Azzal vádolják, hogy halálra késelte a lányt, a maradványok szagát pedig 11 légfrissítővel próbálta elfedni

Közel egy évvel ezelőtt, 2025 szeptemberében egy Los Angeles-i parkoló őrei kihívták a rendőrséget, mivel az egyik náluk álló Tesla körül iszonyatos szag terjengett. A kocsi a D4vd művésznevű, feltörekvő énekes tulajdonában állt, néhány hete vontatták a telepre, miután heteken át tilosban parkolt. A kocsit felnyitva a hatóságok borzalmas látvánnyal szembesültek: egy részben feldarabolt, oszló holttest volt a csomagtartóban.
A Teslában megtalált 14 éves Celeste Rivas Hernandez maradványairól készült képeket szerdán mutatták be a Los Angeles-i bíróság előzetes meghallgatásán. A gyilkossággal és szexuális zaklatással vádolt D4vd plexi mögül figyelte az eseményeket. A rendőrség az elmúlt egy évben a lehető legsúlyosabb dolgokat derítette ki a most 21 éves sztár és a serdülő lány kapcsolatáról.
Az eddig bemutatott bizonyítékok arra utalnak, hogy a zenész egyedül követhette el a gyilkosságot, és az eltussolásában sem segített neki senki. Ő azonban ártatlannak vallja magát.
13 éves korától groomingolta a lányt
D4vd, rendes nevén David Anthony Burke ügyéről a lány holttestének megtalálása után nem sokkal már írtunk. Akkor Burke-öt a rendőrség még nem tartóztatta le, de egyértelműnek tűnt, hogy nagyon súlyos bűncselekményekért vonhatják felelősségre.
Burke-ről azt érdemes tudni, hogy tipikus Z generációs zenész, aki főleg az interneten futott be. Eleinte influenszerkedéssel próbálkozott, videojátékokat streamelt, de aztán rákapott a dalszerzésre, ami be is jött neki. 2022–2023 körül lett igazán ismert, amikor két dalát is felkapták TikTokon. A Here With Me és a Romantic Homicide című dalai világsikerré váltak, és 2025-re már másfél milliárd feletti lejátszásnál jártak a Spotifyon. A Romantic Homicide (vagyis Romantikus gyilkosság) című slágere utólag már sötét ómennek tűnik. Nem mellesleg D4vd dalainak többsége szerelmi drámákról, időnként bántalmazó kapcsolatra utaló jelenetekről szólt.
Burke és az áldozata, Celeste Rivas Hernandez az interneten ismerkedtek meg, amikor a lány még csak 11-12 éves volt. 13 évesen szökött el először otthonról, már előtte azt mondta az ismerőseinek, hogy egy David nevű zenésszel jár, akit online ismert meg. Néhány hét elteltével hazatelefonált, családja pedig értesítette a rendőrséget.
Kinyomozták, hogy Burke telefonjáról intézte a hívást, és fel is keresték a férfit, aki hazudott nekik. Azt állította, hogy csak egyszer találkozott Celeste-tel, és nem tudta, hány éves. A házát is átkutatták, de nem találták meg nála a lányt. Két nappal később Celeste hazament a családjához. A szülei hiába vették el a telefonját, később Burke lefizette a lány egyik osztálytársát, hogy ezer dollárért adjon neki át egy másik telefont. Így tovább tarthatták a kapcsolatot.
A lány 2024 telétől kezdve többször is megszökött, és szakaszosan a nála 6 évvel idősebb nagykorú énekessel élt. Közben családja plakátokat rakott ki a környéken, az édesanyja a Facebookon is több posztban kérte a lányát, hogy jöjjön haza. Celeste Rivas Hernandez egy idő után általában hazatért. A sorozatos eltűnéseit a tágabb környezete és a rendőrség se vette már komolyan, mivel egyértelmű volt, hogy saját akaratából szökött meg. 2025 elején viszont végleg felszívódott.
Az érintett időszakban Burke és a lány nem is igyekeztek eltitkolni a kapcsolatukat. Több fotón és élő közvetítésekben is együtt szerepeltek, de a tinédzser D4vd koncertjeinek backstage-ében is felbukkant. Ilyenkor szemüvegben, kapucniban jelent meg, a képeken pedig nem volt egyértelműen felismerhető. Burke környezete azt vallotta, hogy azt hitték, Celeste Rivas Hernandez 19 éves, a TMZ szerint a lány hamis személyit használt. Közös tetoválásuk is volt a zenésszel: egy „Shhh” felirat volt a mutatóujjukon, ami egyértelműen titkos kapcsolatukra utalt. A viszonyuk már önmagában törvénytelen volt, ugyanis Kalifornia államban, ahol mindketten éltek, a beleegyezési korhatár 18 év.
