizette a havi 3000 dolláros törlesztőrészleteket. Fél év múlva a bank elindította a végrehajtást, és kilakoltatást kérvényezett. A bíróság szerint a család soha nem válaszolt az ellenük indítványozott kilakoltatási végzésre.
Mindez még nem meglepő, hiszen nem a Cash család lett volna az első, amely megpróbál elsunnyogni, vagy szőnyeg alá söpörni egy kilakoltatási végzést. Az amerikai törvények szerint ilyenkor addig nem is kötelesek beengedni senkit a házba, amíg azt meg nem veszik a fejük fölül. Ugyanakkor amikor Thogmartin 2026 májusában elment a házhoz, azt már teljesen körbenőtte a növényzet. Joggal következtetett rá, hogy a lakók leléptek. Éppen ezért a következő lépés az lett volna, hogy egy lakatossal kicserélteti a zárat, és így meg tudta volna mutatni az érdeklődőknek az ingatlant belülről is.
Csakhogy amikor két héttel később visszament, az ajtóra „Belépni tilos!” és „A tulajdonos által lakott terület” táblákat helyezett ki valaki. Ezek miatt továbbra sem nyittathatta ki a házat. Ugyanebben az időszakban megszólalt a tűzriasztó is a házban, ám a kiérkező tűzoltók semmi jelét nem találták füstnek, vagy tűznek. Mivel nem tudtak volna bemenni a házba anélkül, hogy kárt okoztak volna a zárban, ezért nem nyithatták ki az ajtót.
Június 8-án ettől függetlenül megtartották az árverést a helyszínen. Természetesen az ilyen esetekben, amikor nem lehet megtekinteni a házat, alacsonyabb lesz az ár. Hatkörnyi licit után Marchiont hirdették ki győztesnek. 525 ezer dollárt (kb. 167 millió forint) ajánlott Cashék házáért, ami látszólag jó üzlet egy 650 ezer dollár értékű ingatlanért az ország egyik legdrágább ingatlanpiacán – írta a Wall Street Journal. Aztán jött a kellemetlen meglepetés, amikor végre beléphetett a házába.
Marchion most érthető okokból azt kérte a bíróságtól, hogy egyelőre ne véglegesítsék a tranzakciót. Ezzel egy időben a tűzoltóság ellenőrizte a lakást, hogy nem szén-monoxid-mérgezés okozhatta-e esetleg a haláleseteket, de nem találtak semmilyen szivárgást. Persze a halálesetek feltételezett időpontja óta két év is eltelhetett.
Az NBC szerint a szomszédok észrevették, hogy a család nem nagyon mozgolódott az utóbbi időben a ház körül. Egyébként sem voltak túl aktívak a településen, ahol pedig a legtöbben jól ismerték egymást. Volt, aki ennek ellenére át is kopogott Cashékhez, mert látta, hogy nincs letakarítva a hó a kocsibeállóról, de senki nem nyitott ajtót. Ilyen esetekben lehetőség van rá, hogy a szomszédok „jólléti ellenőrzést” kérjenek a hatóságoktól, ez azt jelenti, hogy egy rendőr kimegy a házba, hogy megnézze, minden rendben van-e a lakókkal.
A régóta Burlingtonban élő Matt Turner azt mondta a WSJ-nek, hogy még mindig nem tudja elhinni, hogy senki sem nézte meg a házat, mielőtt eladták. „Azt gondolnád, hogy valaki csak bemenne előtte a házba, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nincsenek bent holttestek.”
Egyre több az árverés
Az eset nem egyedi, mondta egy ingatlanbefektető a Wall Street Journalnek. Kenny Olson régóta ingatlanügynökként dolgozik a massachusettsi Foxborough-ban. Hetente több árverésre is elmegy, ahol lepukkant házakat vesz meg áron alul. Miután helyrehozza őket, profittal továbbadja az ingatlanokat. Közben azonban elég sok munka van az ingatlanokkal, sok szemetet kell kitakarítani, és a felújítás is elengedhetetlen.
Olson többször is talált otthagyott kisállatokat a házakban. De volt már olyan is, hogy szexuális eszközök vagy marihuánaültetvény maradt a megvett házban. Nem ritka az sem, hogy illegális házfoglalókat kell kihajtani a területről. Az emberi maradványok felfedezése sem példa nélküli: 37 éves pályafutása alatt Olson kétszer is talált holttestet az általa megvásárolt házban.
Nemrég ugyanígy járt egy texasi házvásárló is, aki az ingatlan korábbi tulajdonosának holttestére bukkant. Az Addison városában élő 69 éves nő 9 hónappal azelőtt halhatott meg, hogy elárverezték volna a házát. Természetes halált halt, de senki sem kereste. Az eset miatt a város vezetése elindított egy programot, amely arra ösztönzi a lakosokat, hogy kérjenek rendőrségi ellenőrzést az idős, beteg szomszédaik érdekében. A rendőrség arra is kérte a postai dolgozókat, hogy jelentsék be, ha levelekkel teli postaládákkal találkoznak.
Az ilyen esetek pusztán azért is gyakoribbá válhatnak az Egyesült Államokban, mert növekszik az árverések száma: a lap által idézett adatok szerint 2020 óta 34 százalékkal nőtt, de ez még mindig kevesebb, mint a 2019-es vagy a 2008-as adat. A kereslet is nagy az ilyen ingatlanokra, hiszen a még mindig drága ingatlanpiacon jó üzletnek tűnhetnek az elhagyatott lakások. Thogmartin szerint a koronavírus idején a befektetők még arra sem vették a fáradságot, hogy megnézzék, milyen házra licitálnak, ma viszont annyi az érdeklődő, hogy személyesen is elmennek az árverésekre.