Németországban már nem csak bűnelkövető afgánokat toloncolhatnak ki

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Kiszélesítették a német hatóságok a kitoloncolható afgánok körét, így ez a lehetőség már nem csak a bűnelkövetőkre terjed ki – írja Roman Poseck, Hessen tartomány belügyminiszterének közleménye alapján az MTI.

A hesseni belügyminisztérium vonatkozó rendelete szerint a német szövetségi rendőrségtől kapták azt a tájékoztatást, hogy eltörölték az afgán állampolgárokra eddig vonatkozó korlátozásokat, amik alapján a bűnelkövetőknek és másokat veszélyeztetőnek minősülő személyeket állíthattak elő azonosítás céljából.

Hessen ugyan továbbra is a bűnelkövetők és a veszélyt jelentő személyek kiutasítására fog összpontosítani, „azonban az ezen túlmutató lehetőségeket is ki fogja használni”.

Az említett azonosítási célú előállítás a gyakorlatban a kiutasítások előkészítését szolgálja. Az afganisztáni tálib kormány képviselőivel együttműködve a német hatóságok megpróbálják tisztázni a kiutasításra kötelezettek személyazonosságát, és szükség esetén kiállítják az utazási okmányokat. Az új hesseni rendelet szerint már csak kevés kivétel van az eljárás alól, Poseck jelzése szerint azonban a legfontosabb kiválasztási kritériumok változatlanok maradtak: a kiutasításra váró személynek férfinak, nagykorúnak, egyedülállónak kell lennie, és végrehajtható kiutasítási kötelezettségnek kell lennie vele szemben.

Poseck hangsúlyozta, hogy akit kiutazásra köteleztek, annak el kell hagynia az országot. „A kiutazási kötelezettség is csak egy hosszú, a jogállamisági elveknek megfelelő eljárás végén keletkezik” – magyarázta a kereszténydemokrata politikus.

Az afgán vezetéssel való együttműködést több bírálat is érte, Friedrich Merz kancellár azonban visszautasította ezeket. Alexander Dobrindt szövetségi belügyminiszter hétfőn megerősítette, hogy szorgalmazni fogja a kitoloncolásokat más országok mellett Afganisztánba is.

A Menekültügyi Tanács nevű hesseni jogvédő szervezet aggodalmát fejezte ki a kitoloncolható afgánok körének kiszélesítése miatt.

„Alapvetően is elutasítjuk a kitoloncolásokat Afganisztánba. Minden eddigi korlátozást feloldani pedig, hogy a büntetlen előéletű afgánokat is kitoloncolhatóvá tegyék, egyszerűen felelőtlen”

– írta a szervezet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!