Kettészakadt a legnagyobb jobboldali lengyel párt, a PiS, Orbán szövetségese

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Két részre szakadt a legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS), miután több mint 30 parlamenti képviselő távozott a pártból belső viták miatt – írja az MTI Jaroslaw Kaczyński pártelnök közleménye alapján.

A képviselők azért hagyták ott a pártot, mert csütörtök éjfélkor lejárt a pártvezetés által kiadott ultimátum, ami szerint a párt tagjainak nyilatkozatot kellett aláírniuk arról, hogy nem tagjai semmilyen más külső szervezetnek, máskülönben azonnal kizárják őket.

Az ultimátum hátterében az áll, hogy Mateusz Morawiecki, a PiS alelnöke, korábbi kormányfő áprilisban új szervezetet alapított Fejlődés Plusz néven azzal a céllal, hogy megszerezze a jelenlegi jobboldali politikai oldal – azaz a Jog és Igazságosság párt, valamint a szélsőjobboldali Konföderáció és az ultranacionalista Lengyel Korona Konföderációja – tevékenységével elégedetlen választók támogatását. A PiS-t irányító Jaroslaw Kaczyński ugyanakkor a legnagyobb lengyel ellenzéki párt létezését fenyegető lépésként értékelte Morawiecki kezdeményezését a 2027-es parlamenti választás előtt, és az új szervezet életre hívását az ellenzék felaprózását célzó, előre eltervezett összeesküvésnek nevezte.

„A jelenlegi helyzetben nem tudunk másképp tekinteni az új szervezetre, mint a párt megosztására irányuló terv részként” – jelentette ki pénteken Kaczyński újságírók előtt. Azt is mondta, hogy a háttérben zajló tárgyalásokon igyekeztek a Morawiecki vezette csoportnak jelentős engedményeket tenni, már nem ragaszkodtak volna a Fejlődés Plusz teljes feloszlatásához, csak annyit kértek, hogy a szervezet a választásokig függessze fel a tevékenységét, de erre sem voltak hajlandók.

A Guardian szerint Morawiecki azt mondta, hogy az utolsó pillanatig mindent megtettek, hogy egyben tartsák a pártot, amit szeretett volna a fiatalabb jobbközép szavazók és vállalkozók felé pozícionálni. A volt miniszterelnök szerint kialakult Kaczyński körül egy összeesküvői kör, akik az ultimátum felé terelték a pártelnököt. Morawiecki közölte, hogy 40 parlamenti képviselő, három EP-képviselő és egy szenátor hagyja ott a pártot.

Kisebbséghez vezethet

Jaroslaw Kaczyński a PiS-ből pénteken távozó képviselők pontos számát nem tudta megmondani, illetve nyitva hagyta azt a kérdést is, hogy Mateusz Morawiecki a távozók között van-e.

A 2023 októbere óta ellenzékben politizáló PiS belső vitáinak része volt az is, hogy a pártelnök márciusban a keményvonalas jobboldalinak tartott Przemyslaw Czarneket választotta a párt miniszterelnök-jelöltjének a 2027-es választásra, abban bízva, hogy ezzel szavazókat csábíthat át jobboldali radikális pártoktól. Morawiecki nem értett egyet a kormányfőjelölt személyével, és a Fejlődés Plusz megalapításakor azzal érvelt, hogy a PiS-nek inkább újra egy nagy jobbközép pártként kellene pozícionálnia magát.

A PiS a legutóbbi választás óta ellenzékben van, de mivel egy koalíciótól kapott ki, még mindig a legnagyobb párt a lengyel parlamentben. Ezt azonban a több tucat képviselő távozása megváltoztathatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!