A holttest felfedezése után Burke-öt még fél éven át nem tartóztatta le a rendőrség, sőt, egy ideig azt is fenntartották, hogy a lány talán nem gyilkosság áldozata lett – bár a holttestét ebben az esetben is megpróbálták eltüntetni. Ezen eléggé felháborodott az internetes közönség, tekintve, hogy minden egy irányba mutatott: D4vd behálózta a kislányt, akit aztán megölt, a holttesttől pedig próbált megszabadulni.
Viszont a hatóságoknak időre volt szükségük, hogy megállapítsák, mikor és hogyan halt meg Celeste Rivas Hernandez, közben pedig valószínűleg el akarták kerülni, hogy a zenész megszökjön a vádemelés elől. Végül Burke-öt 2026 áprilisában tartóztatták le. Akkorra már megdönthetetlen bizonyítékok voltak a rendőrség kezében, amelyeket apránként be is mutattak.
Minden nyom rá utal
Az elmúlt hónapokban a bírósági beadványokból már kiderült, hogy a két fél között Celeste Rivas Hernandez 13 éves kora óta szexuális kapcsolat állhatott fenn. A hatóságok szexuális kapcsolatra, terhességre, abortuszra és esemény utáni tablettára utaló üzeneteket, valamint fotókat is találtak Burke telefonján. Ezzel párhuzamosan pedig lekérték az Apple-től a lány tevékenységét. A sajtó szerint a férfi telefonján és eszközein „gyermekpornográf” anyagokat is találtak, amelyek bizonyítják a Celeste Rivas Hernandez ellen elkövetett szexuális visszaéléseket.

Nem volt egyszerű kideríteni, hogy a lány pontosan mikor és hogyan halhatott meg, mert a holttest olyan szörnyű állapotban volt. Azt feltételezték, hogy valamikor 2025 tavaszán következett be a halála. Ekkorra a két fél kapcsolata megromlott, erről tanúskodtak az üzenetváltásaik is. A lány többször is kifejezte, hogy többet akar annál, hogy „csak szexeljenek és lógjanak”. Később féltékeny volt Burke-re, amiért más nőkkel is együtt volt, és amiért „beetette őt, hogy közös jövőjük van”.
A lány 2025 tavaszán egy vita hevében megfenyegette a férfit, hogy felfedi a nyilvánosság előtt, hogy egy kiskorúval volt szexuális kapcsolata, és ezzel tönkreteszi a több millió dolláros karrierjét. D4vd első albuma éppen abban a hónapban jelent volna meg, és ekkoriban rendkívül jövedelmező reklámszerződéseket is kötött. Épp a küszöbén állt annak, hogy valódi világsztár legyen.
A vád szerint 2025. április 23-án, egy nappal azután, hogy összevesztek a lány fenyegetőzése miatt, Burke egy Ubert küldött érte, majd megérkezése után „halálra késelte az áldozatot”.
Erre utal, hogy amint odaért D4vd otthonába, elnémult Celeste Rivas Hernandez telefonja. A testet vizsgáló orvosszakértő szerint két késszúrással ölték meg a lányt, aki belső vérzésbe halt bele. A vád szerint Burke ezt végignézte, majd alibiként üzeneteket küldött neki, mintha nem tudná, hogy hol van. Egy-két napig még hívogatta is, de aztán teljesen felhagyott a keresésével. A gyilkosság után egy nappal megszabadult a lány dolgaitól, majd albumbemutató bulit tartott.
Egy héttel később Burke láncfűrészt, ásót, hullazsákot és egy felfújható medencét is vásárolt az Amazonon. Ezeket mind álnévre rendelte meg, de nem túl elővigyázatos módon a saját címére szállíttatta ki. A rendőrség szerint egy kék felfújható medencébe rakta a holttestet, amit egy láncfűrésszel darabolt fel. A lány testének egy részét a hullazsákba gyömöszölte, a végtagjait pedig egy szemeteszsákba tette be.
A bal kezéről levágta a lány gyűrűs- és mutatóujját, ezek azóta se kerültek elő. Az egyiken a közös „Shhh” tetoválás szerepelt, a másik ujjára a David név volt rátetoválva. Valószínűleg azért vágta le őket, hogy nehezebben lehessen azonosítani. Celeste Rivas Hernandez eredeti személyi igazolványától is megszabadult. Januárban találták meg a papírokat egy olyan területen, ahol az énekes kétszer is járt a gyilkosság utáni hetekben.
A daraboláshoz használt eszközöket 2025 őszén találta meg a rendőrség, amikor házkutatást tartottak Burke házában. A garázsban feküdt a medence is, amin több vágás nyoma látszott. Az anyag kék darabkáit a halottkémek megtalálták a holttesten is. A házban sikerült vérmintákat, és egyéb terhelő bizonyítékokat is lefoglalni.
