Megsorozta Ukrajna drónokkal Oroszországot, Szentpétervárt is találat érte
Nagyszabású ukrán dróntámadás célpontja volt Oroszország második legnagyobb városa, Szentpétervár, illetve a környező Leningrád régió, írja a Reuters orosz és ukrán hatóságokra hivatkozva. A támadás során egy helyi kikötőt és olajipari infrastruktúrát is találat ért.
Alekszander Beglov, Szentpétervár kormányzója szerint a mintegy 6 milliós városban eltalálták az olajterminált is, áldozatokról nem érkezett hír, és a károk elhárítása már megtörtént.
A leningrádi régió kormányzója, Alekszander Drozdenko azt közölte, hogy drónok csapódtak be a Viszock kikötőben is, ami Szentpétervártól körülbelül 170 kilométerre északnyugatra, a Balti-tengeren található. A kikötő olajat, gabonát, szenet és cseppfolyósított földgázt kezel. Drozdenko azt mondta, a térség felett összesen 72 ukrán drónt lőttek le.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-bejegyzésében azt írta, hogy az ukrán védelmi erők olyan orosz olajipari infrastruktúrát támadtak, ami a háború finanszírozását szolgálja, továbbá eltalálták Kronstadtot is, amely egy fontos katonai célpont Szentpétervártól több mint 850 kilométerre. Orosz részről nem erősítették meg a Kronstadt elleni találatot.
Ukrajna idén egyre többet támadta az orosz energiainfrastruktúrát, ami egyes oroszországi térségekben üzemanyaghiányhoz vezettek.
Oroszország brjanszki régiójának kormányzója, valamint a Krím félszigeten állomásozó orosz vezetés arról számolt be, hogy dróntámadások következtében egy-egy ember meghalt a két térségben, és többen megsérültek.
Szentpétervártól délre, a pszkovi régió kormányzója azt közölte, hogy az éjszaka folyamán több mint 30 drónt lőttek le. Kisebb károk keletkeztek, és emberi sérülés is történt, többek között a Velikije Luki városában található egyik gyárban.