Felbosszantotta a 82 éves minnesotai nagymamát, hogy nem kortyolgathat szürkebarátot az idősotthonban, ezért kijárta a törvénymódosítást
Anita LeBrun mindig is imádta a finom szürkebarátot, így szinte családi hagyomány volt náluk, hogy a tóparti házukban délután ötkor koccintanak. Így aztán már a minnesotai idősotthon lakójaként alig hitte el, hogy az intézményben ezt nem teheti, mivel ott tilos szeszes italt felszolgálni, fogyasztani.
A 82 éves nagymama annyira felbosszantotta magát, hogy egy törvénymódosítási kezdeményezés élére állt, így a most júliusban életbe lépett változtatásnak hála, a minnesotai idősotthonokban különleges alkalmakkor engedély nélkül is felszolgálható alkohol az ott lakóknak és vendégeiknek. Ehhez mindössze előzetesen értesíteni kell a hatóságokat.
„Nagyon büszke vagyok” – mondja LeBrun, hozzátéve, hogy lakótársai mindannyian nevetségesnek tartották a korlátozásokat. A lakóotthon képviselője szerint viszont az idősek eddig is fogyaszthattak alkoholt a szobájukban, és abból vihettek a közösségi rendezvényekre is. Mivel azonban az időseknél nagyobb a kockázata például az esésekkel járó baleseteknek, az alkoholfogyasztást a rendezvényeken két italra korlátozták.
Az új szabályozás aláírásakor a helyi kormányzó azt mondta: „Az öregedés nem jelenti azt, hogy fel kell adni azokat a hagyományokat és szabadságjogokat, amelyeket egész életünkben élveztünk.” (BBC)