Tekintve, hogy több hónap telt el a gyilkosság és a test megtalálása közt, az ügy kipattanásakor többen arról spekuláltak, hogy a maradványokat egy ideig esetleg hűtve tárolhatták valahol, és csak később kerültek a kocsiba. A mostani vádirat szerint viszont D4vd a darabolást követően nem sokkal a maradványokat berakta a Teslája csomagtartójába. Korábban az sem volt kizárható, hogy valaki esetleg segített a férfinak, de az ügy mostani állása alapján Burke az egyetlen gyanúsított.
Igaz, meglepő, hogy az ismerőseinek hónapokon át nem tűnt fel, hogy megölt valakit. Ha a környezetéből néhányan észrevették a szagot a házban, D4vd elhessegette a gyanút. A Teslában is legalább 11 légfrissítőt találtak az utastérben és a csomagtartóban. Nem kizárt, hogy a házban is hasonló eszközökkel próbálta meg elkendőzni a szagot.
A Tesláját a házától egy sarokra parkolta le 2025 júliusának végén, mielőtt elindult volna koncertkörútjára. A vádirat szerint ő volt az utolsó, aki vezette a kocsit. Mivel azonban a jármű elhagyatottnak tűnt, szeptemberben a Los Angeles-i közterület-felügyeleti szerv elvontatta a telephelyére. Itt egy hét után arra lettek figyelmesek, hogy iszonyatos szag terjeng az autó körül, és legyek repkednek körülötte. Így találták meg végül a holttestet a csomagtartóban.
Napokig eltarthat az előzetes meghallgatás
Burke-öt tavasszal tartóztatták le. Időközben mindkét ingatlanát az anyja nevére íratta, és felbérelte az egyik legismertebb hollywoodi sztárügyvédet, aki korábban Harvey Weinsteint is védte. A férfit kiskorú elleni többszörös szexuális zaklatással, előre eltervezett gyilkossággal és holttest megcsonkításával vádolják, de ő ártatlannak vallotta magát. Az előzetes meghallgatását többször is elnapolták, majd végül júliusra tűzték ki. Ezen az ügyészeknek prezentálnia kell a rendelkezésre álló bizonyítékok egy részét és a vádiratot, hogy a bíróság megalapozottnak lássa a vádat, és esküdtszékkel induljon el a tárgyalás.

Már ezt a meghallgatást is hatalmas médiaérdeklődés övezte, így sorsolni kellett a regisztráltak közt, hogy ki ülhet be a tárgyalóterembe. Tulajdonképpen már most mindenki úgy kezeli az eseményeket, mintha a tényleges tárgyalás zajlana. A vád mindent bevetni látszik: az első napon bemutatták azokat a fotókat, amelyeket a lány maradványairól készítettek a rendőrök. A BBC szerint a fejéről, törzséről és végtagjairól készült képeket is bemutatták, de alig volt felismerhető, hogy mi szerepelt rajtuk, annyira rossz állapotban volt a holttest. Ez volt az első alkalom, hogy a bizonyítékokat és a fényképeket nyilvánosan bemutatták a bíróságon. A lány szülei is most láthatták először ezeket.
Emellett a vád beidézett három tanút, köztük két nyomozót, és Burke könyvelőjét is. Ő a férfi pénzügyi sikereiről számolt be, például arról, hogy 2023-tól kezdve kb. 10 millió dollárt keresett a slágereivel. Ezzel az ügyészek igyekeztek megalapozni az indítékot, miszerint a millió dolláros üzleteit féltve ölhette meg a lányt.
Az elhangzottakat Burke állítólag közönyösen hallgatta, mind az első, mind a második napon. Más beszámolók szerint udvarias volt, és halvány mosollyal köszönt a bírónak a meghallgatás kezdetén. Nem reagált, amikor bemutatták az áldozat maradványairól készült képeket.
Az előzetes meghallgatás akár öt napig is eltarthat. A védelem egyelőre fenntartja, hogy Burke ártatlan. „Az ügy tényleges bizonyítékai azt mutatják, hogy David Burke nem ölte meg Celeste Rivas Hernandezt, és nem ő a felelős a haláláért. Határozottan védjük David ártatlanságát” – mondta áprilisban a védelmet irányító Blair Berk. Azt azonban egyelőre nem vázolták fel, hogy akkor mégis ki ölte meg a lányt.
Egyes tudósítók szerint az első keresztkérdéseik alapján arra készülnek, hogy aláássák a hatóságok precizitását, megpróbálják elhitetni, hogy nem jól vették fel vagy tárolták a bizonyítékokat. Ha bűnösnek találják, Burke-öt akár halálra is ítélhetik. Az ügyészek még nem közölték, hogy a halálbüntetés kiszabását kérik-e majd, vagy csak tényleges életfogytiglani büntetést.