Az ír rendőrség „rendkívül jelentős” robbanószert talált az Ír-Észak-Ír határ közelében, Carrickmacrossnál – írja a BBC. Az autót, amiben egy 20-as éveiben járó nő és egy 40-es éveiben járó férfi a katonai robbanóanyagot szállította, szerdán állították meg egy kifejzetten republikánusokat célzó ellenőrzés során. Azóta a nőt és a férfit is letartóztatták.
A rendőrség szerint a robbanószer katonai robbanóanyagból, egy detonátorból és egy tápegységből állt, és azt gyanítják, hogy autóbombaként akarták bevetni Észak-Írországban. A szerkezet nem darabokban volt, már összeszerelve szállították.
Justin Kelly országos rendőrfőkapitány szerint nagyon kevesen maradtak, akik még mindig nem értenek egyet a nagypénteki megállapodással, így egy darabig még foglalkozniuk kell velük. Megjegyezte, hogy az akciót a hírszerzés is támogatta, így már tudták, hogy kit és mikor kell keresniük.
Észak-Írország konfliktusos évtizedeinek az 1998-as nagypénteki egyezmény vetett véget, és az ír republikánusok, az IRA 2005-ben hivatalosan is felhagyott az erőszakos akciókkal. Azonban az 1980-as, '90-es és 2000-es években több csoport is kivált a szervezetből, és ezek közül néhány a mai napig aktív valamilyen formában. Bár sokkal kisebbek, mint az IRA volt, sokkal fejlettebb katonai eszközökhöz férnek hozzá, így továbbra is veszélyesek.
Cikkünkben javítottuk Justin Kelly titulusát.